Több rendőr, alacsonyabb árak - tunéziai helyzetkép

Több ezer rendőrt vezényeltek Tunéziában az üdülőhelyekre a Sousse-i merénylet után, az utazásszervezőknek pedig támogatást fizetnek a repülőgépeken üresen maradt helyek után - hangzott el az ország idegenforgalmi hivatalának mai budapesti sajtótájékoztatóján. 

Tunézia a merényletet követően több intézkedést is hozott a biztonság megerősítésére az idegenforgalom zavartalansága és a turisták megnyugtatása érdekében, továbbá számos kedvezményt biztosít a szállodáknak, utazásszervezőknek a forgalom élénkítésére - számolt be a budapesti Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatója sajtótájékoztatón kedden.

Leith Ben Zakour gyáva cselekedetnek nevezte a szúszai üdülőkomplexumok ellen júniusban elkövetett merényleteket, amelyben 38 turista meghalt. Kiemelte: a merénylet másnapján megtartott minisztertanácsi értekezleten döntöttek arról, hogy 1600 felfegyverzett rendőr vigyáz a biztonságra a turisztikailag frekventált tengerparton, és további 19 ezer rendőr biztosítja a városok és az idegenforgalmi látványosságok biztonságát. Hozzátette: a cselekmény előtt nem volt megszokott a felfegyverzett rendőrök látványa, de jelenleg ez szükséges, és megnyugtatja a turistákat.

Közlése szerint a terrorcselekmény után 48 órán belül a szállodaipar további működésének biztosítására is hoztak számos intézkedést, így például az adóhatósággal szemben fennálló tartozás későbbi rendezésének lehetőségével és bankkölcsönökkel könnyítették meg az iparág működését, a munkahelyek megtartását.

A légi forgalmat október 31-ig támogatják azzal, hogy egy járaton 50-80 százalék közötti foglaltság esetén minden üres helyet a tunéziai kormány fizet az utazásszervezőknek. Az aktuális tunéziai helyzetről 24 órában rendelkezésre álló telefonos tájékoztatást vezettek be - sorolta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy több szolidaritási megmozdulás is segítette Tunézia mint úti cél megmaradását: három európai ország belügyminisztere is ellátogatott az országba, és az uniós tagállamok is feltétlen támogatásukról biztosították az országot a terrorizmus elleni harcban. Az angol turisták pedig maradtak Tunéziában, az értük küldött hat repülőből négy üresen tért vissza az Egyesült Királyságba - hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagyjából 950 magyar turista tartózkodott a merénylet idején az országban, közülük mindössze 15-en kérték a hazaszállítást, a többiek folytatták a nyaralásukat.

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta: az előszezonban duplájára nőtt az igény a tunéziai utazások iránt, a merénylet előtt heti 5 charter indult. A márciusi hasonló esemény után májusban kezdett újra beindulni a forgalom, ezt szakította meg a június 26-i tragédia. Jelenleg heti 2 járat - a Kartago Toursé és a Taurus Reisené - indul az országba, 50-60 százalékos kihasználtsággal.

Hozzáfűzte, hogy a szállodáktól a forgalom visszaesése miatt számos kedvezményt kapnak, így jelenleg a turisták kedvező áron utazhatnak az észak-afrikai országba. Elmondta azt is, hogy az utazási irodáknak nem kötelességük visszafizetni a befizetett összeget, de az irodák átfoglalási lehetőséget ajánlottak fel azoknak, akik nem akartak elutazni a történtek után.

Haythem Jamel, a Taurus Reisen vezérigazgatója arról beszélt, hogy a merénylet idején 350 utasuk volt az országban, közülük mindössze egy ötfős család jött vissza Magyarországra. Hozzátette, hogy az utak árai a merénylet miatt átlagosan 10 százalékkal csökkenhetnek.

Tolga Deniz Sarüyice, a Sun&Fun ügyvezető igazgatója közölte, hogy az utasaik nyugodtan reagáltak, nem tört ki pánik, senki sem akarta megszakítani a nyaralását.

Az észak-afrikai országban június 26-án egy terrorista megölt 38 külföldi - többségében brit - turistát a népszerű szúszai tengerparti üdülőhelyen, ezután július 4-én szombaton harminc napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett ki az államfő. Tunéziában korábban, 2011 januárjától, az "arab tavasz" kitörésétől 2014 márciusáig is rendkívüli állapot volt érvényben.

Forrás: MTI


Akár nyolc százalékkal is emelkedhet idén az utasbiztosítások átlagdíja

Akár nyolc százalékkal is emelkedhet idén az utasbiztosítások átlagdíja 

Egy friss felmérés szerint a válaszadók kétharmada minden külföldi utazására köt biztosítást.
A Kartago Tours bemutatta új mobilapplikációját

A Kartago Tours bemutatta új mobilapplikációját 

A mobilalkalmazás leegyszerűsíti a nyaralással kapcsolatos információk elérését az utazásra való felkészülés és a vakáció időtartama alatt.
Megszületett Ausztria részletes útiterve a jövő turizmusához

Megszületett Ausztria részletes útiterve a jövő turizmusához 

Megatrendek és innovációs ugrások az adatvezérlelt világrendben - ez volt az Osztrák Turizmusnapon.
Indul az MTÜ tavaszi kampánya - külföldi véleményvezérek Budapesten

Indul az MTÜ tavaszi kampánya - külföldi véleményvezérek Budapesten 

Ötven külföldi influenszer népszerűsíti most Budapestet, akik május 22-24. között a Budapest Influencer Trip rendezvényre érkeztek hozzánk, az MTÜ meghívására.
Tengerparti konferenciakomplexum Šibenik MICE-kínálatában

Tengerparti konferenciakomplexum Šibenik MICE-kínálatában 

Ünnepélyes külsőségek között május közepén bemutatták a Šibenik Kongresszusi Központot a szakmai közönségnek.
Dubaji látnivalók az Emirates repjegye mellé

Dubaji látnivalók az Emirates repjegye mellé 

A légitársaság magyar utasai dubaji nyaralásuk alatt számos exkluzív kedvezményt vehetnek igénybe beszállókártyáikkal.
Magyar vendégeket vár ez a szlovén szállodalánc

Magyar vendégeket vár ez a szlovén szállodalánc 

Szlovénia egyedülálló úti cél, ahol mindenki talál magának való programot és kikapcsolódást.
Optimisták az osztrák üzleti turizmus szereplői

Optimisták az osztrák üzleti turizmus szereplői 

A 2024-es évre vonatkozóan a megkérdezettek 36 százaléka még a tavalyinál is jobb foglalási helyzetet vár.
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?

Ha Makao - akkor csak a kaszinó? 

Makaóban tényleg sok a kaszinó, de a város korántsem csak ezekről szól.
Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő

Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő 

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal üzleti partnereit invitálta május 16-án, csütörtök délelőtt az ötcsillagos Corinthia Hotel Budapestbe.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.