Bírósági ítélet tiltja a székelyföldi turizmus népszerűsítését

Bírósági ítélet tiltja a székelyföldi turizmus népszerűsítését 

Mivel Székelyföld hivatalosan nem létezik, ezért turisztikai úti célként sem lehet népszerűsíteni – részben ezzel az indokkal utasította el a Hargita Megyei Törvényszék a Székelyföld turisztikai népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését.

Novemberben folytatódott az orosz vendégforgalom mélyrepülése 

Novemberben nőtt a hazai szálláshelyek vendégforgalma a belföldi kereslet erősödése miatt, ugyanakkor a külföldi forgalom októberben elkezdődött enyhe visszaesése folytatódott. Nem állt meg az orosz küldőpiac mélyrepülése, és jóval kevesebben jöttek Észak-Amerikából, Francia-, Olasz- és Finnországból is. 

Megújul idén a Gyulai Pálinkafesztivál 

Nagyobb sátorral, a hungarikumok hangsúlyosabb jelenlétével várja az érdeklődőket április 15. és 17. között a Gyulai Pálinkafesztivál, amelyet idén új tulajdonosi kör szervez - mondta hétfőn, a békési fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón Bora Imre, a rendezvény új főszervezője.
Nagy népszerűségnek örvendett a Miskolci Állatkert tavaly

Nagy népszerűségnek örvendett a Miskolci Állatkert tavaly 

Újabb sikeres évet zárt a Miskolci Álatkert. 2015-ben több mint 83.000 látogató kereste fel a vadasparkot, 66 kisállat jött a világra, és több új lakó is érkezett más állatkertekből.

Felülmúlta eddigi eredményeit a Lufthansa Csoport 

A Lufthansa Csoport rekordszámú utast szállított 2015-ben, a kapacitáskihasználtság minden eddiginél magasabb, 80,4%-os szintet ért el.

Athént promózza a budapesti repülőtér 

Athén Európa legidősebb fővárosa, ahol jól megférnek egymás mellett az antik világ istenei és a modern jazzkultúra sztárjai csakúgy, mint az Akropolisz több ezer éves templomai a legmodernebb minimalista épületekkel. Januárban a Budapest Airport Athént ajánlja úti célnak, ahová az Aegean Airlines járatai a téli szezonban hetente háromszor közlekednek.

Nagy az esély a 2015-ös rekordra a turizmusban 

Ismét rekordévet zárhat a magyar turizmus, már novemberben csaknem teljesültek a 2015-re kitűzött célok, decemberre várhatóan kiemelkedő eredményekről számolnak majd be a szálláshelyek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

A IATA jelenti: alacsonyabb jegyárak, növekvő légi utasforgalom 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint tavaly novemberben 5,9 százalékkal bővült a légi utasforgalom 2014 novemberéhez képest.
Tippeljenek, az Airbus vagy a Boeing gyártott tavaly több repülőgépet?

Tippeljenek, az Airbus vagy a Boeing gyártott tavaly több repülőgépet? 

Minden idők rekordját megdöntve 635 repülőgépet szállított le tavaly az európai Airbus-gyár, ezzel mégsem tudta ledönteni a trónjáról a Boeinget, amely megmaradt a világ vezető repülőgépgyártójának.

Májustól indul a nemzeti utas-nyilvántartási rendszer 

Nagy testvérünk figyel minket - májustól biztosan, hiszen akkor indul Magyarországon a nemzeti utas-nyilvántartási rendszer, amelynek kialakításához több millió eurót adott az Unió.

A vizes vébére épül fel a Three Corners új budapesti szállodája 

Budapest 9. kerületében, a Hőgyes Endre utcában nyitja meg új, lifestyle-szállodáját a Three Corners & Resort 2017 tavaszán - közölte hétfőn a szállodavállalat hozzátéve, hogy a FINA vizes világbajnokságára már fogadnak vendégeket.

Torkos Csütörtök - enyhébb csatlakozási feltételek 

Változtatott a Torkos Csütörtök gasztronómiai akció szabályain a szervező: az idén nem kell 50% kedvezményt adni az italok árából. Az éttermek egészen február 9-ig csatlakozhatnak az akcióhoz.

Havannába indít járatot az Austrian Airlines 

Három százalékot esve 10,838 millióra csökkent az Austrian Airlines (AUA) 2015-ben szállított utasainak száma - közölte kedden a légitársaság.

Property Management System: mi a PMS, és miért fontos használni? 

Egy szálláshely esetében az egyik legfontosabb üzleti döntés, amely a sikeres üzemeltetés kulcsa  lehet, a megfelelő PMS (property management system) kiválasztása.

A termékbemutatókat ellenőrzi a fogyasztóvédelem 

Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme szerepel a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában, az ellenőrzések kiterjednek a jogszabályi változások betartására, köztük a termékbemutatókra vonatkozó szigorításra is - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-vel, miután a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot.

Megújuló Kiskastély, barokk színháztörténet és 14 kandeláber 

Lezárult a fertődi Esterházy-kastély felújításának harmadik üteme. Az Európai Unió és a magyar állam összesen 1 milliárd 585 millió forintos támogatásával megújult az egykori jószágkormányzóság, vagyis az úgynevezett Kiskastély épülete, valamint egy új, barokk színháztörténeti kiállítással is gazdagodott Eszterháza.

Robbantás Isztambulban 

Robbanás történt Isztambul központjában - írja az Independent.

