A World Travel & Tourism Council (WTTC) azt követően adta ki a figyelmeztetést, hogy közel 5000 rendszeresen utazó külföldi bevonásával készítetettek egy vizsgálatot. Kiderült, a válaszadók egyharmada „kevésbé” vagy „sokkal kevésbé” lenne hajlandó az Egyesült Államokba látogatni, ha a vízummentességi program (Visa Waiver Program) keretében kötelezővé válna a közösségi oldalakra vonatkozó információk megadása. (A programban részt vevő országok között szerepel Magyarország is.), fogalmazott cikkében a kreativ.hu.
A WTTC becslése szerint az utazók számának esetleges visszaesése 15,7 milliárd dollárnyi kieső költést jelenthet, de van olyan forgatókönyv, amely szerint az USA akár 4,7 millió nemzetközi érkezőt is elveszíthet, ami 23 százalékos visszaesést jelentene az ESTA-országokból érkező látogatók számában 2026-ban.
Gloria Guevara, a WTTC elnöke a CNN-nek azt mondta, a javasolt változtatás több mint 150 000 amerikai munkahelyet sodorhat veszélybe, és „versenyhátrányba hozhatja az Egyesült Államokat”.
Az érintett utazóknak számos más úti cél áll rendelkezésükre, mondta a hírportál Quest Means Business„ című műsorában, és hozzátette, sokan a közösségimédia-adatok bekérését „túlzottan tolakodónak” tartják.
„Rengeteg helyre lehet utazni, az ESTA-utazók pedig más úti célt választanak majd.”
- mondta.
A vizsgálatban összesen 4563 utazót kérdeztek meg, akiknek kétharmada – köztük ausztrál, francia, német, japán, dél-koreai és brit állampolgárok – korábban már hallott a javasolt szabályról.
A felmérés rámutatott, hogyt jelentős részük úgy érzi, ez az USA-t kevésbé barátságos és kevésbé vonzó úti céllá tenné mind a szabadidős, mind üzleti utazások tekintetében.
Több turisztikai szervezettel együtt aggodalmát fejezte ki a Greater Miami and the Beaches Hotel Association, akik szerint különösen rossz időzítésű a terv, hiszen Miami a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik házigazdája lesz.
Fotó: DepositPhotos.com
Szakértők szerint az új javaslat — amely február 9-ig társadalmi egyeztetés alatt áll — időzítése azért sem szerencsés, mert már most csökkenést tapasztalható a nemzetközi látogatók számában.
A tervezetet az amerikai Vám- és Határvédelem (CBP) publikálta a Szövetségi Nyilvántartásban. A módosítás érintené az ESTA-rendszert is, amely jelenleg 42 ország polgárainak — köztük a magyar utazóknak, valamint például brit, japán, olasz, ír, izraeli és ausztrál állampolgároknak — biztosít lehetőséget arra, hogy vízum nélkül, legfeljebb 90 napra belépjenek az Egyesült Államokba, derült ki a cikkből.
A javaslat értelmében az utazóknak az elmúlt öt év közösségimédia-tevékenységéhez kapcsolódó adatokat kellene feltüntetniük. Noha ilyen jellegű kérdés 2016 óta szerepel az ESTA-kérdőíven, eddig opcionális volt,
az új szabályozás ezt kötelezővé tenné.
Mint írják, egyelőre nem ismert részletesen, pontosan milyen információkat kérnének be, és milyen módon használnák fel azokat. Iparági értesülések szerint várhatóan csak felhasználó- vagy fióknevek megadását kérnék, nem pedig a profilokhoz való hozzáférést vagy egyes bejegyzések ellenőrzését. A hatóságok az adatokat állítólag nem politikai nézetek vizsgálatára alkalmaznák, hanem a már meglévő, zárt adatbázisokkal vetnék össze.