Tatabányai utazási iroda: 22 károsult, öt és fél milliós kár

A mai napig összesen öt és fél millió forint értékű kárigényt jelentettek be a rendőrségen annak a tatabányai utazási irodának a károsultjai, amelynek engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal már áprilisban visszavonta.

Múlt héten számoltunk be arról, hogy több károsult is feljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon, miután az egyik helyi utazási irodában lefoglalt külföldi útjuk nem valósult meg, az árát eddig nem látták viszont, az iroda pedig zárva tart.

Gányai Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Turizmus Online kérdésére akkor elmondta: vannak, akik az utazási iroda, mások egy konkrét, ott dolgozó személy ellen tettek feljelentést, a rendőrség ezért sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozást. A szóvivő hozzátette, egyelőre nincs gyanúsított az ügyben, vizsgálat tárgyát képezi ugyanis az, hogy az utazási iroda, mint gazdasági társaság vagy egy adott személy ellen kell-e nyomozni. A szóvivő újbóli érdeklődésünkre elmondta: gyanúsított még mindig nincs, legalább két-három hét még, mire egyesítik a beérkezett feljelentéseket. Azt azonban hozzátette, hogy az ügyben cikkünk megjelenéséig 22 feljelentés érkezett összesen körülbelül öt és félmillió forint értékű megkárosításról. A tanúkihallgatás, az adatgyűjtés és a feljelentések felvétele azóta is folyamatban van.

Békési Tamás, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) főosztályvezető-helyettese kérdésünkre elmondta: az MKEH-hoz eddig egy bejelentés sem érkezett semmilyen oldalról, fontos azonban megjegyezni, hogy a cég engedélyét idén áprilisban visszavonta a hivatal. Az azt követően, jogosultság nélkül végzett utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenység esetén a hivatal abban az esetben tudna közigazgatási hatósági eljárás keretében eljárni, ha ennek ténye és a jogsértő vállalkozás neve a károsult utasok bejelentéseihez csatolt megrendelésekből, befizetési igazolásokból bizonyítható. Néhány utazási irodás ennek az esetnek a kapcsán tette fel azt a kérdést, hogy az MKEH miért nem tájékoztatja őket egy utazási iroda engedélyének visszavonásáról. Erre a felvetésre azt a választ kaptuk, hogy az MKEH a weboldalán rendszeres frissítéssel folyamatosan közzéteszi a jogosultsággal rendelkező utazási irodák listáját. Az MKEH weboldalára továbbá folyamatosan kerülnek fel azok a határozatok – még ha nem is a legfelhasználóbarátabb tagolással –, amelyeket hatósági ellenőrzései nyomán hozott, és melyek között az érintett utazási iroda nyilvántartásból való törlésének ténye is megtalálható. Ezeket a határozatok az MKEH a vonatkozó határidőig megjelenteti a magyarorszag.hu weboldalon a Hírközpont-hirdetmények menüpontban is, ahol az ügyek valamennyi lényegi információja jól tagolhatóan is olvasható. Az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló ágazati szabályozás az MKEH számára ezek közzétételi kötelezettségét határozza meg, és a turizmusért felelős miniszter hatáskörébe utalja a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján történő közzétételét – több más mellett – a nyilvántartásból törölt utazási irodák jegyzékében. A törlések körülbelül 2015 év végéig a havonta kiadott turisztikai értesítőben meg is jelentek, miután az aktuális, turizmusért felelős minisztérium rendszeresen bekérte a vonatkozó adatokat az MKEH-tól, ilyen értesítő azonban idén még nem jelent meg. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy jelenleg az sem igazolt, hogy a kárt okozó személy, illetve cég megegyezik az MKEH nyilvántartásában korábban szereplő vállalkozással.



Ahogy korábbi cikkünkben is leírtuk, az iroda számos utazásszervezővel állt szerződésben, amelyeknek a csomagjait értékesítette. Van olyan tour-operátor, amelynek több mint egymillió forinttal tartozik a tatabányai cég. A szervező úgy nyilatkozott: korábban volt szerződése a szóban forgó utazásközvetítővel, mivel azonban nem fizettek a tour-operátornak, felbontották a szerződést, és a rendőrségen tettek feljelentést az iroda ellen.

Értesüléseink szerint az érintett vállalkozás a Fun Trip Holiday Kft., melynek tulajdonosa az Event Travel Kft. volt ügyvezetője. Mindkét cég ellen több végrehajtási eljárást is indítottak. A Fun Trip Holiday Kft.-nek sem utazásszervezői, sem pedig utazásközvetítői tevékenység végzésére feljogosító engedélye nem volt. Így több eshetőség állhat fenn: vagy az Event Travel Kft. nevében kötöttek közvetítői szerződéseket a korábbi partnerekkel, holott erre már nem volt lehetőségük 2016 áprilisát követően, vagy a Fun Trip Holiday Kft. saját nevében kötött közvetítői szerződéseket, viszont erre sem lett volna lehetősége engedély nélkül, esetleg a Fun Trip Holiday Kft. saját nevében szervezett utakat engedély és vagyoni biztosíték nélkül.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.