Lombkorona tanösvény Pannonhalmán 

Csütörtökön ünnepélyesen átadták — tudtuk meg Földművelésügyi Minisztériumtól

Csorba és bárány a Vörösmarty téren 

A tematikus gasztrohetekhez kapcsolódóan március 28. és április 25. között szerdánként 14 és 16 óra között kulináris bemutatót tartanak a Budapesti Tavaszi Vásár séfjei.

A ProWein továbbra is a csúcson van 

Március 18-20. között a nemzetközi bor- és szeszesital ágazat képviselői a szakma elsőszámú rendezvényén, a düsseldorfi ProWein szakvásáron találkoztak egymással.

„Merre tovább sertéságazat?” 

Az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshús fogyasztásösztönző kampányának részeként szervezett mai „Merre tovább sertéságazat?” konferencián elhangzott: a kedvező piaci folyamatok, az export és a beruházási kedv élénkülése, valamint egyes szabályozói döntések, mint például az áfacsökkentés eredményeként kedvező irányba mozdult el a hazai sertéságazat.

Ők a paloznaki Jazzpiknik idei fellépői 

3 nap, 20+ zenei produkció, jazz, bor, buli, Balaton.

Megújult a Ryanair fedélzeti menüje 

Új prémium termékek széles palettájával kedveskedik a saját véleménye szerint Európa első számú légitársasága - közölte csütörtökön a Ryanair.

A cseh CSA újra repül Jerevánba 

A Czech Airlines négy év szünet után ismét elindítja járatait az örmény fővárosba, Jerevánba - közölte csütörtökön a légitársaság hazai képviseletét ellátó Aviareps.

Húsvétkor még a vonat is máshogy jár 

A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje. Ma a pénteki, 30-án a szombati, 31-én és április elsején az ünnepnapi, 2-án a vasárnapi, 3-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - figyelmeztetett a MÁV.

Az idegenforgalom biztosította minden tizedik munkavállaló megélhetését 

A világ által megtermelt hazai össztermék (GDP) 10,4 százaléka származott tavaly a turizmusból, és az idegenforgalom biztosította minden tizedik munkavállaló megélhetését - derült ki az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) kutatásából.

648,63 ezer euró turisztikai fejlesztésre 

Jelentős ökoturisztikai fejlesztéseket valósít meg a Duna-Dráva Nemzeti Park 2018-19 folyamán a Mecsekben és a Dráva mentén a horvátországi partner szervezetekkel az Interreg V-A Magyarország - Horvátország határon átnyúló együttműködési programban, a beruházások teljes költsége 648,63 ezer euró - közölte a nemzeti park igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A látogatócentrum elkészült, a szállodára még várni kell 

Elkészült a Nyíregyházi Állatpark új látogatócentruma és bejárata, valamint a nyitott hópárduckifutó. A több mint 380 millió forint értékű, hazai és uniós támogatású beruházást szerda délután adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

Uszoda épül a II. kerületben 

A mintegy hétmilliárdos beruházás önkormányzati forrásból, vállalkozások társaságiadó-felajánlásából és kormánytámogatással készül el 2019 tavaszára.

Áprilistól indul a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság új jegyrendszere  

Április 1-jétől új jegyrendszer lép életbe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein: a lillafüredi Szent István-barlangban és Anna-barlangban, az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, a szilvásváradi Millenniumi kilátóban, valamint a felsőtárkányi Nyugati kapu Látogatóközpontban.  

Megalakult Magyarország tizedik natúrparkja 

Magyarország tizedik natúrparkját Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben található Lipóton avatták fel. A hivatalos natúrpark névhasználati címet jelképező oklevelet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át Pető Péternek, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnökének.

A legjobb partnerre talált a Tour de Hongrie 

A Tour de France versenyét is megrendező Amaury Sport Organisation (A.S.O.) két képviselője járt kedden és szerdán Budapesten. Cédric Rampelberg, az A.S.O. médiajogok értékesítéséért felelős menedzsere, valamint Guillaume Kleszcz, az A.S.O. média koordinációs és produkciós igazgatója a magyar fővárosban találkozott többek között Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossal, dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével, Székely Dáviddal, az M4 Sport csatornaigazgatójával és Eisenkrammer Károllyal, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnökével.

Bécsi átjáró 

Bécs város vezetése a belső udvarok bejáratánál kihelyezett táblákkal a gyors gyalogos közlekedés megkönnyítése mellett az egykoron élet zajától zsibongó passzázsok felfedezésére hívja a járókelőket.

Hamarosan érkezik a Lufthansa első charter járata a Hévíz-Balaton Airportra 

Az Airbus A319-es, 130 férőhelyes, Frankfurt-Sármellék-Frankfurt vonalon közlekedő gépet Papp Gábor, Hévíz város polgármestere és Könnyid László, Hévíz város tiszteletbeli németországi nagykövete fogadja.

