A Maritim-lánc bemutatkozása a budapesti DZT-nél

A covid megjelenése óta első élő rendezvényét tartotta november 8-án a Német Turisztikai Hivatal  (DZT) Magyarországi Képviselete, amelyen Németország legnagyobb magántulajdonú szállodacsoportja szerepelt.

Elsőként Czeiszing Miklós, a budapesti képviselet vezetője köszöntötte a főként utazási szegmens képviselőiből kikerülő meghívottakat, aki egyben emlékeztette a publikumot arra, hogy utoljára személyesen éppen a most is főszereplő Maritim-lánc 50 éves fennállását ünnepelték hasonló körben - két évvel ezelőtt.

Majd átadta a szót Ulla Schultz asszonynak, a német szállodalánc nemzetközi értékesítési irodavezetőjének, aki bemutatta cégüket.

Odahaza "leg", amely külföldön is terjeszkedik

A prezentáció során elhangzott, hazájukban 25, frekventált helyeken lévő taggal rendelkeznek, és ezzel ők a legnagyobb családi tulajdonban lévő német szállodalánc. Ezen kívül a Maritim tulajdona még 13 háznak szerte a világban. Többek közt Albániában (Tirana,) Bulgáriában (Albena),  China több tartományában, Máltán, Mauritius-on, Spanyolországban (Tenerife) rendelkeznek saját szállodával. Terveik közt szerepel a hollandiai Amszterdamban a közeljövőben egy újabb háznyitás.

Mitől különleges és vonzó vendégeik számára?

Mint Ulla Schulz elmondta, Németországban kizárólag négy csillagos házakat üzemeltetenek, mégpedig azon elgondolásból, hogy szállodáik hatalmas méreteinél fogva sok incentive rendezvényt foglalnak be náluk - és  a gyógyszeripari cégek fő partnereik közé tartoznak. Ott pedig előírás, hogy ennél magasabb hotelekben nem tarthatják rendezvényeiket.

Megtudtuk azt is, a lokáció szállodáik esetében szintén meghatározó: városi szálláshelyeik mindig központi helyen találhatók. Valamint munkavállalóik régóta velük vannak, a Maritim híres arról, hogy alacsony náluk a fluktuáció.

A jó gasztronómiára, valamint arra, hogy mindenütt minőségi wellness-t kínáljanak- szintén odafigyelnek.

Számok, adatok, remények

A német nyelvű szállodás prezentációt követően Czeiszing Miklós, a DZT magyarországi képviseletének vezetője mutatta be rövid eddig végzett munkájukat. Beszélt a covid időszakát végigkísérő kampányaikról, valamint azokat az adatokat ismertette, amelyek reményre adnak okot az elkövetkezőkben. Elhangzott többek között, hogy bár a németországi beutazás mintegy 70 százalékos visszaesést szenvedett el az elmúlt időszakban, azonban az idei nyári adatok már jóval biztatóbbak: egyértelműen javuló tendenciát mutatnak a 2020. évben mért adatokhoz képest. Az sem meglepő, hogy a magyar beutazási piacon is megjelennek egyre nagyobb számban a német turisták, hiszen most alapvetően az öreg kontinensen való utazást részesítik előnyben a németek, nem pedig a távoli, egzotikus országok felkeresését. És itt a képviseletvezető kiemelte azt az örvendetes tényt is, hogy a szakmai eseményen is jelen lévő utazási irodák is egyre kedvezőbb helyzetbe kerülnek, hiszen a mai világban sokan választják a biztonságos, csoportosan szervezett utazásokat, körútakat, mintsem hogy egyedül vágjanak neki az ismeretlennek.

 

 

 

 

 

    

 

Forrás: Turizmus Online


Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.