Turizmus Online cikkei
Pekinget is megelőztük a vezető nélküli metrószerelvényekkel
Elkészült Kína első teljesen automatizált, vezető nélküli metrószerelvénye az északkelet-kínai Csangcsun városban található üzemben - jelentette a kínai média hétfőn.
Utazásszervezőket bírságolt az MKEH
A nyári ellenőrzéseket követően két esetben bírságolt utazásszervezéssel foglalkozó cégeket a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.
Vendéglősök, óvatosan az erdei gombával!
Többen megbetegedtek egy budapesti vendéglőben elfogyasztott erdei gombás polenta (puliszka) fogyasztása után. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja a vendéglátó egységet üzemeltetők figyelmét, hogy vadon termő gombát kizárólag akkor használhatnak fel, ha a tételről szakellenőri igazolással is rendelkeznek. A lakosság, különösen a kirándulók és gombagyűjtők számára is kiemelten fontos, hogy – saját és családjuk egészsége érdekében – kizárólag gombaszakellenőr által megvizsgált gombát fogyasszanak el.
Kambodzsai idegenforgalmi képviselet nyílt Budapesten
2015. augusztus 12-én dr. Thong Khon, a Kambodzsai Királyság idegenforgalmi minisztere dr. Sárdi Rudolf turisztikai szakembernek és ismert délkelet-ázsiai szakértőnek átnyújtotta a minisztérium megbízólevelét. Sárdi Rudolf ezzel a királyság első magyarországi kirendeltség-vezetője.
Idén először csökkent a Lufthansa utasforgalma
Eltérően teljesítettek Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai szeptemberben, az International Airlines Group (British Airways, Iberia) és az Air France-KLM növelte utasszámát, míg idén először csökkent a Lufthansa ügyfeleinek száma - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi statisztikából.
Multimédiás kiállítás nyílt a parlamenti látogatóközpontban
Az Országház története címmel nyílt új állandó kiállítás hétfőn a parlamenti látogatóközpontban, az épület most lefedett XV. udvarában.
Új pozícióban Sztojanovits Kristóf
Marketingvezetőként folytatja pályafutását Sztojanovits Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketingigazgatóságának igazgatója.
Az eltűnt maláj gép lehet a Fülöp-szigeteken talált, csontvázakkal teli roncs
A Malaysia Airlines tavaly márciusban eltűnt repülőgépére bukkanhattak rá a Fülöp-szigetek egyik dzsungelében, a hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Kiváló évjáratú borokra van kilátás 2015-ben
Emlékezetes évjárat lehet a 2015-ös mennyiségi és minőségi szempontból is a borászok szerint - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a Magyar Hírlap szombati számában.
Fotópályázatot írt ki a Nikon
A Nikon magyarországi képviselete 2015-ben ismét hazai fotópályázatot indít, ahol a fotósok választhatnak, hogy amatőr vagy profi kategóriában pályáznak.
A fiatalokhoz szól Baranya új imázsfilmje
Baranya megye értékeit mutatja be az a hétperces imázsfilm, amely néhány nap leforgása alatt vált népszerűvé a világhálón. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött alkotás egy helybéli fiatal szempontjából mutatja be Baranya értékeit. A koncepció nem véletlen, fő célcsoport ugyanis a fiatal generáció.
Örülhetnek a közétkeztetők
Vendéglátó és közétkeztető szakmai civil szervezeteknek tartott tájékoztatót október 8-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A GHP munkacsoport rendkívüli ülésén a hatósági szakemberek beszámoltak többek között az elmúlt időszak közétkeztető és vendéglátó szektort érintő ételmérgezéseiről, az OKÉS 2015 szakácsverseny aktualitásairól, valamint a minőségvezérelt közétkeztetés projektről és a vendéglátó létesítmények minősítő rendszeréről.
Kanadai járatokat indít az izlandi ultrafapados
Az izlandi WOW Air ultrafapados légitársaság jövő év májusától Torontóba és Montreálba indít járatokat Reykjavíkból. A WOW az év eleje óta már repül Washington D.C.-be és Bostonba az amerikai kontinensen.
Már vendéglátóhelyeken is értékesít a Tokaji Kereskedőház
A Tokaj Kereskedőház Zrt. értékesítési megállapodást kötött a hazai vendéglátóhelyeket ellátó Veritas Borkereskedéssel, amelytől 15 százalékos árbevétel-növekedést remél a belföldi értékesítés területén - mondta a társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.
Még sokat kell fejlődnie a magyar hoteldizájnnak
Varró Zoltán dizájner, belsőépítész szerint még sokat kell fejlődnie a magyar hoteliparnak a dizájn területén, hogy megfeleljen a különlegességre és egyediségre törekvő nemzetközi trendeknek és versenyképessé váljon a külföldi piacon is.