Második járat Dubaj és Prága között 

A 2010. júliusi bevezetés óta több mint 1,7 millióan utaztak az Emirates prágai járatával, a folyamatosan növekvő utasszámnak köszönhetően pedig a légitársaság második napi járatát is elindítja Dubaj és Prága között.

Boldog 15. szülinapot VeszprémFest! 

Különleges programmal ünnepli 15. évét a fesztivál. Július 11-14 között négy estén át, két helyszínen válogathatunk a legkülönbözőbb stílusok világhírű képviselőinek koncertjeiből. A fellépők: Ziggy Marley, Amy Macdonald, Aloe Blacc, José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas, Rost Andrea, Joss Stone és Lajkó Félix.

Forgalmi rend változás az M3-as vonalán 

Az oktatási intézményekben március 29-től április 3-ig tart a tavaszi szünet, ebben az időszakban munkanapokon az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben. A tavaly óta ünnepnapnak számító nagypénteken, március 30-án az ünnepnapi menetrend lesz érvényben. Március 31-én, szombaton a szombati, április 1-jén, húsvét vasárnap és 2-án, húsvét hétfőn az ünnepi menetrendet kell figyelni.

Új járatok Stavangerbe és Athénba 

A Wizz Air, Európa elindította legújabb járatait a norvégiai Stavangerbe és a görög fővárosba, Athénba. A magyar hálózat bővítése része a légitársaság nemrég bejelentett nagyszabású fejlesztésének, melynek során a nyárra 21 új gép érkezik a WIZZ bázisaira Európa-szerte, 70 új útvonalat és heti 700 új indulást támogatva, valamint 4 új célállomással bővítve a teljes útvonalhálózatot.

Új kolumbiai légitársasági partner 

A fapados Easyfly lett a Hahn Air első kolumbiai kódshare  partnere.

V4-ek Gödöllőn 

Idén Magyarország rendezte a V4-es turisztikai vezetők éves csúcstalálkozóját a Gödökkői Királyi Kastélyban. Íjgyártó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára szerint a kölcsönös információ és tapasztalatcsere segít növelni a V4-es országok versenyképességét.

Blokkolt közutak Spanyolországban 

Több fontos közút forgalmát leblokkolták a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért tüntetők Katalóniában kedden.

Mesteri szállodaavató 

Kétszázmillió forintos magánerős beruházást követően új, 16 szobás szállodát adtak át kedden a Vas megyei Mesteri községben, közvetlenül a helyi termálfürdő mellett. A térség természeti adottságai, borai és gyógyvizei turisztikai vonzerővel bírnak.

Menjünk világgá! Egy munkahelyért? 

Az Európai Unióban a 20 és 34 év közötti munkanélküliek mintegy fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát, miközben ugyanennyi nem szívesen költözne el egy új álláslehetőség kedvéért. Az adatok szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről munka miatt - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala kedden.

Édes (szörp)élet 

Egy izzig-vérig hazai termék lett az idei év Gyógynövény szörpje.

Veszélyes a sok turista a Plitvicei-tavaknál 

A Plitvicei-tavak vezetésének tehermentesítenie kell a nemzeti parkot, hogy a térség ne kerüljön le az UNESCO világörökségi listájáról; emelik a belépők árát - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.

Mennyi 550x41 818 181, 81818182? 

Egyebek mellett a falusi turizmus fejlesztését szolgálja az a mintegy 23 milliárd forint támogatás, amelyet a Miniszterelnökség első körben megítélt a Vidékfejlesztési Program nem mezőgazdasági tevékenységek támogatására meghirdetett pályázatában, ezáltal 550 vállalkozás részesülhet támogatásban - közölte a Miniszterelnökség kedden.

Négymilliárd: elköltve 

Több mint 4 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken 2010 óta, és  további 1,1 milliárd forint értékű beruházás van folyamatban, illetve előkészítés alatt - közölte a földművelésügyi miniszter hétfőn a településen.

Ön mihez kezdene egy negyed reptérrel? 

A katari állami Qatar Airways szándéknyilatkozatot írt alá a harmadik legnagyobb orosz légikikötő, a moszkvai Vnukovo repülőtér 25 százalékos tulajdonrészének a megszerzéséről.

Új, közvetlen repülőjáratát Budapestről az észak-spanyolországi Santanderbe 

A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.

A legfrissebb szállodaipari teljesítmények 

A hazai szállodák kiemelkedően jól kezdték a 2018 évet. Januárban forgalmuk országos szinten 10,4%-kal, Budapesten 8,1%-kal, a Budapesten kívüli szállodákban 12,4%-kal, a balatoni régióban 16,4%-kal volt magasabb a tavalyinál - adta hírül Trend Riportjában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetség (MSZÉSZ).

