Az Y generáció adja a luxus utazások felét

A bébi boomer, az X generáció után az Y, vagy más néven ezredfordulós nemzedék a következő nagy piac a nemzetközi turizmus számára. Az 1980 és 2000 között születetteket sorolják az utóbbi csoportba. Jellemző rájuk a technológiában való jártasság, a magas iskolázottság, az interneten és a digitális kommunikáción történt szocializáció. Az ezredfordulós nemzedék rajong a városlátogatásért, szeret utazásra áldozni, olyannyira, hogy jelenleg a luxus utazások felének ők a résztvevői - állapítja meg a World Travel Monitor különkiadása, az IPK International gondozásában.

2017-ben ennek a nemzedéknek a kiutazásai 15 százalékkal bővültek az azt megelőző évhez képest és ezzel kétszer olyan volumenű ez a szegmens a teljes piachoz képest. A mai 18-38 évesek a nemzetközi utazások 40 százalékával büszkélkedhetnek, ezzel a legtöbbet utazó nemzedék a nemzetközi turizmusban. Mindemellett rendkívül változatos ez a szegmens, ami az életkort illeti, hiszen van, aki éppen most érettségizett és olyan is, aki stabil egzisztenciával, családdal rendelkezik.

Ahogy egyre több ezredfordulós lép be a munkaerőpiacra, egyre több jövedelme is lesz az utazásra. Így ma már a luxus utak felének ők a résztvevői, ami komoly növekedést jelent az elmúlt években. Luxus útnak tekinti a World Travel Monitor a napi 750 eurónál magasabb fajlagos költésű rövid utazásokat és a napi 500 eurónál magasabb fajlagos költésű hosszú utazásokat. A luxus utakra vállalkozók közül is az ezredfordulós nemzedék tagjai költenek átlagosan a legtöbbet útjuk során.

Az Egyesült Államok adja a legtöbb nemzetközi utast a szóbanforgó generációból, őt Kína, Nagy-Britannia és Németország követi. Ezek összesen 35 százalékos részaránnyal bírnak. A célterületek között szintén az USA vezet a legtöbb Y generációs turistaérkezéssel Spanyolországgal, Németországgal és Franciaországgal a nyomában. Nemzetközi összehasonlításban az átlagosnál több Y generációs turista keresi fel Japánt, Dél-Koreát, Indiát, Ausztráliát, Európában pedig Írország és Skandinávia a népszerű úti célok.

Az ezredfordulós generáció tagjai elsősorban szabadidős céllal utaznak, 15 százalékban indulnak útnak üzleti céllal, ami hasonló arány a piac egészéhez viszonyítva. Az utazások harmada városlátogatás, amely magasabb arány a többi nemzedékhez viszonyítva, a második legnépszerűbb szabadidős utazási forma pedig a tengerparti nyaralás.

A Y utazók az átlagosnál jobban vágynak az autentikus élményekre, ezért fogékonyabbak a túlturistásodás problémájára és kevésbé viselik a túlzsúfolt úti célokat. Ugyanígy az átlagosnál érzékenyebbek a terrorfenyegetettségre és inkább eltekintenek az utazástól, amíg konszolidálódik a helyzet.

A milleniumi nemzedék tagjai a többieknél több információforrás alapján tervezik meg útjukat, alaposan tájékozódnak foglalás előtt és szinte csak az internetet és digitális kommunikációs csatornákat használják információgyűjtésre. Leggyakrabban utazási blogokon, fórumokon, a közösségi médiumokon tájékozódnak a többi nemzedékhez képest többet használva ezeket. Ugyanakkor az átlagnál többet használnak olyan hagyományosabb forrásokat is mint az utazási irodák, a nyomtatott sajtó és a TV.

Más generációkhoz hasonlóan ők is nagyobb arányban foglalnak az interneten, a foglalást viszont a többiekhez képest magasabb arányban végzik mobil eszközön. Azt is kiderítette a jelentés, hogy az Y generáció tagjai az átlagnál magasabban képzettek, valamint, hogy az utóbbi évek növekedése ellenére még mindig alacsonyabb a jövedelmük, ami az alacsony átlagéletkornak tudható be. Egy másik érdekes megállapítás a World Travel Monitortól, hogy míg a teljes kiutazó piacot vizsgálva a férfi utazók vannak többen, ebben a nemzedékben magasabb a női utazók aránya.

Forrás: Turizmus Online


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.