Izrael most a gyász, az ellencsapás országa, nem a turizmusé

Több száz halott, több ezer sebesült és legalább száz túsz – ez a pillanatnyi mérlege annak a példátlan méretű terrortámadásnak, amelyet a Hamasz indított izraeli területek ellen, szombat hajnalban. A legfrissebb információk szerint hamarosan érkezik izraeli oldal felől a Gázai övezet felé a szárazföldi megtorló ellentámadás.

Mindez nem azt támasztja alá, hogy turistákat várnának tárt karokkal a közeli napokban, hetekben az országba. Nyilvánvalóan a mostani kritikus helyzetben, illetve a várható további harcok miatt Izrael a következő időszakban nem turistákat megszólító úti cél, hanem egy olyan ország, amely a határait védi, és ellentámadásban torolja meg a terrortámadást és az értelmetlen vérontást. De vajon mit tesznek azok a turisztikai szereplők, akiknek csoportjai a közeli napokban, hetekben indultak volna a szomszédaival jelenleg háborúban álló közel-keleti országba? Őket kérdeztük. 

 

OTP Travel: több csoport indítása is kérdéses

Az OTP Travel jól ismert arról a nagyközönség és a szakma körében, hogy Izrael felé az egyik legjelentősebb hazai kiutaztató iroda. Október 18-án indulna a következő csoportjuk, majd októberben további kettő csoportot, novemberben hármat terveztek és decemberben is megtelt egy, az országba induló csoport, tájékoztatta szerkesztőségünket Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője. Aki azt is elmondta, minden valószínűség szerint kedden lemondják majd az október 18-ára tervezett utazást, mindazonáltal várják a Ryanair válaszát, hogy a légitársaság mennyire tanúsít rugalmasságot és együttműködő magatartást ebben a vis maior helyzetben.

 Wizz Air: három opció utasaiknak a törölt járatok miatt

Nem úgy, mint egy másik diszkont légitársaság, a Wizz Air, amely azonnal lépett a terrortámadást követően: már szombaton bejelentették, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik járataikat Izrael felé, és onnan sem közlekednek addig egyetlen célállomásuk felé sem, amíg nem rendeződik a válsághelyzet.

Mint Szécsényi Dániel, a WIZZ pr-szakértője lapunknak elmondta, a döntéssel egyidőben azonnal tájékoztatták érintett utasaikat, hogy három opció közül választhatnak a törölt járatok miatt: vagy 100 százalékban visszatérítik számukra a befizetett összeget, vagy átfoglalást biztosítanak más Wizz Air-járatra, vagy beszámítják jegyük értékét az un. Wizz Air creditbe, ahol 120 százalék értékben használhatják fel egy későbbi utazás során.

Shamrock Escapes utazások: voucherre tett utasok

A szakmában ismert és elismert Izrael-szakértő Váradi János, akit sokan korábbi munkahelyéről ismernek, ő volt sok éven át az El Al Israel Airlines magyarországi igazgatója. Nemrégiben azonban saját utazási szolgáltatást indított, Shamrock Escapes utazások néven, és szakmai tapasztalata, kapcsolatai révén természetesen egyik fő célterülete irodájának Izrael - oda szervez csoportos körútakat, amelyeket legtöbbször ő maga vezet.

Október 19-én indult volna a következő útjuk, azonban több mint kérdéses, hogy valóban elindulnak-e - ez legkésőbb e hét keddre kiderül. A legvalószínűbb verzió az, mondja Váradi János, hogy halasztásra kerül a program, hiszen nem lehet kockáztatni az utasok biztonságát, arról nem is beszélve, hogy csodálatos helyszíneken, csodaszép emlékeket, látnivalókat terveztek közösen megnézni, márpedig egy háború sújtotta országban nyilvánvalóan ez lehetetlen. Ráadásul, teszi hozzá az Izrael-szakértő, az kiderült a hivatalos bejelentések alapján, nem egy gyors háborúról van szó ebben az esetben, hanem elhúzódó ellencsapások várhatók a terrortámadásokra válaszképp. 36-an indultak volna az október 19-én induló Shamrock-csoportban, azonban az utasait reptető El Al már jelezte, az október 21-e előtt induló utasaikat "voucherre teszik", azaz később felhasználható majd a most meghiúsult utazás. 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.