Vakvacsora egy braille-nyomtatóért

Romániában a jószolgálati célokkal alapított Lions Clubok támogatási politikájában kiemelt helyen szerepelnek a minden megyében működő vakok és gyengénlátók egyesületei, nem véletlen, hogy a kizárólag hölgyekből álló Lions Club Arad 2007 most hétfőn este harmadik alkalommal szervezett vakvacsorát.

Ennek célja, hogy a Vakok és Gyengénlátók Nemzetközi Napja (október 15.) alkalmából felhívja a figyelmet, mennyi minden hiányzik még ahhoz, hogy az érintettek hétköznapjait megkönnyítsék. „Gondoljanak bele, mekkora tragédia, hogy soha nem láthatod édesanyádat vagy gyermekedet” – hangzott el.

A Lions-hölgyek gyűjtöttek már többek között fehér botokra is, most viszont egy körülbelül 750 ezer forintba kerülő braille-nyomtatóra próbálták összekalapolni a pénzt. Az aradi eseményen rekord számú érdeklődő jelent meg a négycsillagos Hotel Leonban, hogy egy, bekötött szemmel végigevett vacsora szolgáljon alapot a vakok és gyengénlátók helyzetének átérzéséhez.

A résztvevők bokáig érő műanyag kötényt és szemkendőt kaptak, bár nem mindenki vállalta a program végéig az alkalmi vakságot. Ennek ellenére az akció sikeres volt, várhatóan meglesz a pénz a speciális nyomtató megvásárlására.

Az aradi Lions használt számítógépeket is vár, mert ezek átalakításával, egy speciális program telepítésével a megyében élő 2500 látássérült juthat többek között napi információkhoz vagy zenéhez.


Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban

Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban 

A Pablo Picasso által készített kerámia tálra az antwerpeni Kringwinkel Antwerpen használtcikk-üzletében találtak rá.
Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál

Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál 

A rendőrség tájékoztatása szerint a kőolajszennyezésről péntek délelőtt 9:30 körül érkezett a bejelentés. 
Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt!

Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt! 

A pápa búcsúztatója és a temetés miatt, valamint az egyidejűleg zajló Ifjúsági Jubileum okán Rómában április 25-26-án körülbelül 154 ezer új érkezést és összesen 320 ezer látogatót regisztráltak. 
MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra!

MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra! 

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint nyáron folyamatosan nőnek a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.
Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján

Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján 

Beszámoló a Visit Maldives közép- és kelet-európai képviseletének online bemutatójáról.
Új korszak a gízai piramisoknál

Új korszak a gízai piramisoknál 

Egyiptom határozott lépéseket tesz a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne, a gízai piramisok rendbetétele érdekében.
A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.