Taskentbe is indít járatot a Lufthansa

2010. március 28-tól új járatot indít a Lufthansa Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe.

A heti három alkalommal (kedd, csütörtök, szombat) közlekedő járatot a légitársaság egy Boeing 737-sel fogja kiszolgálni, amelyet a svájci PrivatAir fog üzemeltetni. A gépen 24 Business Class osztályú és 84 turista hely áll majd rendelkezésre.

“Az új járattal először közlekedtetünk közvetlen járatot München és Közép-Ázsia között. A magyar utasok pedig kedden és csütörtökön négy, szombaton három Münchenbe induló járattal érhetik el a taskenti gépet.“ - mondja Tamur Goudarzi-Pour, a Lufthansa közép-kelet európai régiójának vezetője. A mintegy kétmillió lakosú Taskent Üzbegisztán fővárosa, egyúttal az ország legnagyobb települése. A nyersanyagban gazdag országban számos nemzetközi vállalat telepedett le, Németország pedig Üzbegisztán legfontosabb importpartnere, egyúttal jelentős export célország is. Taskent számos látványossággal csábítja a turistákat is, hiszen az ország területén haladt át az egykori Selyemút.

A PrivatAir jet által üzemeltetett Boeing 737-800 fedélzetén a Lufthansa valamennyi szolgáltatása elérhető lesz, így a kéthavonta változó sztárszakácsok által készített, a tengerentúli járatokon szokásos menüt szolgálják fel, az utasok igénybe vehetik a legújabb beépített fedélzeti szórakoztatóközpont kínálatát, továbbá minden adott lesz a fedélzeten a munka folytatására. A kényelmes utazásról nem csupán a Business Classon teljesen síkra dönthető, közel kétméteres ülések gondoskodnak, hanem a turista osztály használt kevesebb ülés is nagyobb teret biztosít minden egyes utas számára.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.