Gigantikus fejlesztések: a kétezer kilométeres vasút és a fedett város tervei

Ebben az évben az Öböl Menti Együttműködési Tanácsa (GCC) sokkal többet költ az infrastruktúra-fejlesztésre, mint az elmúlt években bármikor. A közös költségvetésének ez a szegmense majdnem 16 százalékot teszi ki. A tagállamok közül egyedül Szaúd-Arábiában csökkent az infrastruktúra fejlesztésére szánt pénzösszeg.

2014-ben az Öböl Menti Együttműködési Tanácsa (GCC) 86 milliárd dollárt költött az infrastruktúra-fejlesztésére, ami 78 százalékkal több mint tavaly. Az első helyen helyen az Egyesült Arab Emírségek áll: 2013 óta megötszöröződött a fejlesztéssel kapcsolatos szerződéskötések száma, becslések szerint az eddig kötött és megkötés előtt álló, az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó szerződések értéke elérte 16 milliárd dollárt. Ennek oka, hogy az emírségek nyerte meg a Expo 2020 rendezésének jogát és az ország vezetése szinte mindent megtesz azért, hogy egy színvonalas bemutatóra kerüljön majd sor. Az előzetes kalkulációk szerint 2020-ban - a világkiállítás miatt - az Egyesült Arab Emírségnek 25 millió látogatóra kell felkészülnie. A költségek óriásiak, mivel csak az Expo 2020 körülbelül 50 milliárd dollárba kerülhet.

Fedett utcák Dubajban

Olyan projekteket indítottak el, mint az "acélbarlang", amely ha sikerrel végződik, akkor Dubaj lesz az első város, amelynek csak fedett utcái lensznek és ezekben szabályozni fogják a hőmérsékletet és a páratartalmat. Ezenfelül javítani akarnak a turisztikai és vendéglátóiparon is: jelenleg 14.800 kiadó szoba van az Egyesült Arab Emírségekben, amelynek közel a fele Dubajban található. Abu Dhabi célja, hogy ezt a mennyiséget 2020-ra megduplázzák.

Omán előretör

Amíg az Egyesült Arab Emírségek költi a legtöbbet az infrastruktúrára, addig arányaiban Omán esetében növekedett leginkább az erre szánt pénzösszeg nagysága: tavaly alig 500 milliót költött a szultánság, de 2014 júliusában már 7,5 milliárdnál tart. Maszkat célja ugyanis, hogy Omán legyen a következő évtized legjelentősebb turistaparadicsoma a régióban. Ománban számos nagyszabású projektet hirdettek meg az elmúlt időszakban: az Ománi Kiállítások Központ befejezése, a tengerparti sáv átrendezése, új utak létesítése és szállodák építése. Ha így megy tovább, akkor minden évben 7-10 százalékkal fog növekedni az állami beruházások nagysága csak az infrastruktúrában.

Katar, Bahrein és Kuvait szintén milliárdokat költenek az infrastruktúra-fejlesztésére. Ugyanakkor Szaúd-Arábia esetében visszaesésről lehet beszélni: tavaly ilyenkor 33 milliárd dollárt költettek az infrastruktúrára, amely tartalmazta a 22 milliárd dollár nagyságú rijádi metróprojektet, de idén a becslések szerint még a harmincmilliárd USD-t sem fogja elérni az infrastruktúra szánt pénzösszeg.

Ha a GCC egészét nézzük, akkor a legnagyobb közös projekt az Arab-félsziget monarchiáit összekötő vasút, amelyen vízum nélkül utazhatnak majd a tagállamok állampolgárai. Ebben az évben kezdődött meg a 2170 kilométer hosszú vasútvonal kiépítése, amely összeköti a tagállamait, s előreláthatólag 2018-ra fog készül majd el. Több mint 150 vállalat vesz részt a projektben és körülbelül 15 milliárd dollárba kerül az egész vasúthálózat kiépítése.

Forrás: KeletPort


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.