Török támadás a budai várban

Török gyártmányú, Karsan ATAK márkájú midibuszok közlekednek hamarosan a budai várban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

- Az év végéig forgalomba állnak a tervek szerint - a tesztidőszakot követően - az új alacsonypadlós, légkondicionált Karsan ATAK midibuszok a budai Várban.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a járművek keddi, budapesti bemutatóján bejelentette: a fővárosba két új, török gyártmányú midibusz érkezett meg, ezeket további tizennégy követi majd októberben. Felidézte, hogy sok volt a probléma az elavult midibuszokkal, és 2013-ban született az a döntés, hogy újak kellenek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budavári Önkormányzat 2013-ban indított közbeszerzési eljárást 16 midibusz beszerzésére. A beszerzés költsége 909 millió forint, amelyet a budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését célzó program keretében, teljes egészében európai uniós támogatásból finanszíroznak.

Ha a szükséges források rendelkezésre állnak majd, akkor további 24 midibuszt tudnak lehívni a török szállítótól - közölte Szeneczey Balázs. Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban felújították azokat az útvonalakat, amelyeken a vár menetrend szerinti buszai járnak.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere a beszerzés szükségességéről szólva arról beszélt, hogy a lecserélendő járművek talán ma az országban futó legrosszabb műszaki állapotban lévő buszok. Ezek a járművek kényelmetlenek, megbízhatatlanok - mondta.

Közölte, az ősz végétől az új midibuszok már forgalomba állhatnak a budai Várban. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy az új midibuszok alacsonypadlósak, légkondicionáltak, lehajtható kerekesszékes rámpával felszereltek, a járműveket EURO 6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotor hajtja.

A buszon egyszerre 39 ember tud utazni, az ülőhelyek száma huszonegy. Közölte, az új járműveknek kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, mint a lecserélendő midibuszoknak.

Sakir Fakili budapesti török nagykövet arról beszélt, hogy Magyarország és Törökország együttműködései egyre szorosabbá válnak. Vancin Kitapci, a Karsan Pazarlama ügyvezető igazgatója szintén kiemelte: a két ország kapcsolata nagyon különleges. Mind a két ország nagyon sokat tesz azért, hogy a stratégiai együttműködést még szorosabbra fűzze - mondta.

Forrás: MTI


Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.