Melyik légitársaság hozott össze 5,5 millió utast februárban?

Egészen pontosan 5 552 255 utast 93 százalékos töltöttséggel — tudtuk meg a légitársaságtól.

Februárban 4 százalékkal többen utaztak az easyJettel, mint tavaly ebben az időszakban, ez most 5 552 255 utast jelentett. A járatok telítettsége 93 százalék volt.

A januári eredmények a 12 havi gördülő adatokat feldolgozó mutatókat is javították; az éves utaslétszám 9,2 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Az easyJet dinamikusan fejlődő hálózattal rendelkezik: Budapestről jelenleg London Gatwick, Berlin, Párizs, Lyon, Genf, Bázel és Amszterdam a közvetlenül elérhető úti célok.


Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság

Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság 

Csődközeli helyzetbe került az egyik jelentős amerikai fapados, a Spirit Airlines.
Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt

Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt 

Harmincezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi ünnepli a mozgást.
A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba

A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba 

Megsemmisítette a Kúria a Budavári Önkormányzat buszbehajtást korlátozó döntéseit.
Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál

Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál 

A legújabb fejlesztések a fogyatékkal élőket segítik.
Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.