Madrid, a legek városa

Madridról mindenkinek a felfokozott érzelmek jutnak eszébe: ez a város a legvéresebb és a legvitatottabb állati sport, a bikaviadalok helyszíne, itt székel a világ egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező fociklubja, a Real Madrid és itt látható Európa legnagyobb épülete csakúgy, mint legidősebb étterme. Budapestről pedig a legkönnyebben az Iberia spanyol nemzeti légitársaság járataival juthatunk el Madridba, szeptembertől akár hetente négyszer. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Spanyolországban minden út Madridba vezet, ami nem csoda egy olyan fővárosnál, melyet készakarva jelöltek ki az ország mértani középpontjában. A városban erre a leginkább a Puerta del Sol (Nap Kapuja) környékén látunk utalást. Itt van ugyanis a nulladik kilométerkő, ahonnan minden út kiindul. Ha már eljöttünk erre a hangulatos kis térre, akkor feltétlenül nézzük meg Madrid jelképét, az eperfára mászó medvét, melynek több legendája létezik, mint ahány bogyó látható a fán.

Vesszünk el a művészeti aranyháromszögben!

Ha Madrid, akkor Prado, tartja a mondás, ám ne feledjük, hogy két további jelentős múzeum is található a közelben. Igaz, hogy a legtöbb turistát a Prado vonzza, de a kép akkor teljes, ha Reina Sofiát és a Thyssen-Bornemisza múzeumot is végigjárjuk. Előbbit már csak azért is érdemes meglátogatni, mert itt látható Picasso gigantikus remekműve, a Guernica.

Nézzük meg a kastélyt és a Plaza Mayort!

Madrid két jelképe a királyi kastély és a Plaza Mayor. Az előbbi Európa egyik legnagyobb épülete, melynek trónterme lélegzetelállító, míg utóbbi a pezsgés középpontja. A Plaza Mayor téren mindig zajlik az élet és a körben futó árkádok alatt számtalan kézműves bolt kínálja a portékáját.

Keressük Goya nyomát!

Madridban két olyan rendkívüli hely is található, mely erősen kötődik Goyahoz, a spanyol festőhöz. Az egyik ilyen a világ hivatalosan is legrégebbi étterme, a Restaurante Botin, mely 1725-ben nyitott meg és a festő kedvenc helye volt, míg a másik a Royal Tapestry Factory. Ez a faliszőnyeg gyár minőségi termékeket készít, ráadásul a Goya rajzaiból készült sorozatuk néhány darabja a Prado múzeumba is bekerült állandó kiállítási tárgyként.

Ne hagyd ki a piacokat!

Mercado san Miguel és El Rastro. Két piac, de két külön világ. Az utóbbi egy egészen egyedi hangulatú bolhapiac, melyet minden héten, vasárnaponként rendeznek meg. Itt a tárgyakon keresztül magunkba szívhatjuk a madridi hétköznapok stílusát, de arra is rádöbbenünk, hogy a spanyol fővárosban mennyire sok az önjelölt művész. A Mercado san Miguel egy csodás épületben székelő valódi gourmet piac, ahol mindent megvásárolhatunk, ami a spanyol konyhához nélkülözhetetlen. Ha ide tartunk, akkor keressük meg a főbejárat előtti téren, az ott magasodó ház egyik erkélyének figuráit is, akik jól öltözött emberekként vizsgálják a piacra érkezőket.

Ugorjunk el Egyiptomba!

Legalább is képzeletben. Madridban ugyanis áll egy komplett óegyiptomi templom, mely hazájából az árvízveszély miatt került ide. A Debod templom 1968 óta látható Madrid szívében, belsejében pedig egy kis múzeumot és csodás hieroglifákat is találunk.

Vesszünk el a Gran Vián!

Madrid díszes főutcája sem éjjel, sem pedig nappal nem kíméli a gyanútlan turista pénztárcáját. Napközben a legelegánsabb boltok csábítanak a város leggyönyörűbb palotái közé ékelődve, míg éjszaka kezdetét veszi a Marcha. Ez a szó lefordítva menetelést jelent, de bővebb értelemben magát a madridi éjszakai életet nevezik így. Csütörtöktől vasárnapig, estétől hajnalig tart a „menetelés”, melyben egy éjszaka akár több tucat divatos helyet is felkeresnek a helyiek. Hajnalban azután ne feledjünk el kávét inni és fánkot enni, mert itt ez a szokás.

Nézzünk arénákat és ünneplő szurkolókat!

Madrid a futball és a bikaviadalok fellegvára. Ebben a városban székel az idei Bajnokok Ligája két döntőse a Real- és az Atletico Madrid. A 20-ik század legjobb csapatának választott Real Madrid 85 ezres stadionját, az Estadio Bernabéut a meccsnapokon kívül, szervezet túra keretében is megtekinthetjük, sőt ha szerencsénk van és a csapat valamilyen trófeát nyer, akkor a Plaza Cibellesen megnézhetjük a rajongók fiesztáját, mellyel a csapatot fogadják. Ha pedig érdekel a bikaviadalok világa, akkor látogass el a Las Ventas arénába, mely a maga 24 ezer férőhelyével a világ harmadik legnagyobb ilyen építménye, vagy nézzük meg Bikaviadal Múzeumot, mely külön tárlaton mutatja be a torreádorok ruházatának stílusirányzatait is.

Fedezzük fel a Warner élményparkját!

Madridból buszjárattal is megközelíthető a Parque Warner, mely a Warner Bros filmstúdió élményparkja és semmiben sem marad el a párizsi Disney Worldtől. Az egyetlen különbség az, hogy itt Miki Egér helyett Tapsi Hapsi, Scooby Doo és Batman vár bennünket.

Szeptembertől az Iberia heti négy járatot üzemeltet a magyar főváros és Madrid között. Nemcsak azoknak érdemes erre figyelni, akik közvetlenül a spanyol fővárost szeretnék megnézni, de azoknak is, akik valamelyik spanyol szigetre vagy Dél-Amerikába készülnek, ugyanis Madridból nagyon könnyen továbbmehetünk ezekre a desztinációkra. Az Ibéria pedig számtalan exkluzív szolgáltatással várja utasait az Airbus 320-asok fedélzetén, például olcsó és a legjobb spanyol séfek által összeállított mediterrán ételekkel. A Budapest Airport közösségi oldalain augusztus második hetében különleges játék zajlik, amelyben Madridba szóló repülőjegyet nyerhetnek az Ibéria jóvoltából mindazok, akik a feltett 4 kérdésre jól válaszolnak.


 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.