Nem féltek? - volt az első kérdés, amikor december végén mindenkinek elkezdtük mesélni, hogy Törökországba megyünk kirándulni márciusban - írja a történész végzettségű, egykori külpolitikai újságíró Fotelkalandor névre keresztelt blogján. - Elsőre igazán fel sem merült bennünk, hogy kellene, vagy akár lehetne, de mivel annyian kérdezték, és mivel aztán történtek is események - pont kint tartózkodásunk idején - még mielőtt részletekbe bocsátkoznánk Törökországgal kapcsolatban, illenék megválaszolni a kérdést: miért nem.

Következő kijelentésemmel  minden valószínűség szerint szembe megyek a közhangulattal, de akkor is kijelentem. Nem félek a terrorizmustól, mert az egész ügy csúnyán fel van fújva. Az erőszak nem önti el a világot. Sőt, minden látszat ellenére egy sosem látott mértékben biztonságos világban élünk. Úgy ÉREZZÜK, terrorveszély van, de ez érzékcsalódás, amit alapvetően a média okoz. Nézzük az adatokat: 2015-ben, ami a párizsi merényletek miatt valóban az elmúlt évtized legsúlyosabb éve volt terror szempontjából, Európában 150 ember halt meg az Eu-n belül merényletben (míg az elmúlt évtizedekben a szám még ennél is sokkal alacsonyabb volt). Ebből egy is sok, de nézzük az összehasonlítást! Évente körülbelül 5 millió ember halt meg az EU-ban, és ebből mintegy 1,5 millió daganatos megbetegedésekben. Vagyis tízezerszer nagyobb eséllyel halunk meg rákban, mint merényletben, ha uniós polgárok vagyunk. Az, hogy ennek ellenére az uniós polgárok paráznak a terrortól, és nyugodtan eszik a rákkeltőket, az azért van, mert a sajtó nemhogy tízezerszer annyit nem foglalkozik a rákkal és rákkutatással, mint a terrorral, de még tízszer annyit se. Pedig, ezt csak úgy mellesleg jegyzem meg, ha tízezerszer annyit költenénk rákkutatásra, mint terrorellenes háborúkra, akkor már nem lenne rák. Meg terror se nagyon, mert a terrorista meg azt élvezi, hogy nyilvánosságot kap, és félnek tőle. Ha nem paráznánk ennyire rá a dologra, hanem, mondjuk, egy harminc halálos áldozatot követelő (ismétlem, tényleg sok) merénylettel annyit foglalkoznánk, mint, mondjuk, egy ugyanennyi halálos áldozatot követelő buszbalesettel, akkor radikálisan csökkenne a terroristák motivációja is. Persze értem én a hatásmechanizmust - az emberiség a legősibb sárkányos mítoszok óta vonzódik a harchoz, a drámához, a Jó és a Gonosz küzdelméhez. A terrorban, és a terror elleni harcban pedig mindez megvan - feszültség, dráma, titkos összeesküvés, nyomozás, majd megtorlás, a Jó győzelme.  Sokkal látványosabb, átélhetőbb, feszültségekkel, fordulatokkal dúsítottabb, mint bármi más, amit a sajtó tálalhat, hiszen itt valóban emberi életekről van szó, tehát a tét nagy, és valóban titkos összeesküvésről van szó, tehát még csak oda sem kell képzelni. A sajtó pedig szabad, tehát hírverseny van, és így az nyer, aki minél jobban ki tudja szolgálni ezeket a vágyakat. Így meg ki a rákot érdekelnek a statisztikák?  A racionalitásnak kevés esélye van a drámával szemben.

Na, de Törökország az nagyon veszélyes, hiszen egyfolytában csak a merényletekről hallunk, ugye .. Kétségtelen, Törökország egyes részein polgárháborús állapotok uralkodnak,  és határainál ott áll az Iszlám Állam, de megint számokkal próbálnám a média egyirányú információit ellensúlyozni. 2015-ben közel 37 millió turista érkezett Törökországba. Ebből -  ez volt a török turizmus legfeketébb éve - 12-en haltak meg merényletben  (Isztambulban, németek). Vagyis kb. egy a hárommillióhoz az esélyem, hogy velem is ez történjen. (2014-ben 41 millióból meg konkrétan senki, ahogy előtte évtizedekig senki...)  Ennél azért valószínűbb, hogy megfekszi a gyomrom a túl sok baklava, vagy kitöröm a nyakam a fürdőkádban. Nem akarok viccet csinálni emberek halálából - pusztán azt szeretném érzékeltetni, hogy az érzékelésünk csal. Törökország a turisták számára igenis biztonságos - ha vannak is robbantások, azok túlnyomó többsége a kurdokkal folytatott fegyveres harc része, célpontjai nem külföldiek, hanem török katonák-rendőrök. Az ésszerűség határain belül érdemes maradni persze, vagyis elkerülni a szír határ közvetlen közelét, és azokat a katonai-rendőri pozíciókat, amelyek a kurd támadások elsődleges célpontjai lehetnek. A szír határtól a kb. ezer kilométer elégnek tűnt... Ehhez képest valóban megrázó volt, amikor alig 15 kilométerre tőlünk robbant a bomba, még akkor is, ha ezt mi csak az internetről tudtuk meg. Nyilvánvalóan megragadott az "akár én is ott lehettem volna " érzés - az, ami miatt a hozzánk hasonló környezetben történő támadásokra sokkal jobban felfigyelünk, azok sokkal jobban megráznak (majd ezek után a sajtót hibáztatjuk, hogy a többiről nem számol be - ami konkrétan nem igaz, az olvasó siklik át felettük). De pontosan ez az a helyzet, ahol a racionális felettes énnek át kell vennie a vezetést - nem szabad a zsigeri ijedtségre hallgatni. A számok sokkal megbízhatóbb tanácsadók, mint az ösztönök.

Ráadásul, ha félünk, akkor a terroristák játékát játsszuk - mi pedig nem az ő oldalukon vagyunk. Ha pedig feladjuk utazási terveinket a terror miatt, akkor nem a terroristáknak ártunk, hanem azoknak a millióknak, akik az adott országban a turizmusból élnének, a szállodásoknak, éttermeseknek, szuvenírárusoknak, akiknek a mi félelmünk miatt lenne rosszabb. Szóval, nem félünk. És már így is túl sokat írtam erről.

Kattintson ide a blogbejegyzés folytatásához!