Elárasztották Tunéziát az orosz utazási irodások

Több mint négyszáz orosz utazási irodásnak szervezett tanulmányutat Tunézia, sőt, egy közvetlen járat indítását is bejelentették Moszkva és Djerba között.

Tunézia feltett szándéka, hogy visszacsábítsa az orosz turistákat országukba, miután 2015-ben mintegy 80%-kal kevesebb – összesen durván 50 ezer – orosz látogatott az észak-afrikai országba biztonsági aggályaik miatt.

Ebből a célból szerveztek mega famtripet, azaz nagyszabású tanulmányutat Djerbára, amelyen 440 orosz utazási irodás vett részt - számol be róla az African Manager. Az ötnapos utazás március 19-én vette kezdetét, melynek keretében harminc szállodával véglegesítették szerződésüket az irodák Djerba Dzsardzsísz részében.

A study tourt a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal, az orosz Pegas utazásszervező és a Hotel Trade Federation szervezte.

Sőt, azt is bejelentették, hogy Moszkva és Djerba között heti kettő közvetlen járat fogja szállítani az oroszokat.

A tanulmányút és a légi járat bejelentésének egyik előzménye, hogy nemrég Tunézia turisztikai minisztere, Amel Karboul Moszkvában járt abból a célból, hogy orosz tour-operátorokkal egyeztessen arról, hogyan lehetne több orosz turistát csábítani Tunéziába. Az észak-afrikai ország potenciális úti célnak számít az oroszok körében, miután Egyiptomba és Törökországba is várhatóan kevesebben mennek idén a szigorítások következtében.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.