Mi köze az izzónak a repüléshez?

Két nemzetközi szinten ismert magyar márka erősíti egymást a mai naptól: a Budapest Airport és a Tungsram stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az innováció és a légiközlekedés legismertebb hazai márkáinak példás összefogása szárnyakat ad a magyar kreativitásnak.

Az idén tavasszal újraindult, magyar gyökerekkel rendelkező globális márka, a Tungsram az első számú hazai repülőtéren is bemutatkozik a nagyközönségnek. Az erről szóló stratégiai megállapodást a mai napon írta alá Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Jörg Bauer, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója.

A megállapodás egyik leglátványosabb eleme, hogy Magyarországra érkező, vagy innen induló utazók, havonta mintegy 1-1,5 millió látogató a Budapest Airport termináljain találkozhatnak a nagy múltú innovatív magyar vállalat felületeivel. A Tungsram egy külön várót is berendez nagyrabecsült nemzetközi ügyfelei számára. A két partner egy sor más területen is nyitott az együttműködésre. A Budapest Airport jelenleg is zajló, illetve közeljövőben induló nagyszabású repülőtér- és terminálfejlesztési programjában ugyanis nélkülözhetetlenek az olyan jövőbe mutató technológiák és kreatív megoldások, amelyekbe a Tungsram jelenleg is nagy erőket fektet.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a megállapodás aláírásakor elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a magyar központú globális márka, a Tungsram a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felületein üzen a világnak a visszatéréséről. A Budapest Airport és a Tungsram együttműködése magyar sikert jelent a nemzetközi környezetben.”

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Nagy örömmel leszünk részesei a Budapest Airport közép-európai sikersztorijának, úgy gondoljuk, hogy az egész világnak szóló üzeneteink itt vannak a legjobb helyen. Ez a repülőtér az, ahol a legfontosabb ügyfeleink, partnereink átutaznak, amikor meglátogatnak minket, ezért is fontos, hogy közös, innovatív, világítástechnikai és okos épületekkel kapcsolatos, valamint mindezen túlmutató megoldásainkkal itt is találkozhatnak.”

Forrás: Turizmus Online


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.