Gasztronómia a fő témája az idei Budapest Transzfernek
Az irodalom és gasztronómia kapcsolatát vizsgálja a Petőfi Irodalom Múzeum (PIM) által szervezett nyolcadik Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál, amelyet október 15. és 18. között tartanak a fővárosban.
Amikor a kolbász 'házhoz jön'
Disznótoros kolbászfesztivált rendeznek a fővárosban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban október 16-18. között.
Köztársasági elnök dömping a Balatonnál
A balatonfüredi Hotel Silverine Lake Resort****superior fennállása óta legnagyobb kihívásának tett eleget 2015.október 7. és 9. között, amikor a Köztársasági Elnökök balatonfüredi Találkozója alkalmából Áder János – magyar -, Miloš Zeman – cseh - , Andrej Kiska – szlovák, Andrzej Duda – lengyel - , valamint a horvát köztársasági elnököt, Kolinda Grabar – Kitarović-t fogadhatta.
Huszonnegyedik helyen állunk a világranglistán
Rendületlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára Budapesten. Hazánk a nemzetközi turistaérkezéseket tekintve a globális toplista 24. helyén áll.
Most fél áron juthat el a Mount Everest alaptáborába
A november elsejétől számított téli szezonban 50 százalékos kedvezménnyel válthatják meg belépőjegyüket a turisták a Csomolungma (Mount Everest) alaptáborába - közölte a helyi turisztikai hivatal.
Nem mindenhol kötnek ki a BKK hajójáratai
A Duna alacsony vízállása miatt nem állnak meg több kikötőben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrend szerinti hajójáratai.
Fékezett habzás az Oktoberfesten
Kevesebb látogató, kevesebb sört ivott - ez az idei Oktoberfest gyorsmérlege. A hvg.hu beszámolója.
A támadás után egyezkednek az Air France-vezetők és a pilóta-szakszervezet
Négy nappal azután, hogy az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit az üzemi tanács ülésén, újraindult a párbeszéd pénteken a pilóták többségi szakszervezete, az SNPL és az igazgatóság között.
Újabb cápatámadás volt a Hawaii-szigeteken
Cápatámadás miatt csaknem teljesen amputálni kellett egy 25 éves szörfös bal lábát a Hawaii-szigeteken - közölte vasárnap a The Honolulu Star-Advertiser című napilap.
Erdei gombás puliszka okozott megbetegedéseket egy vendéglőben
Többen megbetegedtek egy budapesti vendéglőben elfogyasztott erdei gombás polenta (puliszka) fogyasztása után. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja a vendéglátó egységet üzemeltetők figyelmét, hogy vadon termő gombát kizárólag akkor használhatnak fel, ha a tételről szakellenőri igazolással is rendelkeznek. A lakosság, különösen a kirándulók és gombagyűjtők számára is kiemelten fontos, hogy – saját és családjuk egészsége érdekében – kizárólag gombaszakellenőr által megvizsgált gombát fogyasszanak el.
Több vállalkozást is megbírságoltak jogosulatlan SZÉP-kártya-használat miatt
Az elmúlt időszak helyszíni ellenőrzéseit követően számos esetben bírságolt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal jogosulatlan SZÉP-kártya-használat miatt.
Erdélyi várkastélyból történelmi kulturális kalandpark
Történelmi kulturális kalandparkká kívánja alakítani új tulajdonosa a Kolozsvártól 16 kilométerre fekvő gyalui (Gilau) várkastélyt és a hozzá tartozó kastélykertet.
Augusztusban is rendületlenül nőtt a brit és kínai turisták száma hazánkban
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,7, a belföldi vendégeké 4,9 százalékkal nőtt augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében 5,3 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Újra nyit a szentgotthárdi hotel
Az Accent Hotels szállodacsoport portfóliója újabb szállodával bővült: 2015. év végén újra megnyitja kapuit Szentgotthárd legszebb szállodája, a Gotthard Therme Hotel & Conference.
Ruha kávéból? Miért is ne?
A Nespressonak készített hazsnált kávékapszulákból ruhát az Elysian, hogy így hívják fel a figyelmet a kapszula újrahasznosításának fontosságára.
Közel háromezer milliárd forint juthat közlekedésfejlesztésre
A következő öt évben 2600-2800 milliárd forintot fordíthat Magyarország a közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedés fejlesztésére, ebből 220 milliárd forintot Hajdú-Bihar megyében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a Sugárutak fejlesztése Hajdúböszörményben című projekt keretében felújított gyűjtőutak átadásán.
Minden idők legnagyobb füstködje lepte el Délkelet-Ázsiát
A szezonális indonéziai erdőégetések már lassan két hónapja zavart okoznak a környező országokban.
