Tumultusra kell számítani a hosszú hétvégén Ferihegyen

Jelentős forgalomra lehet számítani már csütörtöktől kezdve a légiközlekedésben Budapesten. Sokan kihasználják az idei első, háromnapos hoss zú hétvége kínálta lehetőséget és egy - két nappal megtoldva elindulnak a napfényesebb tájak vagy éppen egy - egy izgalmas külföldi város felé.

Az előrejelzések szerint akár a napi negyvenezer utast is meghaladhatja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma a hosszú hétvége napjain. Ez ugyan elmarad a nyári időszak napi ötvenezres utasszámától, de így is érdemes lesz időben, minimum két órával a járat indulása előtt kijönni a repülőtérre. Sokan szállnak repülőre, hogy kihasználják a kínálkozó három szabadnapot, és külföldön töltsenek el pár napot. Egyes légitársaságok repülőgépeire ezekben a napokban egyáltalán nem vagy csak nagy nehezen lehet már szabad jegyet találni. Különösen az olyan mediterrán útirányok nagyon népszerűek, mint amilyen mondjuk Athén, Róma, Barcelona vagy Madrid.

A Budapest Airport biztonsági igazgatóságnak munkatársai is felkészülten várják a megnövekedett forgalmat: a csúcsidőszakban megerősített szolgálattal, minden utasbiztonsági folyosót üzemben tartva készülnek az utasok fogadására. Egy héttel ezelőtt, a 2B oldalon újabb utasbiztonsági folyosót helyeztek üzembe, itt már nyolc sor áll az utazók rendelkezésére. A 2A Terminálon pedig áprilisra várható az újabb biztonsági sor üzembe helyezése. A check - in pultok előtti területen sárga mellényes, hátukon hatalmas „I” - betűt viselő információs munkatársak segítik a tájékozódást a terminálon és irányítják az utasokat. Érdemes a terminálon elhelyezett hatalmas LCD - monitorokról tájékozódni, hogy melyik légitársaság gépe melyik check - in pultnál regisztrál, ugyanis a kapacitások jobb kihasználása érdekében, a kapuk kiosztása eltérhet az eddig megszokottaktól.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében , hogy az utasaink számára kényelmes körülmények et teremtsünk a biztonsági ellenőrzésen. Ezzel együtt, cseppet sem engedhetünk a z ellenőrzések alaposság ából, hiszen ez utasaink érdeke is. Így lesz ez ezen a hétvégén is ” – nyilatkozta Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hosszú hétvégén az induló utasok legalább két, de inkább két és fél órával a járat indulása előtt legyenek kint a repülőtéren, hiszen a kötelező ellenőrzéseken túljutva kényelmesebben töltehetik el az időt a terminálon a beszállásig. Fontos, hogy az utasok elég időt szánjanak az utazás repülőtéri szakaszára.

A Budapest Airport a következő évek során folyamatos beruházásokat hajt végre, amelyeknek köszönhetően gyorsabbá, kiszámíthatóbbá és kényelmesebbé válik a repülős utazás. A fejlesztéseket összefogó 6,5 milliárd forintos bud:plus program keretein belül már 2019 első félévében látványos változáson esik át a repülőtér. Egyebek mellett a megújuló biztonsági ellenőrzésnek és az önkiszolgáló poggyászfeladásnak köszönhetően a Budapest Airport felkészülten várhatja majd a nyári utazási szezont.

Forrás: Turizmus Online


Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.