Megoldódik a buszos utasfelvétel a reptéren

Elérte az árolló a Budapest Airport parkolóját is: a budapesti repülőtéren minimum 30 %-kal lettek olcsóbbak a hosszútávú parkoló árai, de kéthetes parkolás esetén csak a korábbi ár felét kell fizetni. A Budapest Airport az új árszabás bevezetését a nyaralási szezonhoz időzítette, azaz július 1-től indul az árzuhanás. A számítás egyik alapja az volt, hogy a hosszútávú, tehát minimum egyhetes parkolás, ami nagyjából egy külföldi nyaralás ideje, olcsóbb legyen a parkoló, mint egy oda-vissza út a fővárosba taxival.

A díjak július 1-jétől egészen szeptember 30-ig érvényesek. Ennek értelmében a 2-es terminál mellett található hosszútávú parkoló díjai egy hétre a korábbi 9 990 forintról 5 999-re, a kéthetes parkolás díja pedig 20 800 forintról 9 990 forintra mérséklődik. Az akció célja, hogy a nyaralási szezonban minél többen vegyék igénybe a repülőtér hosszútávú szolgáltatását, méghozzá úgy, hogy az ár versenyképes legyen az egyéb transzferek áraival. 

A repülőtéren kialakított forgalmi rend alapján a nyaralni készülő utas a 2-es terminál indulási szintjén ki tudja tenni a családot, a hozzátartozókat a csomagokkal együtt, majd innen tudja biztos helyen, a hosszútávú parkolóban letenni a kocsiját, amely ott fogja várni a nyaralás végén. Az új árszabás alapján ez egyformán megéri mind a budapesti, mind a vidéki utasoknak. Az utóbbiak így elkerülhetik a buszozással vagy a vonatozással, átszállással járó kényelmetlenséget. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a repülőtér is hozzájárulhat a nyaralási költségek lefaragásához. 

Az új, hosszútávú parkolási akcióval egyidőben a Budapest Airport ismét megnyitja a 2-es terminálon az érkezési szintet az utazási irodák autóbuszai előtt – igaz a korlátozott számú hely miatt csak előzetes foglalás alapján és buszonként maximum 30 perces időtartamra. Mivel ma már egy-egy diszkont légitársaság repülőgépének földi „fordulási” ideje is 30 perc, vélhetően a félórás időtartam elégséges lesz az érkező utasok felvételére. A repülőtéri parkoló mellett továbbra is időkorlát nélkül igénybe vehető marad az autóbuszok számára a parkoló, óránként 1000 forintos áron. Minderről tegnap személyesen is tájékoztatta az utazási irodák szövetségének elnökségét, a MUISZ-t a Budapest Airport.


Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.