Meg fog lepődni, hogy ezek a helyek nem a világörökség részei

A Föld világörökséggé nyilvánított területeit mindenki ismeri: népszerű turista célpontokká nőtték ki magukat, míg a listán nem szereplő természeti vagy régészeti csodák nagy részéről egyelőre sok mindenkinek nincs tudomása. Íme, néhány jól vagy kevésbé ismert helyszín, amelyek – talán meglepő módon – még nem számítanak hivatalosan világörökségnek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Zhangjiajie Nemzeti Park

Ismerősek valahonnan ezek a pillérekként álló hegyek? Nem csoda, hiszen a kínai Zhangjiajie Nemzeti Park James Cameron Avatar című filmjéhez szolgált egyfajta „prototípusként”. A kínai kormánynak annyira tetszett a filmes másolat, hogy a „Déli Égbolt oszlop" (Southern Sky Column ) névre hallgató hegyét átnevezte „Avatar Hallelujah hegynek” (Avatar Hallelujah Mountain).

Antilop-kanyon

Az arizonai Antilop-kanyon gyakran a földrajzi csodákat felsoroltató listákon szerepel, és rendkívül népszerű a túrázók körében. Navahó elnevezése nem más, mint „a hely, ahol a víz átfut a sziklákon”, amely a kanyon vízvájta alakzatára, és annak kialakulására utal. A sziklák közötti szűk, hullámzó útvonalakon lenyűgöző minták rajzolódnak ki, amikor a napfény átszűrődik a réseken.

Rama Setu – Ráma hídja

Az indiai Rämeswaram és a Srí Lanka-i Mannar-sziget között elhelyezkedő, mintegy 30 kilométeres, mészkőzátonyokból álló „hidat” misztikus legendák veszik körül. A hindu mitológia szerint a hidat még Ráma király építtette a hadseregének, hogy kimenekítsék a szomszédos ország által elrabolt feleségét. Egy iszlám elbeszélésben azonban Ádám hídjaként emlegetik a mészkősávot: ez egy Srí Lanka-i hegyre utal, melynek csúcsára Ádám, a Föld első embere esett le – ez lett az Ádám-csúcs –, az innen Indiába vezető utat, amelyen áthaladt, pedig Ádám hídjának nevezik. A mészkő nagy része a tengerszint felett vagy éppen alatta helyezkedik el, bár a vízszint emelkedése ezt idővel megváltoztathatja.

Alexandria

Az ókori Egyiptom egykori fővárosát még Nagy Sándor alapította, és a hellenisztikus, római és bizánci élet számos emlékét őrzi a város, Kr. e. 280-ban ráadásul itt alapította a világ első múzeumát Nagy Sándor utóda, I. Ptolemaiosz.

Nan Madol

A Mikronéziai Szövetségi Államokhoz tartozó, Manhattan területénél is kisebb Pohnpei szigete még a mai felfedezők számára is rejtély. A kolosszális sziklaromok kísérteties hangulatot árasztanak, a helyiek úgy vélik, hogy ez egy szellemjárta hely. Az ősi sziklaalakzatokat sokan a Húsvét-szigetek misztikumához hasonlítják – ez utóbbit 1995-ben a világörökség részévé választották, és a turisták rendkívül népszerű úti célja lett. Nan Madol régészeti csodáit egyelőre körülbelül ezer látogató keresi fel évente, így még jórészt felfedezetlen területnek számít.


ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.