SkyEurope jegy a Malév járataira

Természetesen nem ingyen, de a Malév is igyekszik kedvezményes árú repülőjegyekkel kisegíteni a csődbement SkyEurope bajba jutott utasait.

Mint arról a Napi Turizmus korábban már beszámolt a kedd hajnalban járatait azonnali hatállyal felfüggesztő, csődeljárás alá vont SkyEurope a honlapján is szereplő közlemény szerint utasaira bízta a le nem utazott viteldíj visszaszerzésének módját, illetve az ezres nagyságrendben a célállomásokon rekedtek hazajutását.

A Malév felajánlotta a bajba jutott SkyEurope utasoknak, hogy a légitársaság járataira szeptember 1-jén és 2-án speciális áron, mintegy 99 euróért szállhatnak fel az érvényes repülőjeggyel rendelkező Pozsonyba, Kassára, Bécsbe vagy Prágába tartó, illetve a Prágából Budapestre, illetve másik kilenc célállomásra repülő utasok.

A bruttó 99 euróért kínált egyirányú jegyek megvásárlásának feltétele a foglaláskor érvényes SkyEurope repülőjegy, illetve ennek bemutatása.

A Prágába utazó vagy onnan induló utasoknak a Malév ugyancsak bruttó 99 eurós egyirányú repülőjegyeket kínál, hiszen a diszkont légitársaságnak Prágából tíz olyan célállomása van, melyekre a Malév menetrendszerinti járatokat biztosít. Az utasokat a magyar légitársaság budapesti bázisán keresztül juttatja el célállomásukra.

A Malév a fentieken túl ferihegyi reptéri indulással közvetlen menetrend szerinti expressz buszjáratokat is ajánl Budapestről Pozsonyba és Kassára, melyekre ugyancsak az utazási irodáknál lehet helyet foglalni.

A Budapesten keresztül történő utazás a Malév szerint ideális mindazok számára, akik SkyEurope jegyükkel Szlovákiába vagy Ausztriába szerettek volna eljutni, ám a diszkont légitársaság felfüggesztett üzemelése miatt ez számukra most nem lehetséges.


Hamarosan újra szárnyal a Jégmadár expressz

Hamarosan újra szárnyal a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
Növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air

Növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air  

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.