Az ANA beszáll a Vietnam Airlines-ba 

A japáb All Nippon Airways 8,8%-os részesedést vásárol a Vietnam Airlines-ban. Az üzlet október végéig köttetik meg - írja a Nikkei Asian Review.

Ne foglalja le repjegyét, szállását bizonytalan eredetű weboldalon! 

A MUISZ angliai társszervezete az ABTA az illegális internetes oldalak veszélyeire hívja fel a figyelmet - tudtuk meg a MUISZ-tól kedden.

Miniszteri biztost kapott a dunai Limes 

Dr. Visy Zsolt professzort „A római birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.

Nyugodj békében David Bowie! 

Ezzel a nótával emlékezünk!

Nevet változtat a Borfesztivál 

Mostantól Budapest Borfesztiválként hallhatunk majd a Budavári Borfesztiválról, és szeptember 8. és 11. között rendezik meg, tehát négy napig tart majd, a korábbi öttel szemben - adta hírül a Borászportál.

Konferencia a hazai bormarketingről 

Az aktuális borjogi kérdések megvitatása, valamint a hazai bormarketing irányvonalairól szóló párbeszéd a célja a március 3-án tartandó Borjog és Bormarketing konferenciának - írja a Borászportál.

Ezek lesznek 2016 legnagyobb boros eseményei 

Ne maradjon le semmiről! Töltse fel naptárát az év legnagyobb borászati eseményeivel! A Borászportál készített egy átfogó válogatást.

Dél-Szudánba indít járatot a Turkish Airlines 

2016. március 29-től közlekedik Juba-ba - tájékoztatott hétfőn a légitársaság budapesti képviselete.

Az év gasztrohősét is keresi a Playboy 

A népszerű magazin célja, hogy olyan példaképeket állítson a közönség elé, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és sikereikkel másokra is motiválóan hatnak.

Új vezető a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája élén 

2016 januárjától Lengyel Ákos vezeti a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodáját - tájékoztatott hétfőn a Magyar Turizmus Zrt.

Szénhidrátok és kalóriák: ki tud erre is figyelni?  

Egy francia startup a bevitt szénhidrátok és kalóriák gördülékenyebb számon tartásához fejlesztette ki DietSensor elnevezésű alkalmazását. A cég olyan rendszert alkotott, amely az ételek kielemzése után képes meghatározni azok tápértékét. Az írás a TechCrunch beszámolója alapján készült.

Új színekbe csomagol a híres gyorséttermi lánc 

Olyan színekkel, mint az "optimista narancs" és a „mágikus magenta".

A drón lehet a jövő turizmusának őrülete 

Addig is 2016-ban Izland nagyon népszerű lesz - derül ki a Deutsche Welle Susanne Eckes-szel, a Zukunftsinstitut GmbH munkatársával készített interjúból.

Golden Globe díjat nyert a Saul fia 

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerését. A legjobb dráma A visszatérő, a legjobb vígjáték a Mentőexpedíció lett - írja az MTI.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Jön a szaké! 

2015-ben két nagy lépést is tett a magyar piac felé az ősi japán nemzeti ital, a szaké.

Legalább tízezer magyar utazik télen melegebb égtájakra 

Budapestről tucatnyi légitársasággal lehet ­meleg égtájakra utazni akár egy átszállással, az árak versenyképesek és még a gépek is megtelnek – még a holtidőnek számító januárban is. Ugyanis egyre többen utaznak egzotikus úti célokra télen, igaz, egzakt összesítések nincsenek a piacról. Hasít Dubaj, nagyon mennek az újnak számító úti célok, például Srí ­Lanka vagy Mauritius, s nem változik az olyan luxuscélállomások forgalma, mint a Maldív- vagy a Seychelle-szigetek -olvasható a nol.hu oldalán.

Megjelent a Kompas szlovén-horvát kiutazási katalógusa 

Elkészült a Kompas 2016-os nyári kiutazási katalógusa, melyben idén is számos horvát és szlovén szálláshely közül válogathatnak az érdeklődők.

Megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpontja 

2016. január 6-án ünnepélyes keretek között megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpont – mondta el Virág Zsolt projektvezető (Magyar Kastélyprogram Kft.).

Az USA-ban perelhetnek a Metrojet áldozatainak hozzátartozói 

New Yorkban indíthatnak pert a Sínai-félsziget felett tavaly októberben katasztrófát szenvedett orosz utasszállító áldozatainak hozzátartozói - írja az index.hu.

Mindenkit leiskolázott pontosságban egy kis európai légitársaság 

Az airBaltic vitte el a légitársasági pontosság pálmáját 2015-ben a világvezető légipiaci elemző, az OAG Aviation Worldwide felmérése szerint.

Nem kell online pénztárgép a falusi vendéglátóknak 

Januártól a falusi vendéglátóknak is be kellett volna vezetniük az online pénztárgépet, de végül a kormány megkegyelmezett nekik. 

Niki Lauda visszatér 

Egy üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott cég felvásárlásával visszatér a légiiparba Niki Lauda volt Forma-1-es versenyző, az egykori Lauda Air alapítója - írja az MTI a ch-aviation légiközlekedési szaklapra hivatkozva.

Hadianyagüzem épül a Balaton partján 

Ötvenezer tonnás kapacitású hadianyagüzem épül a Balatontól néhány kilométerre, az egykori Nitrokémia Ipartelepek területén - írja a Balatontipp.hu a a MIL-EXIM Kft. közleményére hivatkozva.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!