Bécs vezetése figyel a közösségi közlekedés zavartalanságára

Egy éves bérlet árát fizetheti ki szeptember közepétől az, aki úgy parkolja le az autóját Bécsben, hogy akadályozza a buszt vagy a villamost.

A város ezzel a közösségi közlekedés környezetbarát utasainak szeretné a szabad utat garantálni. Egy figyelmetlen autós akár kétszáz utast is feltarthat.

Az osztrák fővárosban tavaly 1.535 alkalommal akadályozták a villamosok továbbhaladását a figyelmetlenül parkoló autósok, míg a buszok beállását a megállóba 787 alkalommal hiúsították meg a szabálytalanul leállított autók.

Az osztrák főváros már hosszabb ideje igyekszik különböző kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat parkoláskor, ezen kívül pedig az érintett megállók, szakaszok környezetének átépítésével folyamatosan csökkenti a neuralgikus pontok számát.

Most pedig – 2023. szeptember 15-től – a korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetését azoknak, akik a figyelmetlenül leállított autójukkal akadályozzák a közösségi közlekedést. Ráadásul emellé jön még az elvontatás illetve a tűzoltóság költsége.

A bírság összegének jelentős emelésével nem az a cél, hogy jól megbüntessék az autósokat, hanem hogy a buszok, villamosok zavartalanul közlekedhessenek – magyarázta Ulli Sima közlekedésért felelős városi tanácsnok a lépés hátterét. Egy alacsonypadlós villamoson körülbelül kétszáz utasnak van hely, vagyis egy szabálytalanul leállított autó ennyi embert tart fel és kényszerít átszállásra.

Ráadásul az akadály megszűnése után még eltart egy darabig, míg teljesen helyreáll a forgalom az adott szakaszon.

Forrás: www.viennaoffices.hu


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.