Zöld lámpa a Gellért-hegyi Siklónak

Új építési engedélyt szerzett, a korábbi, 2022. február 1-ig érvényes építési engedély mellé a Gellérthegyi Sikló Kft. a Gellért-hegyi sikló megvalósítására.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A Budapest Főváros Kormányhivatala által kiadott újabb, azaz második engedély kézhez vételével újabb akadály hárult el a beruházás megkezdése elől. A jelenlegi tervek szerint az utazóközönség 2023 második felében veheti használatba az új siklót.

 

Az új építési engedély birtokában tovább folytatódhat az építési munkálatok előkészítése. A terület birtokba vételét követően kezdődhetnek a tereprendezési munkálatok és a régészeti feltárások, majd ezután a tényleges kivitelezés, amelyre a jelenlegi ütemezési tervek szerint 13 hónap áll majd rendelkezésre. Ennek megfelelően, a jelenlegi tervek szerint 2023 második felére készülhet el a beruházás.

A Gellért-hegyi sikló egy 300 méteres, kötött pályán haladó, több kocsiból álló elektromos hajtású közlekedési eszköz lesz, amely 72 másodperc alatt teszi meg az utat a Gellért-hegy lábától a tetejére tervezett kilátóig. A beruházás célja kettős: elsődlegesen a környezetszennyező turistabuszforgalom kiváltását hivatott megoldani – jelentősen mérsékelve a káros anyagok légkörbe juttatását. Másrészt a beruházás nem titkolt célja, hogy Budapest turisztikai kínálatát is egy új, izgalmas attrakcióval gazdagítsa.

„A Gellért-hegyi sikló megvalósítására eddig is hatályos építési engedéllyel rendelkeztünk. Azonban a Budavári Önkormányzat kezdeményezésére, egyetértésben a Fővárosi Önkormányzattal, több olyan módosítást hajtottunk végre a projekt műszaki tartalmában, amelyek együttesen még inkább környezetkímélő módon teszik lehetővé a beruházás valóra váltását. Célunk, hogy az új építési engedély birtokában a Gellért-hegyi sikló oly módon valósuljon meg, ami az első kerületben élők, az újbudaiak, a fővárosiak, valamint a hazai és külföldi turisták számára egyaránt értéket jelent majd”, mondta el Walton Imre, a beruházást jegyző Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője.

Forrás: Turizmus Online


Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve!

Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve! 

Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot – jelentette be Magyar Péter, miniszterelnök.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.