Novemberi utasrekord a BUD-nál

A budapesti repülőtér termináljain közel 700 ezer utas fordult meg novemberben, ami abszolút rekordnak számít az évnek ebben a hónapjában. A Budapest Airport éves forgalma decemberben meghaladhatja a 9 millió utast.

Összesen 689 727 utas érkezett vagy indult a budapesti repülőtérről novemberben – ez derül ki a Budapest Airport legfrissebb forgalmi statisztikáiból. Előző év novemberéhez képest ez 7,9 százalékos növekedést jelent, az egész évet tekintve pedig 7,2 százalék a bővülés. Nemzetközi összehasonlításban a Budapest Airport forgalma idén jóval az európai átlag felett növekszik, messze megelőzve a régió többi repülőterét (Bécs, Prága és Varsó), ahol a bővülés mértéke 1-3 százalék közötti, vagy éppen csökken. Valamivel nőtt a fel és leszállások száma is a reptéren, tevaly novemberhez képest 4,7 százalékkal gyarapodott ezek száma.

A városok rangsorát nem meglepő módon toronymagasan London vezeti, ide 5 légitársaság is indít járatokat, az utasok pedig 4 repülőtér közül választhatnak. Az ezt követő sorrendben viszont Párizs feljött a második helyre, Brüsszel, Frankfurt és Amszterdam előtt. A Párizs és Budapest közötti utasforgalom csak egy kicsivel előzte meg a brüsszelit, de ebből is látszik, hogy a Transavia France idén elindított járata Orly repülőtérre, illetve az Air France jelentős utasszám-emelkedése elég volt ahhoz, hogy a francia főváros stabilan megszerezze a második helyet.

„Várhatóan a december folyamán érjük el a 9 milliós álomhatárt, ami történelmi pillanat lesz a budapesti repülőtér életében, hiszen az eddigi legforgalmasabb évünkben, 2011-ben „csak” 8,9 millió utasunk volt.” – jelentette be Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „A dinamikusan növekvő utasszám is jól mutatja, hogy Budapest és Magyarország egyre vonzóbb turisztikai és üzleti központ. Légitársasági partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy az eddig elért eredményeket tovább javítsuk és megmutassuk, hogy Budapest a régió legizgalmasabb városa turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt.”

Forrás: Turizmus Online


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.