22 év után az UNESCO Világörökség része lehet Epheszosz

A Törökország területén elhelyezkedő egykori ókori görög polisz világörökséggé nyilvánítását először 1994-ben kérvényezték, most pedig úgy tűnik, ebben az évben végre felkerülhet az UNESCO listájára.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Epheszosz, a Törökország nyugati részén található ókori város úgy néz ki, idén végre felkerülhet az UNESCO Világörökségi Listájára – írja a Turkinfo.

A város az időszámítás előtti hatodik század óta áll fenn, és ma már évente 2 millió turista látogat el ide. Nem hiába, hiszen a város és környéke természeti adottságai mellett rengeteg történelmi és kulturális emlékkel, régészeti lelőhellyel rendelkezik.

A 8500 éves Epheszosz Şelcuk városhoz tartozik, melynek polgármestere, Zeynel Bakıcı elmondta: tudják, hogy eddig miért nem került fel Epheszosz a világörökségi listára, és közösen dolgoznak a megoldáson, melynek következtében idén talán végre teljesülhet az álmuk. A műemlékvédelmi rekonstrukciós tervet ugyanis befejezték, a földgazdálkodási tervet pedig elfogadták.

A város először 1994-ben kérvényezte a világörökségi listára való felvételt, de eddig mindig elutasították azt. Júniusban azonban kiderül, hogy az UNESCO kritériumainak eleget tettek-e a felvételhez.

Forrás: Turkinfo


Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.