Ács Gyula, a repteret működtető kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: jövő év tavaszáig felújítják a légikikötő két, repülők és földi kiszolgáló járművek tárolására szolgáló hangárját, megkezdik a helyi repülős klub bázisának kivitelezési munkálatait, továbbá több, a téli üzemet biztosító eszközt vásárolnak. Mindezt főként önkormányzati forrásból fedezik. A folyamatos fejlesztés azért szükséges, mert a nemzetközi forgalom előtt idén márciusban megnyílt reptér iránt a légitársaságok, utazási irodák és az utasok részéről is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, és néhány év múlva elérhetik a tervezett évi százezer személyes utasforgalmat. A növekedés pedig csak magas szintű szolgáltatásokkal tartható fenn. A Baranya megyei és a pécsi önkormányzat közös tulajdonában lévő Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtérre eddig mintegy 4 milliárd forintot költöttek. Jelenleg egy légitársaság, az Austrian Airlines közlekedtet heti 4 alkalommal járatokat Pécs-Pogány és Bécs között, de jövő nyáron beindulhat a charterforgalom is – tájékoztatta a Napi Turizmust Szilágyi Zsolt, a repülőtér kommunikációs vezetője. „Észak-Afrikai, horvát, görög és bolgár úti célokba tudnának közlekedni a charterek Pécs-Pogányról. Érdeklődését már a Neckermann Magyarország és a Quaestor Travel is jelezte” –tette hozzá a kommunikációs vezető. (MTI/www.pecsinapilap.hu)
További fejlesztések a pogányi reptéren
Újabb, 800 millió forint összértékű fejlesztések előtt áll a Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtér.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.