Januártól hatályba léphetnek az új utazási rendeletek

Október 11-én szerdán elnökségi ülést tartott a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), amelyen az elnökségi testület többek között döntött arról, hogy a szövetség fellépjen az utazási irodákat negatívan érintő adóügyi változásokkal kapcsolatban – tájékoztatta a Napi Turizmust Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke.

A szövetség úgy véli, hogy az elvárt adóról szóló intézkedés hátrányosabban érinti az utazási irodákat, mint más kereskedelmi vállalkozásokat, ezért levélben fordult a Pénzügyminisztériumhoz, amelyben javasolja, hogy szüntesse meg a szolgáltatások diszkriminációját oly módon, hogy engedélyezze az elvárt jövedelem szerinti adóalap csökkentését az utazási irodák által az utas javára megrendelt és a közvetített szolgáltatások összegével. Emellett a szövetség arra kéri a tárcát, hogy tájékoztassa az APEH-et arról, hogy a jelenlegi jogi környezetben szabályos eljárásnak minősül az az utazási irodák többségében alkalmazott és az utasok által elfogadott gyakorlat, hogy amennyiben az utas nem igényli, el lehet tekinteni az utas számára is adminisztrációs többletterhet jelentő, és csak a papírmunkát növelő, költségeket indokolatlanul növelő végszámla kibocsátásától. A napirendi pontok között szerepelt az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló 213-as, illetve az utazási és utazást közvetítő szerződésről szóló 214-es kormányrendeletek hosszú ideje tartó módosítása is, amelyek szakmai egyeztetése a végső stádiumába érkezett. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Hivatal Turisztikai Főosztályának főosztályvezetője, dr. Kovács Miklós az ülésen elmondta, hogy mindkét rendelet még az idén a kormány elé kerül, és hatályba lépésük január 1-jétől várható. A MUISZ megtette módosító javaslatait annak érdekében, hogy egy az utaztatók érdekeit szem előtt tartó rendelet szülessen. Indítványaik között szerepel az az Európai Uniós irányelvekkel harmonizáló javaslat, amely szerint az utaztatásban közreműködő szolgáltatókra, például légitársaságokra és szállodákra is terjesszék ki az erkölcsi és vagyoni felelősségvállalást, különösen olyan esetekben (például a járattörlés, vagy szállodai túltöltés), amelyekben az irodának semmiféle ráhatása nincsen. Javasolják azt is, hogy az utaztatóknak legyen módjuk árat emelni az üzemanyagdíjak emelkedése esetén, különös tekintettel a kerozinra, továbbá nyíljon lehetőségük pénzbírság fizetésére, ha az őket ellenőrző Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal valamilyen vétséget vagy mulasztást talál. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis a vétséget azonnali felfüggesztéssel illetve a nyilvántartásból való törléssel szankcionálja a hivatal. A MUISZ 50-300 ezer forint közötti bírság kivetését javasolja az ilyen esetekre, az MKEH ugyanakkor 1 millióra szeretné tenni a kiszabható büntetés felső határát, míg más kereskedelmi vállalkozások esetében az általános szabálysértési bírság mindössze legfeljebb 100 ezer forintra rúg. A vitás kérdésben tárcaközi egyeztetés során születik majd döntés. Az MKEH a 213-as rendeletmódosítás részeként indítványozta a 4 millió forintos alapkaució 6 millióra történő emelését. A MUISZ kompromisszumos megoldásként elfogadta az 5 millió forintos alapkaució fizetésének kötelezettségét. Egyéb változás nem várható a vagyoni biztosítékokat illetően.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.