Újabb adó sújtaná a turizmust

Múlt héten megerősítést nyert: Rómában szálláshelyadót vezetnének be január elsejétől.

Az adó mértéke 3 euró lesz a négy- illetve ötcsillagos szállodákban, míg 2 euró szinte az összes egyéb szálláshelyen megszálló vendégek számára. Csupán az ifjúsági szállások és a két év alatti gyerekek jelentenek kivételt.

Az adót a helyszínen kell befizetni, a szálláshelyről történő kijelentkezéskor. A tervezet szerint egy tartózkodás alatt legfeljebb 10 éjszaka adóztatható meg. A vendégeket érkezéskor, több nyelven is tájékoztatják az adóról. Az adóból 80 millió euró bevételt remél Róma városa. Az adó jogszabályi és működési háttere még kidolgozás alatt van, a tervezet végső jóváhagyására biztosan nem kerül sor december 20. előtt, és akár még a bíróságon is elvérezhet.

Az ETOA, Európai Utazási Irodák Szövetsége szerint az egész olyan, mintha egy repülőről csak fizetés ellenében engednének leszállni. A római városvezetés egyebek mellett a brit utazási irodáknak felajánlotta a beszedés lehetőségét, melyre az ETOA úgy reagált: ezt ne várják el tőlük.

Ellentmondásban

A „Tartózkodási hozzájárulást” bevezetését kevésbé hátráltatják az ETOA aggályai. Ellentmondásba látszik kerülni a római városvezetés a máltai Európai Turizmus Fórum (ETF) során megfogalmazottakkal. A november 18-19. között zajló, Európa világturizmusban betöltött elsőségének megőrzéséről szóló uniós turizmus csúcs során Tom Jenkins, az ETOA elnöke kifejtette: a kölünböző, az ágazatot sújtó adók jelentősen csökkentik Európa versenyképességét. Ezzel egyetértett a fórum második napján felszólalt Antoni Tajani, az Európai Bizottság iparért és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke is.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.