Oroszlánkölyök, gasztronómia, Tel Aviv

Tel-Avivban 2018. október 25-26.között már 4. alkalommal rendezték meg a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokat, melyen idén Nyíregyháza város Debrecennel közösen vett részt - közölte kedden a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.

A rendezvényen bemutatkozott Benkő Levente, Magyarország új izraeli nagykövete, a Magyar Kormányt pedig Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkár képviselte. Az esemény megnyitóján Dr. Kovács Ferenc polgármester is köszöntette a megjelenteket, ahol többek között arról tájékoztatta a jelenlévő vendégeket, hogy a Nyíregyházi Állatpark három fehér oroszlánkölyköt ajándékoz Beér-Seva állatkertjének, akik hamarosan megérkeznek új otthonukba.

A Magyar Napok színpadán folyamatosan zajlottak a kulturális programok; városunkat Kallós Angelika népdalénekes képviselte, aki gyönyörű hangjával elvarázsolta a résztvevőket. A gasztronómiai és borászati standok mellett Nyíregyháza és Debrecen város turisztikai ajánlataival ismerkedhettek meg a látogatók. Debrecen és Tel-Aviv között évek óta közvetlen WizzAir repülőjárat közlekedik, és a földrajzi közelség miatt Nyíregyháza is kedvelt úti céllá válhat az Izraelből érkező turisták számára, hiszen számos attrakcióval rendelkezik a város, melyet a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. standjának népszerűsége is igazolt.

A Magyar Napok mellett sor került egy közös találkozásra Nyíregyháza, valamint a 20 éve testvérvárosi kapcsolatban álló Kiryat Motzkin polgármestere között, ahol egyeztetések zajlottak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. A tárgyaláson szóba került a két város állatkertje közötti tapasztalatcsere, továbbá a kulturális kapcsolatok erősítése is. A találkozó keretében a két polgármester meglátogatta a helyi idősotthont, ahol közösen adták át az idősek számára kialakított dísznövénykertet és virágot is ültettek. Nyíregyháza város polgármestere személyesen találkozott ott élő magyarokkal, többek között egy Nyíregyháza környékéről származó idős hölggyel is


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.