Végül mégis egyesül a British Airways és az Iberia?

Hosszas tárgyalások után előzetes megállapodásra jutott az egyesülésről a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság. Mindkét vállalat a oneworld globális légi szövetség tagja, a Malévval együtt.

A csütörtök este bejelentett elvi egyezség több évi tárgyalássorozat eredménye, de a folyamat várhatóan még legalább egy évig elhúzódik, mindenekelőtt azért, mert az ügyletet az EU-bizottság is versenyjogi vizsgálatnak veti alá. Elemzők szerint azonban jó esély mutatkozik a megállapodás uniós jóváhagyására, mivel Brüsszel az Air France és a holland KLM öt évvel ezelőtti egyesülése elé sem emelt akadályt.

A BA és az Iberia közös cégét egy TopCo nevű holdingvállalat fogja össze, amely Spanyolországban lenne bejegyezve, de Londonban működik majd a pénzügyi és operatív központja, és a Londoni Értéktőzsdén jegyeznék. A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd. A megállapodás szerint a csoport elnöke az Iberia jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Antonio Vazquez lesz, a vezérigazgatói tisztséget Willie Walsh, a British Airways mostani vezérigazgatója tölti be. Az egyesülési szándékról közzétett hétoldalas közös nyilatkozat kiemeli: a két vállalat közös légiflottája 419 repülőgépből áll majd, a célállomások száma 205. Az egyesüléssel a BA hálózata 59, az Iberiáé 98 célállomással bővül. A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van. A két cég azzal számol, hogy az egyesülés utáni ötödik évtől évi 400 millió euró körüli szinergiahozadéka lesz a tranzakciónak.

A BA és az Iberia tavaly összesen 62 millió utast szállított, és együttes bevételük hozzávetőleg 15 milliárd euró volt. Mindkét céget azonban rendkívüli módon megviseli a repülési ágazatot is sújtó globális pénzügyi-gazdasági válság. Különösen a British Airways küszködik: a cég fennállása óta a legrosszabb üzleti félévét zárta szeptemberben, 292 millió font (84 milliárd forint) adófizetés előtti veszteséggel. Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a súlyos veszteség zöme. A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA jövő márciusig összesen 4900 fős - jóval több mint 10 százalékos - leépítést tervez.

A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának drasztikus visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon, a súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt. Walsh külföldi tudósítóknak tartott néhány héttel ezelőtti londoni háttértájékoztatóján azt mondta: a polgári repülést sújtó jelenlegi válság sokszorta mélyebb annál, amelyet az ágazat a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után átélt. Az MTI kérdésére, hogy a 2001-es, vagy a jelenlegi válságot tartja-e nagyobbnak, Walsh kijelentette: a mostani "bármely mércével mérve tízszer, hússzor, harmincszor súlyosabb", mint az amerikai merényletsorozat utáni volt. (MTI)


Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.