Októberben PM és APEH tájékoztató az utaztatóknak

A MUISZ 2009. szeptember 9-én tartotta legutóbbi elnökségi ülését a budapesti Kincsem Parkban.

Az elnökségi ülésen áttekintették a legutóbbi ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeit, különös tekintettel a 213-as utazási irodai rendelet módosításához kapcsolódó kérdéseket. A MUISZ a jövőben is lépéseket tesz annak érdekében, hogy a rendelet változásával ne nehezítsék aránytalanul súlyos terhekkel sem az utazásszervezőket, sem az utazásközvetítőket.

A Szövetség október elejére előadást szervez a Pénzügyminisztérium és az APEH illetékeseinek közreműködésével, hogy az utazási vállalkozások időben megismerhessék a jövő évi adótörvények alkalmazásával kapcsolatos tudnivalókat.

A Közbeszerzési törvény változása miatt a MUISZ döntött egy szakértői csoport felállításáról. A szakértői csoport feladata lesz a jövőben igény esetén, a közbeszerzési körhöz tartozó intézmények pályázatainak vizsgálata olyan szempontból, hogy azok tartalmaznak-e gazdaságilag kirívóan alacsony ajánlatot. Ezzel összefüggésben a MUISZ megfogalmazta a gazdaságilag ésszerű ajánlatok kereteit a repülőjegy eladásban, melyet el fog juttatni a Közbeszerzések Tanácsának, illetve erről a szakmát is tájékoztatja.

Áttekintésre kerültek a MUISZ 35 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepi közgyűlés előkészületei, mely a Művészetek Palotájában kerül megrendezésre 2009.november 27-én. Döntés született három rendes tag (Falk Travel Kft., Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Travel 99 Hungary Kft.) és egy rendkívüli tag (Red Sea Boats Kft.) felvételéről.

A közgyűlés résztvevői tájékoztatást kaptak a beutaztatással foglalkozó irodák számára érdekes turisztikai program lehetőségekről is.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.