Új alternatíva lehet a flamandoknak Magyarország

A több mint 600 tagot tömörítő Flamand Utazási Irodák Szövetsége (Vereniging Vlaamse Reisbureaus) a napokban Budapesten tartja éves kongresszusát.

2002-ben Luxor, 2005-ben Monaco adott otthont az eseménynek. 2008-ra Barcelona és Malaga ellenében Budapest pályázatát választotta az elnökség, amelyet 2007-ben a Magyar Turizmus Zrt. nyújtott be. A kongresszus nemcsak extra vendégéjszakákat hoz hazánk számára, hanem megismerteti Budapest és a Közép-Duna régió turisztikai kínálatát is az eseményen résztvevő 150 túraszervező és utazásközvetítő szakemberrel, akiknek fele korábban még nem ismerte hazánkat, de ahogy Jan van den Abeele, a szervezet frissen választott elnöke fogalmazott, potenciális új desztinációként tekint országunkra. A flamand szakemberek szerint a pénzügyi krízis csak egy a világ turizmusát sújtó kedvezőtlen tényezők között, és csak rövid időre, mindössze átrendezi az utazási szokásokat, ami még előnyös is lehet hazánk számára, azzal, hogy az utazók a közelebbi, és jó ár-érték arányt nyújtó úti célokat keresik majd. A belga beutazók 60-65 százalékát adó, flamand vendégek a minőséget keresik, a kultúra, a magas színvonalú gasztronómia és a jó borok jelentik számukra a vonzerőt, és az európai turisták átlagos költését meghaladják a kiadásaik. Antoon van Eeckhout, a szervezet főtitkára úgy véli, hazánk számára az ökoturizmus és a wellness jelenthet kitörési lehetőséget a flamand piacon. Más európai, de akár tengerentúli országokból is növekedésre számíthatunk, ha bővül a hagyományos légitársaságok által kínált járatok száma Brüsszelből, amelyre van esély, hiszen a Brussels Airlines-ban tulajdonosrészt vállaló Lufthansa azt tervezi, hogy Brüsszelt választja legújabb európai hub-jául – tette hozzá Eeckhout. A belgiumi beutazóforgalom az elmúlt 5 évben megduplázódott hazánkban. 2007-ben 17,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi vendégéjszakák száma, és idén várhatóan eléri a 170-180 ezret. A jövőben az évi 200 ezres nagyságrend a cél – mondta el a sajtóbeszélgetésen Urbányi Péter, a Magyar Turizmus Zrt. belga külképviselője.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.