Fedezd fel! 

Ez lett a címe a DreherFeszt hivatalos dalának.

Kilencedszer is Mátrai múzeumok éjszakája 

Idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület a Mátrai múzeumok éjszakája programot. A korábbiaktól eltérően július 9-én várják a vendégeket, a hagyományos autóbuszos körutazásra.

Közlekedési fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki 

Kinevezték a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztost, a döntés a szerdai Magyar Közlönyben tették közzé.

Huszonöt milliárdos állami támogatás az Iparművészeti Múzeum felújítására 

Huszonöt milliárd forintot fordít az állam az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatban.

Garantált városnéző séták indulnak Debrecenben 

A debreceni Tourinform iroda a nyári turistaszezonban városnéző sétákat indít. A program garantált időpontban, minden hét kedden és szombaton 10 órától indul a Tourinform iroda elől.
ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után

ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után 

A hazánkban 2014 tavasza óta tevékenykedő osztrák utazásszervező Express Travel International (ETI) két év alatt jelentősen erősítette piaci pozícióit Magyarországon az Egyiptomba irányuló kiutaztatásban. A jelenleg Budapestről közlekedő két egyiptomi charterjárat egyike az övék: egyedül töltik, társbérlők nélkül. Közvetlen charterrel elérhető a két másik ismert egyiptomi üdülőhely is az ETI-vel: Sharm el Sheikh pozsonyi, míg Marsa Alam bécsi indulással. Ezen kívül a paletta egy sor új desztinációval bővült.

Háromezer bográcsban rotyog a halászlé Baján 

Tizenkét pályából és kilencvenöt akadályból álló kalandpark nyílik a 21. halfőző fesztivál nyitónapján, csütörtökön Baján. A számos koncertet felvonultató rendezvényen mintegy háromezer bográcsban készül majd az étel.

A MÁV vezetője lett a Magyar Vasúti Egyesület elnöke 

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közgyűlése Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatóját választotta az egyesület elnökévé szerdán.
Az Iberiával bővült az Amadeus Airline Fare Families

Az Iberiával bővült az Amadeus Airline Fare Families 

Az Iberia saját névvel ellátott viteldíjai (Branded Fares) is elérhetőek mostantól az Amadeus globális utazási irodai közössége számára az Amadeus Airline Fare Families segítségével.
Egyedülálló új pálya nyílt meg a kisvasutazás szerelmesei előtt

Egyedülálló új pálya nyílt meg a kisvasutazás szerelmesei előtt 

Magyarország vadregényes hegyvidéki erdei vasútját építette újjá a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. A korábbi két szakaszt összekötő Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti pálya kiépítésével teljes kisvasúti vonalon, összehangolt menetrenddel jár a kisvasút immár Szobtól Nagybörzsönyig.

Új lehetőség a vendégkör bővítésére: Halal friendly hotel 

„Jó érzékkel” próbált meg Magyarországra csalogatni muszlimokat állítólag jó pár éve egy arab országban jelen lévő magyarországinagykövetség egyik képviselője: disznóvágás, körmenet harangzúgással, bor, sör, pálinka minden mennyiségben, csinos, félmeztelen nők napoznak a vízparton – ilyen imázsfilmetvetítettek az elképedt közönségnek. Amit akartak, annak pont az ellenkezőjét érték el: a jelenlévők sziklaszilárdan elhatározták, hogy országunkba a lábukat be nem teszik, és óva intenek másokat is, hogy hasonlóképp cselekedjenek.

Bejött a közbringarendszer a vidéki városoknak 

Egyre népszerűbb vidéken a közösségi kerékpáros közlekedés, a legrégebbi az esztergomi, a legnagyobb pedig Győrben működik, de a kölcsönzési díjak, a hozzáférési lehetőségek és az informatikai rendszerek országszerte különböznek.

Tarolnak a légiforgalmi irányítók a hazai bértoplistán 

Egy légiforgalmi irányító ma többet keres egy átlagos képviselőnél – derül ki az országos bérstatisztikákból.

Elismerésben részesült a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület 

Az egyesület megkapta a Telekessy-díjat.

Antik macik és időkapu az Észak-Alföldön 

Martfűn mindig történik valami: június végén tiszavirágzásra, média horgászversenyre és a környék megismerésére invitáltak turisztikai újságírókat.

Egyre jobbak a balatoni strandok 

A balatoni strandok jók, évről évre fejlődnek, összességében elmondható, hogy európai viszonylatban is megállják a helyüket - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, miután pénteken Alsóörsön átadták a szolgáltatás színvonalát jelző Kék Hullám Zászlókat. Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el.

Virtuális valóságba kerülnek a Miskolcra érkező turisták 

Új szolgáltatással bővült a miskolci turisztikai információnyújtás.

Sportparkok létesítésére lehet pályázni augusztus közepéig 

A kormány döntése alapján kültéri sportparkok építésére irányuló, ún. Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program indul. A könnyen hozzáférhető, ingyenesen használható, igényes szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan a szabadidejüket. A futókörrel is bővíthető sportparkok megépítésére augusztus közepéig nyújthatnak be kérelmet a települési önkormányzatok.

