Bár a Horvátországba tartó magyarok elsődleges célpontja még mindig a tengerpart, manapság már egyre több honfitársunk indul felfedezni az ország belsejében megbújó természetvédelmi és nemzeti parkokat is. Ezekből éppen tizenkilencet találunk Horvátországban: nyolc nemzeti parkot és tizenegy természetvédelmi parkot, ahol állat- és növénytani rezervátumok várják az érdeklődőket. Ezek egyike a Dráva és a Duna eszéki összefolyásánál fekvő több mint 23 ezer hektáros Kopácsi-rét (Kopački rit) Természetvédelmi Park, amely a Ramsari Egyezmény szerinti magas fokúan védett speciális természetrezervátum státust élvezi, és az UNESCO Természeti Világörökség listájára is felterjesztették.

A Dél-Baranyában, Mohácstól csupán negyven kilométerre húzódó különleges ártéri terület a mi Gemenci-erdőnk és a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Béda-Karapancsa tájegység rokona és természetes folytatása. Ezen a vidéken torkollik a Dráva a Dunába, így nagyobb áradások idején a víz hatalmas területet borít el, ami a halak különösen fontos élő- és szaporodó helyévé teszi a térséget. Az áradások dinamikájának, a víz mozgásának és a vízszint változásának függvényében a vizes élőhely arculata folyamatosan változik; a mocsarak, erdők és ártéri mezők eltérő növénytakarója pedig szépen mutatja a rét mozaikos jellegét.

A természetvédelmi területen belül egy 7700 hektáros, fokozottan védett zoológiai rezervátumot is kialakítottak. Itt tilos mindenféle emberi beavatkozás és aktivitás, még a szakemberek is csak évente egy-két alkalommal hatolnak be a területre. A sajátos élőhelynek és a háborítatlan nyugalomnak köszönhetően a Kopácsi-rét élővilága különösen gazdag, összességében több mint kétezer fajt számlál. A legszembetűnőbb mégis a madarak sokasága.

A kutatók közel háromszáz madárfajt regisztráltak a területen; itt fészkel például az igen ritka rétisas vagy a fekete gólya, de a kerecsensólyom, a kis kócsag, a nyári lúd, a cigányréce és a szürke gém is szép számmal költi ki tojásait. A rét a költöző vándormadaraknak is fontos pihenő-, telelő- vagy táplálkozó hely. Ugyanakkor a réti vizekben több mint ötven halfaj él, köztük olyan ritkaságok, mint a majdnem kipusztult sima tok, de honos itt a hód és a vidra is, míg az erdőkben a kisragadozók mellett szarvasok, vaddisznók, vadmacskák, rókák és nádi farkasok tanyáznak.

A védett rezervátumot az év közel száz napján víz borítja. A Kopácsi-tó, a Szakadás-tó, az Új-csatorna, a Hulovszky-csatorna és a Csónakút pedig azok a területek, amelyek egész évben víz alatt maradnak.

A Kopácsi-rét Természetvédelmi Park bőséges turisztikai kínálatából válogatva mindennek mi is részesei lehetünk. A parkba a hagyományos építészeti elemeket felvonultató látogatóközponton át lépünk be, amelyhez idén májusban a víztükör fölött kígyózó, fából ácsolt sétányrendszert is kapcsoltak. A jegyárak aszerint alakulnak, hogy érdeklődésünk, felkészültségünk és lehetőségeink függvényében melyik programot választjuk. Indulhatunk szakvezetéssel kísért sétahajózásra a sekély, mocsaras holtágakba is behatolni képes kirándulóhajókkal, vagy csónakázásra a hódok nyomában, gyalogos sétára a tanösvényeken, vegyes vízi és szárazföldi kirándulásra, többféle kenutúrára, madárlesre, fotóstúrára, sőt még kijelölt helyekre szóló horgászengedélyt is válthatunk.

Az azonban bizonyos, hogy a legnagyobb élmény magas vízállás idején bejárni a rétet, amikor – a szigorúan védett zónák kivételével – a vízzel borított mezőkre is beúsznak a csendes sétahajók. Lenyűgöző a zöld milliónyi árnyalata, a madarak röpte, zsivaja, s mindezzel együtt a rét mesés nyugalma. Aki egyszer járt itt, újra és újra visszatérne. S mivel két nemzetközi kerékpáros útvonal is áthalad a park területén, a „Pannon Béke” és a „Duna” útvonalak, alkalomadtán akár biciklis perspektívából is megcsodálhatjuk ezt az elbűvölő ártéri világot.

Réti halászok öröksége

Bár a Kopácsi-réten ma már tilos a halászat, az itt lakók élete hosszú századokon át elválaszthatatlan volt a helyi vizektől. A rét névadó települése, Kopács is kora Árpád-kori magyar halászfalu a Dráva és a Duna összefolyásánál. Az egykori római út mentén fekvő falu határait évente akár többször is elöntötték az árvizek, ám ez nem zavarta az itt lakókat, akik közel ezer éven át jól megéltek a halászatból, és a mocsaraknak köszönhetően átvészelték a török hódoltságot is. Mindig is természetközeli életet éltek: a végeláthatatlan rét mindent megadott nekik. Ott szerezték be a táplálékot, a házak építéséhez, az eszközök készítéséhez szükséges alapanyagot, jól ismerték, magukénak érezték a rét minden zegzugát. (Ez az oka annak, hogy a Kopácsi-rét földrajzi nevei a horvát nyelvben máig őrzik magyar eredetüket, pl. Szakadás – Sakadaško, Puszta fok – Pusta fok, Nagyhát – Nađhat, Csónakút – Čonakut stb.; a horvát nyelvi környezetben azonban a szavak elvesztették elsődleges jelentésüket.)

Megváltozott a helybeliek élete, amikor a 19. századi folyószabályozás nyomán átalakult ártér egy részén 1967-ben létrehozták a Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkot, és fokozatosan teljes védettséget vezettek be. Végül 1982-ben az utolsó területeken is megtiltották a halászatot. „Elvették a rétünket” – mondják még most is a kopácsiak, akik a mai napig őrzik régi halászszerszámaikat, tudásukat, legendáikat. Megsebezve bár, de kénytelenek voltak más megélhetés után nézni: azóta zöldségtermesztéssel foglalkoznak, és őrölt fűszerpaprikájuk messze földön híres lett. A természetvédelmi park közelségének, a táj szépségének, a nyugalomnak, az épített örökségnek és Kopács gazdag hagyományainak köszönhetően pedig életre kelt és évről évre fejlődik a falusi turizmus.

A vendégvárás és a tradíciók őrzése kapcsolódik össze a Kopácsi Halásznapokon is. Az 1998 óta minden év szeptemberében megrendezett kétnapos gasztronómiai eseményen a falu jellegzetes ételeit főzik és kínálják. Kopácsi paprikával készült halpaprikást gyufatésztával, parázson sült csíptetős pontyot, bőrében sült mundéros csukát és különféle vadételeket, amit végül baranyai olaszrizlinggel érdemes leöblíteni. A következő poharat pedig ürítsük a réti halászok tiszteletére.