Nem rettennek meg a turisták az izraeli utazástól

Izrael turizmusának aktuális helyzetével foglalkozó sajtóreggelit szerveztek csütörtök délelőttre a Spinoza Caféba. Az eseményen részt vett Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete, Váradi János, az EL AL légitársaság magyarországi igazgatója és Bakó Balázs, a MUISZ képviselője.

A sajtótájékoztató aktualitását a nagy felhábordást keltő gázai események adták, melynek következtében ellentmondásos hírek röppentek fel az Izraelbe utazó turisták biztonságával kapcsolatban. Ismeretes, hogy több légitársaság is felfüggesztette járatait Tel Avivba, ám döntésüket idővel felülbírálták, és újra üzemeltetnek járatokat az izraeli reptérre. 

Váradi János, az izraeli EL AL légitársaság magyarországi igazgatója elmondta, hogy 2014. július végéig 65.513 utas utazott az EL AL Tel Aviv - Budapest - Tel Aviv irányú járatain, köztük 9.059 hazai utazó. A teljes utasszám 52 százalékkal, a hazai utazók száma 39 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az is kiderült, hogy az idei nyári szezonban napi kettő, a téli szezonban pedig heti nyolc járatot indítanak.

Július 8-ig a gázai események kezdetekor 22.170 helyfoglalást regisztrált az EL AL, augusztus elején ez a szám már 22.700 volt, azaz 500 utassal növekedett (3 százalékkal) a hazai helyfoglalások száma. 

A szót átvéve Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete hozzátette, hogy bíznak a gázai helyzet javulásában, és biztosította a jelenlévőket arról, hogy a kialakult konfliktus esetleges súlyosbodása esetén sem fogják megszakítani a Tel Aviv és Budapest közötti légi összeköttetést. 

A nagykövet azt is kiemelte, hogy jellemzően sokkal többen utaznak Izraelből Magyarországra, ezt a tendenciát azonban idővel szeretnék kiegyenlíteni, így azon dolgoznak, hogy még vonzóbbá tegyék Izraelt a magyar turisták számára. Elmondása szerint nincs ok a félelemre, a biztonsági erők számára ugyanis elsőszámú szempont az egyének személyes védelme - legyen az izraeli, arab vagy külföldi turista. Hozzátette, hogy az egy hónapja tartó háborús helyzetben egy turista sem sérült meg, hiszen "...ha egy turista nem keresi a bajt, a baj nem fogja őt utolérni..."

Bakó Balázs, a MUISZ képviselője elárulta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a konzuli szolgálattal, így elsőkézből tudják tájékoztatni utasaikat a legfrissebb eseményekről. Habár az idei nyári időszakban kevesebb csoportjuk tartózkodik Izraelben, az őszi és szilveszteri időszakra már most sok foglalásuk van.


Catania kincsei

Catania kincsei 

Szent Ágota szomorú legendája összefonódik Szicília második legnagyobb városa, Catania történelmével.
Globális kihívások és új módszerek az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusán

Globális kihívások és új módszerek az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusán 

Idén először a kongresszust minősített zöld rendezvényként szervezték meg, megfelelve ezzel az osztrák környezetvédelmi védjegy kritériumainak.
Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna

Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna 

Látogatói foglalási rendszer kerül bevezetésre a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelme érdekében.
Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész

Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész 

Ha a „kínai Hawaii”-nak nevezett üdülőszigetre tervez nyaralást vagy utazási irodásként oda szervez csoportokat/egyéni utasokat – íme, néhány hasznos tanács.
A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit

A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit 

A foglalások száma 67 százalékkal növekedett
Lezárult az Invia Group felvásárlása

Lezárult az Invia Group felvásárlása 

A WP Holding véglegesítette a vezető európai turisztikai vállalat, az Invia Group SE részvényeinek 100 százalékos felvásárlását. Az akvizíció értéke 242,8 millió euró volt.
A Bécsi Szimfonikusok igencsak rendhagyó helyen koncertezik

A Bécsi Szimfonikusok igencsak rendhagyó helyen koncertezik 

Május 22-én és 23-án a Bécsi Szimfonikusok Barokkegyüttese két koncertet ad az osztrák főváros egyik különleges pontján.
Japán sztárépítészek Oszakában: ilyen lesz Pesten az Új Nemzeti Galéria

Japán sztárépítészek Oszakában: ilyen lesz Pesten az Új Nemzeti Galéria 

Az új múzeumépület a tervek szerint az egykori Petőfi Csarnok helyén épül fel.
Hatalmas a káosz: áramszünet három dél-európiai országban – frissítve

Hatalmas a káosz: áramszünet három dél-európiai országban – frissítve 

A döbbenetes méretű áramkimaradás Spanyolországot, Portugáliát és Franciaország egyes részeit sújtja. Repülőterek is leálltak az egész régióban az áramkimaradás miatt.
Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban

Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban 

A Pablo Picasso által készített kerámia tálra az antwerpeni Kringwinkel Antwerpen használtcikk-üzletében találtak rá.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.