Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó

Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó 

Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
Winelovers River Night

Winelovers River Night 

Ahol összekapcsolódik a hajózás élménye, a Duna és Budapest látványa és a hazai borok válogatott tételeinek korlátlan kóstolása.
Májustól ismét menetrend szerinti hajók BKK-bérlettel

Májustól ismét menetrend szerinti hajók BKK-bérlettel 

A Mahart budapesti körjáraton keddtől péntekig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) havi vagy annál hosszabb érvényességű bérletével díjmentesen lehet utazni.
Közbeszerzési kartellt leplezett le a GVH dunai hajóscégek között

Közbeszerzési kartellt leplezett le a GVH dunai hajóscégek között 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését.
Igazi hajócsoda jön a műegyetemi rakparthoz

Igazi hajócsoda jön a műegyetemi rakparthoz 

Római kori hajó köt ki hétfőn a Műegyetemnél. Ez egy negyedik századi őrhajó utánzat, amely Németországból indulva most végighalad a Dunán.
Elsüllyedt egy hajó a Balatonban a Kékszalagon

Elsüllyedt egy hajó a Balatonban a Kékszalagon 

Fontos közleményt osztottak meg a vitorlásverseny szervezői a Facebookon.
Csúnya véget ért egy legendás étterem

Csúnya véget ért egy legendás étterem 

Elsüllyedt a Dél-kínai-tengeren a viharos időjárás miatt Hongkong híres úszó étterme, amelyet alig egy hete vontattak el a városból – jelentette be az étterem anyavállalata.
Új üzemeltetője lesz a Spoon the Boatnak

Új üzemeltetője lesz a Spoon the Boatnak 

A gasztronómia-vendéglátás, rendezvényszervezés és hotelüzemeltetés területén működő, 28 éves múlttal rendelkező cégcsoport vezetőivel a jelenleg zárva tartó állóhajó tulajdonosai a napokban hosszú távú bérleti szerződést kötöttek.
Szennyező, hangos és engedélye sincs, mi az?

Szennyező, hangos és engedélye sincs, mi az? 

Augusztusban és szeptemberben üzemelt, de csak a közelmúltban derült ki – több miniszternek benyújtott, összesen hat képviselői kérdésre adott válaszból –, hogy a balatoni Hyperjet elnevezésű, nagy teljesítményű hajó balatoni üzemeltetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt és eddig hajózási bírságot sem szabott ki.
Ismét látogatható a világ egyetlen úszó monitor hajója a Parlament előtt

Ismét látogatható a világ egyetlen úszó monitor hajója a Parlament előtt 

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó a hétvégén érkezett meg a Parlament előtti kikötőbe, ahol október végéig lesz látogatható.

Missouri hajókatasztrófa: eddig 17 a halálos áldozatok száma 

A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja.A kacsahajó csütörtök este a Missouri állam délnyugati vidékén fekvő Branson üdülőváros egyik taván borult fel és süllyedt el, fedélzetén 31 turistával.

Kigyulladt a Dunán egy Budapestre tartó turistahajó 

A helyszínre tizenkét tűzoltó autót és több csónakot vezéreltek, körülbelül 150 tűzoltó küzdött a lángokkal, amelyeket két óra alatt sikerült megfékezniük.

Felújítják a jégtörő hajókat 

A vízügy jégtörő hajóparkjának felújításáról döntött a kormány.

Összefogtak a hajósok a vízi turizmusért 

Navigare necesse est - vagyis hajózni szükséges. Ez lehetett volna annak a sajtótájékoztatónak a mottója, amelyet a Kossuth Múzeumhajó és Vénhajó étteremben február 14-én rendeztek meg. Ugyanis „hajósok” gyűltek össze annak érdekben, hogy összefogásuk eredményeként a vízi turizmus fellendüljön.

Háborús páncélvonatokról és léghajókról a Műszaki Tanulmánytárban 

Idén januártól szerda délelőttönként, 11 órai kezdettel tudományos ismeretterjesztő előadásokat szervez a Műszaki Tanulmánytár. A képekkel illusztrált előadások olyan érdekes témákat dolgoznak fel, mint az első géppel hajtott gépkocsi története, az első világháborúban bevetett páncélvonatok vagy a ZEPPELIN léghajó.

Leégett három hajó a Balatonon 

Három hajó égett le a balatonföldvári kikötőben csütörtökön - tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Őszi menetrend szerint jár a balatoni komp 

Hétfőtől őszi menetrend szerint, rövidebb ideig jár a balatoni komp Szántód és Tihany között a Balatoni Hajózási Zrt. tájékoztatása szerint.

Hamarosan önvezető hajók szállítják a turistákat Amszterdamban 

Hamarosan önvezető hajók közlekedhetnek az amszterdami csatornákon, az első prototípusok tesztüzeme várhatóan jövő évben fog megkezdődni - jelentette be a projektért felelős tudóscsoport.