20 millió forintja van és ingatlanba fektetne? 

Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető akár egy 65 négyzetméteres ingatlan is ebből az összegből – derül ki a Duna House ingatlanpiaci elemzéséből. A vidéki településeken ennél többször nagyobb lakást vagy házat is lehet venni a megadott keretösszegből.

Brussels Airlines: most meg a hupikék törpike 

Ötödik, tematikus festésű gépét állította forgalomba a Brussels Airlines. Ezúttal a hupikék törpikéké a főszerep.

Szingapúrban már a 10-es Dreamlinert veszik át 

Csak úgy ontja a gyár a Boeing 787-eseket. Alig száradt meg a festék a LOT Boeing 787-9-esén, a Singapore Airlines már a 787-10-est állítja flottájába; elsőként a világon.

Termelők és séfek találkozója 

A Magyar Konyha magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség első ízben megrendezett konferenciáján került sor a Magyar Konyha Termelői Díj átadására. A díjat a szigetszentmiklósi Szabó Malom, Heit Lóránt létavértesi tormatermelő és Kalla Roland sümegprágai sajtkészítő vehette át.

Rekordot döntött a Föld Órája 

Sosem látott rekorddal, 188 ország részvételével tarolt idén a WWF Föld Órája! Magánszemélyek, vállalatok és civil szervezetek világszerte hallatták hangjukat vagy tettek konkrét lépéseket a természet megőrzése érdekében. A világ közel 18 ezer épületének és objektumának fényei hunytak ki.

Londoni nonstop légijárat Ausztráliából 

Megérkezett az angol fővárosba vasárnap kora reggel a polgári repülés történetének első menetrendszerű londoni nonstop légijárata Ausztráliából.

50 standon közel 100 kiállító 

Az idei, március 23- 25. között megrendezett XXVIII. Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás díszvendége Nagyvárad és Biharország, a belföldi turizmus kiemelt úti célja pedig a Mátra és a Bükk volt.

Van, amikor kötelező a munkavédelmi képviselő 

Szállodai munkavédelmi kézikönyvet állított össze a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a  Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával, a dokumentumot csütörtökön mutatták be szállodai  és éttermi igazgatóknak, munkavédelmi felelősöknek  Szegeden egy szakmai konferencián - írta a szegedma.hu.

Hogy kerül magyar emlékszoba a sanghaji Dahua Hotelbe? 

Emlékszobát avattak Hudec László magyar építész tiszteletére az általa tervezett sanghaji Dahua Hotel épületében, a vasárnapig tartó BudapestFEST magyar kulturális fesztivál keretében.

Workshop a kiutaztatóknak 

Az Österreich Werbung Ausztria nemzeti turisztikai szervezetének budapesti képviselete workshopot rendez 2018. április 09-én, 10-14 óra között a Kempinski Hotelben, amelyre szeretettel várja a kiutaztatással foglalkozó magyar utazási irodákat.

Újra Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren 

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) 2018. március 23. – április 22. között Budapesti Tavaszi Vásárt rendez a Vörösmarty téren. 

ARAZ Étterem – Élmény a köbön 

Budapest bohém-negyedének egy csendes mellékutcájában hívja gasztronómiai kalandra kedves vendégeit immár hetedik éve a belváros üde színfoltjaként jegyzett ARAZ Étterem. Barka Áron, Chef de Cuisine alkotókészségét mi sem bizonyítja jobban, mint az étterem – a magyar és francia konyha sajátosságait és hagyományait hűen megőrző – kettős étlapja.

Mésztufa barlangot avattak Pécsett 

2018. március 23-án került átadásra a Tettyei-mésztufabarlangban kialakított, korszerű információs eszközökkel felszerelt természetvédelmi témájú kiállítás, valamint elkészült a barlang bejárati részének helyreállítása is a „Mecseki barlangok világításának környezetbarát átalakítása, bauxittárók biztonságos és denevérbarát lezárása” elnevezésű projekt keretében.

Izgalmas hétvége a Duna-Dráva Nemzeti Parkban 

Átadták a Tettyei Mésztufa-barlangot, ráadásul megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe is, ez utóbbi 446 millió forintos beruházás volt. 

Együtt könnyebb, hatékonyabb 

A Ryanair 03.22-én, csütörtökön bejelentette, hogy kiterjeszti együttműködését az Air Europa-val. Mától a Ryanair 130 millió vásárlója böngészheteti és foglalhatja az Air Europa járatait Ryanair.com oldalon 15 európai országból Madridba és tovább 16 országaba: Észak-Közép és Dél-amerikába, beleérvte Argentítnát, Brazíilát, Kubát, Mexikót és az Egyesült Államokat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!