Újabb utazási iroda zárt be

A kecskeméti Tourex Utazási Iroda Kft. 6 évnyi sikeres működést követően jogutód nélkül megszűnt.

A gazdasági válság, a Kecskeméten jelen lévő túlkínálat - 30 legálisan működő iroda 100 000 lakosra - és az internetes foglalások gyors előretörése ősztől olyan mértékben visszavetette  az iroda forgalmát, hogy néhány hete a fenti döntés meghozatalára kényszerültek. Az iroda saját kérésére töröltette magát a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásából, és felszámolást is kért maga ellen.

"Valamennyi utasunk megrendeléséről gondoskodtunk, mindannyian el tudtak utazni kiválasztott és befizetett úticéljukra és a visszaútjuk is biztosított volt" - hangsúlyozta Varjú Zoltán az iroda tulajdonosa,  aki a Napi Turizmus kérdésére elmondta, hogy a kecskeméti és a város környéki cégek üzleti utakra irányuló megrendelései a válság begyűrűzése óta gyakorlatilag megszűntek és komolyan visszaesett a kereslet az egyéni utasok részéről is, ezért a felhalmozott veszteségek miatt már nem tudta megvárni az iroda míg a jövő évben Kecskeméten nyíló Mercedes-gyár megrendelései újra fellendítik a forgalmát.

"A bevezetett márkanév (TOUREX), a nagy látogatottságú honlap (www.tourex.hu) és a békeidőben (válságmentes időszakban) kiterjedt vevőkörünk ellenére az iroda komplex értékesítésére tett erőfeszítéseink eredménytelenek voltak. Minden partnerünknek megköszönjük az eddigi együttműködést, a korrekt partneri viszonyt. További jó munkát és sok megrendelést kívánunk! Mi pedig a mostanában nagyon divatba jött kifejezéssel - új kihívásokat keresünk, jelenleg tárgyalásokat folytatunk, egyelőre konkrétumokat azonban még nem mondhatunk" - tájékoztatta a szakmát közleményében az iroda tulajdonosa, Varjú Zoltán és ügyvezető igazgatója, Makány Klára.

Varjú Zoltán új telefonszámon (+36 70 638 86 56 ) és e-mail címen [email protected] érhető el. Telefax: 76/327-971.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.