Nem zsarolható az utas a biztosításkötéssel

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság álláspontja szerint az utas jogszerűen semmilyen indokkal nem kötelezhető biztosítás kötésére.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz számos fogyasztói panaszbejelentés érkezett, melyben szervezett utazáson részt vevő utasok azt kifogásolták, hogy egyes utazási irodákban kötelező jelleggel köttetnek velük baleset-, betegség-, poggyász-, illetve útlemondási biztosításokat. Az NFH szakmai egyeztetést folytatott a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével és közleményben adott ki állásfoglalást, miszerint az utas jogszerűen semmilyen indokkal nem kötelezhető biztosítás kötésére.

Az utazási iroda nem hivatkozhat arra sem, hogy a biztosítások az utazási csomag részét képezik, tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabály rendelkezése szerint utazási csomagban turisztikai szolgáltatások értékesíthetők. Az utasnak tehát lehetősége van az utazási iroda közvetítésével biztosítást kötni, ugyanakkor választása szerint jogosult az utazási iroda közvetítése nélkül is erre.

Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben az utas rendelkezik biztosítással, jelentősen mérsékelhetők az utas és az utazási iroda utazással kapcsolatos kockázatai.


Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz

Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz 

Nyáron már indulnak a közvetlen járatok.
Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?

Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál? 

Kisebb vita robbant ki ez ügyben a z érdekelt felek közt.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.