Egyetemisták dolgoztak együtt Csopak településfejlesztésén 

Negyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti workshop-hetet. Az idei tábor újító volt, hiszen először fordult elő hazánkban, hogy egy település fejlesztésének érdekében minden építészeti-, belsőépítészeti- és tájépítészeti képzést indító egyetem közösen dolgozott. Csopakon egy héten keresztül olyan építészeti projektek, installációk születtek meg, melyek a tervek szerint hosszú évekig szolgálják majd a helyi lakosok és a Csopakra látogató turisták igényeit, valamint vizuálisan fejlesztik és gazdagítják a település képét. A szervezők a helyszíneket az Önkormányzattal közösen választották ki, az egyes funkciókkal kapcsolatban pedig a területek használóival egyeztettek. Az elkészült munkák között akad útmenti mazsolaszárító, kertmozi-fal, erdei Fibonacci-spirál, sőt még egy mozdonykergető óriáshekk is. A Hello Wood célja az, hogy a magyar építészeti egyetemekkel megrendezett tábor a következő években más településeken is meg tudjon valósulni, ahol az építészhallgatók a helyi önkormányzatokkal együttműködve fejleszthetik az adott falu vagy éppen város környezetét. Idén először a zsűri által kiválasztott győztes csapat - a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara - díjat is kapott a legjobb installációért: 500 ezer Forint értékű faanyagot és 500 ezer Forint pénzdíjazást.

Bulizzon a pilótákkal a Buddha-Barban a Magyar Nagydíj éjszakáján!  

Az előző évek sikereire való tekintettel a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace immár negyedik alkalommal ad otthont az autósport egyik legnívósabb és legexkluzívabb after partyjának a HUBLOT GR1D CLUB™ BUDAPEST 2016– The Race After Partynak!

Hogyan csábítsuk belföldi utazásra az Y-generációt? 

Márkastratégia, más utazók jó értékelései és élmények kellenek ahhoz, hogy az Y-generációs fiatalok elinduljanak egy-egy magyar úti célt felfedezni - derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, dr. Sziva Ivett turizmus-szakértő legfrissebb kutatásából. Számos magyar régió felismerte már ezt, de van még hová fejlődni.

Magyarországon rendezik meg a világ leghosszabb rockfesztiválját 

A világ leghosszabb rockfesztiválja lesz a pénteken kezdődő Rockmaraton, amely július 8-tól július 17-ig várja a rock és a metálzene rajongóit Dunaújvárosban.

Fagyizók, strandbüfék, fesztiválok várhatják az ellenőröket 

A korábbi évek gyakorlatát követve Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár idén is elrendelte a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést. Július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőriznek a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekben, de kiemelt figyelmet kap az UHT tejek ellenőrzése is.

A 12 mérföldes utazástól a dinamikus csomagokig 

A Neckermann Magyarország anyavállalata, a Thomas Cook nemzetközi cégcsoport, mely a világ egyik vezető szabadidős célú utazásszervezője 2016. július 5-én ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. Thomas Cook, a szervezett utazások és utazási csomagok úttörője, a turisztikai szakma egyik alapítójának tekinthető. A ma már 15 piacon működő nemzetközi vállalkozás 20 milliónál több utast szolgál ki évente és nagyjából 22.000 főt foglalkoztat.

ETI – Marsa Alam, közvetlen járattal Bécsből 

Az ETI bécsi charterjáratával újra közvetlenül elérhető a még egzotikusnak számító Marsa Alam. A július elejétől, szombatonként közlekedő járatot a Fly Niki üzemelteti.

Nagyszínpaddal is jelen lesz a fesztiválokon a Jana 

A Jana ebben az évben is a legnagyobb magyar fesztiválok hivatalos vizeként hűsíti a fesztiválozókat. A Jana ásványvíz idén új külsővel,  a „szeretet erejét” hirdető Louise Hay idézeteket hordozó Jana „Just Love” designnal jelenik meg a Generali Gyerek Sziget után a Telekom VOLT Fesztiválon, a Balaton Soundon és a Szigeten.

Elstartolt a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 

A korábbi évek gyakorlatát követve Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár idén is elrendelte a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést. Július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőriznek a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekben, de kiemelt figyelmet kap az UHT tejek ellenőrzése is.

Darázsgarázs és békavár a Debreceni Egyetemen 

A madárvédelmi berendezések mellett békaszaporodó-helyet, madárfürdetőt és itatómedencét, denevérodút, darázsgarázst, fecskepelenkát, sünvárat is építettek a diákok a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Arborétumában a Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága kezdeményezésére. Az országosan egyedülálló madárbarát mintakertet a környezet biológiai sokféleségének megőrzéséért hozták létre a hallgatók. A mintakertet május 10-én, a madarak és fák napján adták át rendeltetésének.

Fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani a Balatonnál 

Fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség a Balaton északi partján a hét közben, több eljárás is indult, az ellenőrzést folytatják - tájékoztatott a rendőrség honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

SioStage és Samsara - kultúra és hippi életérzés a balatoni bulivárosban 

Több mint 40 produkció, koncertek, színházi előadások és illúzió show is várja az érdeklődőket július 9. és szeptember 10. között a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, a töreki városrész mellett pedig a Samsara Jóga és Zenei Fesztivált rendezik meg.

