A program első állomása Gyula volt, ahol a vendégek megtekintették a Várfürdőt, két szállodát és a 100 éves cukrászdát, majd Orosháza-Gyopárosfürdőn gyógyfürdőzés során frissülhettek fel. A második napon Szegedre látogattak, ahol a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeumban magyar hungaricumokat kóstolhattak meg, majd gyógyfürdőzésen és borkóstolón vettek részt. A tanulmányút harmadik napján Kiskunmajsát kereste fel a csoport, ahol szintén megtekintettek egy gyógyfürdőt, továbbá Lajosmizsén ízelítőt kaptak az Alföld hagyományos ételkülönlegességeiből, Kecskeméten pedig „belekóstolhattak” a pálinka és Unicum készítés rejtelmeibe is. Fáradalmaikat a ceglédi gyógyfürdőben pihenhették ki. Az utolsó napon, Cserkeszőlőn folytatta a csoport a magyarországi gyógyfürdőkkel és gyógyszállodákkal való ismerkedést, majd Szarvason a körösi halászlét is megkóstolhatták.
Tavasszal a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében 5 romániai nagyvárosban mutatkozhattak be road show keretében az alföldi szolgáltatók az utazási irodák és a média számára. A most megrendezett tanulmányút a tavasszal elkezdett romániai marketingkampány befejező programja volt.
2008. január-szeptemberében 191.900 román vendég érkezett hazánkba, akik 24,8%-kal több, összesen 340.100 vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest.