Zölden robog

Az E.ON támogatásával elindult a budapesti közösségi elektromos robogózás. Az 50 robogóval induló, állomások nélküli járműmegosztó rendszere egyszerre teszi tisztábbá, gyorsabbá, csendesebbé és költséghatékonyabbá a városi közlekedést, illetve ad környezetkímélő megoldást a dugókra és parkolási problémákra.

A Blinkee.city Kft. a 2017-ben Lengyelországban indult blinkee.city márka tulajdonosának első külföldi partnercége, mely egy családi összefogással indult magyar startup. Mindannyian fantáziát láttak és hisznek egy olyan modellben, mely a jövő közlekedését alapvetően befolyásolni képes technológia fejlesztésen alapul, mindamellett segíti a környezetkímélő járműhasználat elterjedését. A közös célok mentén született az E.ON-nal való partnerség.

A kulcsnélküli közösségi elektromos robogómegosztó rendszer mobil alkalmazáson keresztül kezelhető. A felhasználó egy regisztrációt követően az applikáció térképének segítségével tudja kiválasztani a legközelebbi elérhető járművet. A szolgáltatás használatához nem szükséges egy előre feltöltött pénzügyi keret, a fizetés percdíj alapú, emellett pedig diákkedvezmények is elérhetők.

A teljeskörűen biztosított járművek cserélhető akkumulátorait a központi irodában elérhető töltöttségi információk alapján pedig folyamatosan ellenőrzik, így a felhasználóknak a robogók feltöltésével nem kell foglalkozniuk. A 100% elektromos blinkee.city robogók csökkentik a légszennyezettséget, a városi zajterhelést és a forgalmi dugókat, felgyorsítják, könnyebbé és költséghatékonyabbá teszik a városi közlekedést. Mivel a robogóval Budapesten belül bárhova közlekedhet a felhasználó, és a városon belüli zónában bárhol le is állíthatja, a rendszer a parkolási problémákra is megoldást nyújt.


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.