MVI – NAV közös konferencia

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága közös szervezésében 2019. május 29-én immáron harmadik alkalommal rendeztek szakmai konferenciát, ahol a vendéglátósok többek között a borravaló és a felszolgálási díj kezelésének legfontosabb szabályairól, a jövedéki termékeket érintő ellenőrzési gyakorlatról, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások esetében feltárt leggyakoribb hiányosságokról tájékozódhattak.

A konferencia résztvevőit dr. Minya Mihály, a NAV Pest megyei igazgatója és Kovács László az MVI elnöke köszöntötte. Az igazgató elmondta, hogy a rendezvény egyfajta szakmai fórumként funkcionál, ami a gyakorlati problémákra reagálva ad szakmai tájékoztatást a vendéglátó vállalkozásokat érintő jogszabályi előírásokról. Kiemelte a tanácsadás lehetőségét és a kezdő vállalkozások számára hasznos mentorálás elérhetőségét is.

Kovács László MVI elnök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a jogkövető magatartáshoz szükség van a jogszabályok megfelelő értelmezésére is. A NAV pedig azon hivatalok közé sorolható, amely partnerként tud együttműködni a vendéglátó vállalkozásokkal. A konferenciát megelőzően az MVI által írásban eljuttatott kérdésekre az előadásokon kaptak választ az érdeklődők.

A konferencián elsőként dr. Lambertus József a NAV osztályvezetője az általános forgalmi adót érintő aktualitásokról, a borravaló és a felszolgálási díj kezeléséről tartott előadást. A vendéglátáshoz kapcsolódó áfaszabályokban alapvetően nem történt változás, azonban az osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy 2019. július 1-jétől az áfatörvényben az SZJ helyett TESZOR számok fognak szerepelni. Erről a NAV honlapján közzétettek egy tájékoztatót.

A borravalóval kapcsolatban elhangzott, hogy az a készpénzes vagy bankkártyás fizetéstől függetlenül nem képez áfaalapot. A borravaló a bankkártyás fizetéskor mindenképpen bekerül a kasszába, így a vállalkozás bevételét képezi, amit a pénztárgépben pénzmozgás bizonylattal kell kezelni. A téma fontosságára figyelemmel az MVI további tájékoztató anyag közzétételét is tervezi, ami segít eligazodni a borravaló és a felszolgálási díj megfelelő kezelésében.

Második előadóként Bakos Lajos pénzügyőr alezredes, a NAV főosztályvezetője a vendéglátáshoz kapcsolódó jövedéki termékek kiskereskedelméről, a levált vagy sérült zárjegyekkel és a jövedéki termékekkel kapcsolatos ellenőrzési gyakorlatról tájékoztatott.

Végezetül Kuhn Tünde a NAV főosztályvezetője tartotta meg előadását a vendéglátó-ipari tevékenységhez kapcsolódó helyszíni ellenőrzések tapasztalatairól. Felhívta a figyelmet az online pénztárgép használatával kapcsolatos leggyakoribb hibákra, amik a kézi nyugtatömb használata, a nem meglévő vagy nem megfelelő napnyitás, zárás, a kasszaeltérés, a nem megfelelő áfagyűjtő használata, az éves felülvizsgálat elmaradása vagy késedelme, valamint a pénztárgépnapló helyszíni hiánya.

Az előadások interaktívak voltak, ugyanis a résztvevők nyugodtan kérdezhettek az előadások közben is a NAV munkatáraitól. A konferencia után felmerült további kérdéseket írásban, az MVI-n keresztül lehet eljuttatni a NAV-hoz. Az elhangzott előadások megtalálhatók az MVI honlapján.

Forrás: Turizmus Online


Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.