Ingyenwifit kapnak a parlamenti látogatók
Díjmentes internet-hozzáférést biztosít az Országgyűlés Hivatala a Kossuth téren, hogy segítse a korszerű, barátságos közösségi terek létrejöttét, az Országház látogatóinak és a környékbelieknek a könnyebb tájékozódást - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Zöldfolyosó épülhet a Nyugati és a Városliget között
Nem váltaná ki a Liget Budapest projektet, és drágább lenne annak egyes elemeit a Nyugati pályaudvar mögött felépíteni, a Liget program azonban kiegészülhetne egy Nyugati melletti zöld sávval - közölte pénteken a projekt miniszteri biztosa.
Állami finanszírozású gépjárművezető-képzési program indul
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a NiT Hungary gépjárművezető-hiány megoldása érdekében végzett érdekérvényesítése: elindul a 1560/2015-ös kormányhatározatban szereplő állami finanszírozású gépjárművezető-képzési program.
Történelmi rekordot döntött a magyar kivándorlás mértéke
Sosem volt még olyan sok, külföldön egy éven belül munkát vállaló magyar, mint a 2014-es év végén.
A vendéglátás a SZÉP kártyák igazi nyertese
Az év elejétől szeptember végéig közel 20 ezerrel nőtt az MKB SZÉP kártyák száma, a kártyatulajdonosoké pedig már elérte a 160 ezret - közölte az MKB Bank szerdán az MTI-vel. Az elköltött összeg az alszámlák között úgy oszlott meg, hogy vendéglátásra 24 milliárd, szálláshelyre 7 milliárd, szabadidőre 5 milliárd forintot költöttek.
17 millió euróból építi budapesti szállodáját a Meininger Hotels
A Meininger Hotels 17 millió eurós beruházással építi budapesti szállodáját - közölte a szállodavállalat az MTI kérdésére csütörtökön.
Szárnyal a Turista Állami Horgászjegy
Alig másfél év alatt 17000-en regisztráltak a Turista Állam Horgászjegy (TUHIR) rendszerében, 2015-ben pedig 5800-an már a 90 napos horgászengedélyt is kiváltották. A közigazgatásban egyedülálló online rendszer teljes szabadságot ad mind a gyakorlott horgászoknak, mind az érdeklődőknek, hisz segítségével akár otthonról is bármikor kiválthatjuk a horgászathoz szükséges engedélyt.-olvasható a NÉBIH közleményében.
Sosem volt még ennyi magyar turista Horvátországban
A délszláv háború utáni 20 év rekordját megdöntve több mint 2,4 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyar vendégek az idén Horvátországban - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-t.
A világ legidősebb embere minden egyes nap eszik bacont
A 116 éves Susannah Mushatt Jones minden egyes nap legalább egyszer eszik bacont.
Harcsapaprikással és kolbásszal vettük le a lábukról az osztrákokat
A bizalomerősítés és szakmai kapcsolatépítés kitűnő fóruma volt az idén október 1-jén ötödik alkalommal tartott Nagy Magyar Turizmusnap (Großer UNGARN Tourismustag) Bécsben, ahol egész napos randevút adott egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma. A szakmai jellegű értékesítésösztönző rendezvényt fokozott várakozás előzte meg idén.
Nem hagyjuk veszni az orosz piacot
Húszmillió forinttal megtoldották az oroszországi magyar turisztikai reklámkampány költségvetését. Moszkva után decemberben Szentpétervár környékét célozzák majd a magyar reklámok.
Nagy Olaszrizling kóstoló lesz szombaton
Csaknem hetven Kárpát-medencei pincészet olaszrizlingjeivel ismerkedhetnek meg a Nagy Olaszrizling Kóstoló látogatói szombaton a Sofitel Budapest Hotelben
Mi kell a magyar vendégnek?
A harmadik negyedévben mintegy 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján. Az elmúlt három hónap egyértelmű nyertese Somogy megye, mely a belföldi vendégek közel 16 százaléka számára biztosított szálláshelyet. A jelenleg is zajló Év Szállása verseny elemzéséből az is kiderült, hogy a vendégek elégedettségének három alappillére a vendéglátó kedvessége, a foglalás során megadott leírásoknak megfelelő szolgáltatások és a tisztaság.
Esküvői dínom-dánomból nőtte ki magát az Oktoberfest
205 éve, 1810. október 12-én rendezték meg Münchenben az első Oktoberfestet, azaz sörünnepet.
Kamuton is látták a két lóerős lakókocsit
A Békés megyei Kamuton is átkelt a napokban egy furcsa lakókocsi, amelyet két ló húzott.
Új főtitkár a rendezvényszervezők szövetségénél
Horváth Ágnes, aki részese volt a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (Maresz) alapításának, majd 15 éven keresztül töltötte be a szövetség főtitkári tisztségét, október 1-től nyugállományba vonul.