Már megvan a 2017-es VOLT Fesztivál időpontja 

Idén is megdőlt a látogatórekord a 24. Telekom VOLT Fesztiválon, június 28. és július 2. között 148 ezren buliztak a Lővér kempingben - közölte a VOLT Fesztivál sajtóirodája.

33 milliárd forintból újulnak meg műemlékeink 

Húsz várunk és kastélyunk újulhat meg a közeljövőben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően – tájékoztatott L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

Újabb hazai szállodák kaptak Hotelstars-védjegyet 

Újabb szállodák minősítéséről döntött a Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy Bíráló Bizottsága, ezzel 342-re emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma.

Megjelent a Budapest Design Map 4. kiadása 

A Design Világnap alkalmából megjelent a Budapest Design Map negyedik, frissített kiadása, így a Budapestre látogatók első kézből értesülhetnek a főváros legfontosabb design tematikájú helyszíneiről, intézményeiről egy kisméretű, nyomtatott térkép és egy ingyenesen letölthető mobilalkalmazás segítségével.

Ezek a borok képviselik idén az ország borkultúráját 

Bemutatták a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2016-os borválogatását: a kiváló minőségű magyar borok nemzetközi népszerűsítésére pályázaton kiválasztott három kategória 23 fajta bora képviseli a magyar borkultúrát Magyarország 140 külképviseletén, valamint a nemzetközi delegációk előtt.

Önkéntesek vesznek részt a balatoni elsősegélynyújtásban 

Tizenkét település tizennyolc strandján összesen csaknem háromszáz önkéntessel vesz részt az elsősegélynyújtásban a Magyar Vöröskereszt - közölte a szervezet főigazgatója pénteken, Badacsonyban tartott sajtótájékoztatóján.

Változik az Országos Kéktúra nyomvonala 

Az Országos Kéktúra nyomvonala a Szárliget és Óbarok (Nagyegyháza) közötti szakaszon módosul.

Júliusi programdömping a Mátrában 

A „négyévszakos Mátra” idén júliusban valódi programdömpinget kínál. A hónapban 32 programra várják az érdeklődőket.

Tudja biztonságban kütyüjeit a nyaralás alatt is! 

Fogkefe? Megvan. Törölköző? Megvan. Laptop, okostelefon, táblagép? Megvan. Ha mi is olyan utazók vagyunk, akik nem képesek útra kelni az összes létező számítástechnikai eszközünk nélkül, akkor tudatában kell lennünk azoknak a veszélyeknek is, amelyeket a nyílt Wi-Fi kapcsolatok, az online bankolás vagy az útközben lebonyolított vásárlások jelentenek.

Nyáron tovább tart nyitva az Ős-Dráva Látogatóközpont 

Júliusban és augusztusban minden nap 9.00-19.00 óráig tart nyitva az Ős-Dráva Látogatóközpont. 

Római kori települést tártak fel Dunaszentgyörgyön 

Egy Limes menti, római kori település részleteit tárták fel szekszárdi régészek a közelmúltban a Tolna megyei Dunaszentgyörgyön, a község bővítését megelőző ásatáson.

A vitorlázást is gyakorolhatja az új balatoni látogatóközpontban 

Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílik pénteken Balatonföldváron. A hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb épített kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket.

Hol egyen idén a Balatonnál? 

Ébredező déli part, újhullámos strandbüfék és közös márkával támadó balatoni borászatok – minden korábbinál több, 336 jó helyre kalauzol el a Magyar Konyha 2016-os balatoni útikalauza, mely a Velencei-tóval és Székesfehérvárral is bővült.

A skandinávok után belgák és hollandok népszerűsítik hazánkat 

Júniusban és júliusban számos belga és holland médium, magazin újságírója látogatott és látogat el az MTÜ Benelux külképviselete, valamint az érintett RMI-k szervezésében Magyaroszágra. 

Digitális konyhában próbálhatják ki magukat a fesztiválozók 

A gasztronómia szerepel a Magyar Turisztikai Ügynökség idei nagy fesztiválokon való megjelenéseinek középpontjában. A VOLT Fesztiválon megnyitott a Digitális Konyha (Digital Cooking) a GoToHungary standon található Gastro Bistróban.

Új tanösvényt járhatnak be a kirándulók Budapesten 

A tanösvényt az Ördögorom természetvédelmi területen alakították ki.

Három napig színes fényárban fog úszni Pécs 

Három nap alatt százötven ingyenes programmal - köztük Natalie Imbruglia és Buika koncertjével - várja péntektől a közönséget Zsolnay Fényfesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg Pécsett.

Az összes Sziget-bérlet elkelt 

Elképzelhető, hogy az idei Sziget fesztiválon ismét látogatórekordot döntenek, miután csaknem másfél hónappal a kezdés előtt valamennyi bérlet elkelt a rendezvényre. Június 30-tól már csak napijegyet lehet kapni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!