Az Antarktiszra készül a magyar hajóstoppos 

Újabb nagy dobásra készül Wynne-Hughes Veronika, aki hajóstoppal járja a világot.

Jégtörő nélkül: jachttal az Északi-sarkon 

Ugyanazon a nyáron kelt át egy jacht az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati és északkeleti átjárókon jégtörő hajó segítsége nélkül.

Hídnak ütközött egy szállodahajó Bajorországban 

Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.

Kezdődik az ország legnagyobb vízi hajókiállítása 

Több mint 50 hajó, a magyar hajózási piac színe java ott lesz szeptember 2. és 4. között a Balatoni Hajókiállításon, Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben. Elegáns külföldi és hazai gyártású vitorláshajókkal, menő motorcsónakokkal, elektromos yachtokkal, szárnyaló katamaránbemutatóval várja a hajózás szerelmeseit Magyarország legnagyobb vízi hajókiállítása.

Elindult az északnyugati átjárón először áthajózó luxus óceánjáró 

A tervek szerint 32 nap alatt teszi meg az utat a Crystal Serenity nevű hajó, amely 1725 utassal a fedélzetén az első óceánjáróként teszi meg az utat Alaszkától New Yorkig, az északnyugati átjárón keresztülhaladva.

31,6 milliárd forintból fejlesztik a dunai hajózást 

A dunai hajózás fejlesztésére Magyarország rendszeresen és sikerrel pályázik uniós forrásokra: a 2014-2020-as pénzügyi időszakban eddig támogatást nyert 12 projekt 31,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Menetrendszerű vízitaxi indult a Dunán 

A DunaTaxival fél óra alatt Szentendrére, egy óra alatt Visegrádra lehet jutni.

Mohács is profitálna a dunai hajókon érkező turistákból 

Mind több szállodahajó érkezik a Dunán, de Mohácson egyelőre csak a határt lépik át.

Áthajózza az óceánt kétszáz digitális nomád 

Képzeljen el kétszáz fiatal startupost és digitális nomádot, amint 13 napig szórakoznak és bővítik ismereteiket egy hajón, miközben egy 7241 kilométeres úton Kolumbiából Portugáliába utaznak.

Úton a világ legnagyobb óceánjárója 

Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál.

Fél évszázad után elhajózik a Balatonról az Akali vízibusz 

Hajózhatóvá vált a Sió csatorna, így a jövő héten várhatóan le tudják engedni rajta a Balatoni Hajózás Zrt. által érékesített, Akali nevű 90 személyes vízibuszt, amit a barcsi önkormányzat vásárolt meg a Drávára, turisztikai célokra - számolt be Kollár József, a hajózási társaság vezérigazgatója.

Rangos világbajnokság érkezik Balatonföldvárra 2017-ben 

A magyar pályázat nyerte el a 2017-es vitorlázó Finndingi-világbajnokság rendezési jogát, így két év múlva Balatonföldvárra látogatnak majd a hajóosztály legjobbjai.

Téli menetrend szerint jár a balatoni komp 

Egészen a tó befagyásáig.

Ismeri a velencei lagúnavilág szivárványos szigetét? 

A velencei lagúnavilág egyik különleges szigete Burano, ahol a szivárvány szinte minden színében pompázó házakban lehet gyönyörködni. A település a turisták egyik kedvenc itáliai célpontja, amely a csipke- és a csónakkészítésről is nevezetes.

Műholdak fogják vezérelni a jövő önjáró hajóit 

A fedélzeti legénység nélkül működtetett vízi járművek számos előnnyel rendelkeznek hagyományos társaikhoz képest.

Az ódon, a luxus és a gőzhajó - Európa menő hajóhotelei 

A trivago.hu szálláskereső weboldal összegyűjtötte Európa 10 legjobb hajóhotelét (botelét). Ezek a szállások esténként garantáltan álomba ringatják a vendégeket, de egy dologra érdemes felkészülni: nem fog szilárd talajt érezni a lába alatt.

Hahóhajó néven hajós hirdetési oldal indult 

Hajókkal, vízisportokkal, illetve a hajós és vízi élet egyéb szegmenseivel foglalkozó apróhirdetéses és szolgáltatásgyűjtő oldal indult Hahóhajó néven.

Amforákkal teli, hatalmas bizánci hajóra bukkantak orosz búvárok 

Hatalmas, feltételezhetően bizánci hajóra bukkantak a Fekete-tengerben egy mélységi kutatással foglalkozó orosz búvárklub tagjai.

A hajókon dolgozó magyarok egyhatoda hamar szerződést bont 

Általában ezer és kétezer euró körüli összeget keres havonta egy folyami vagy óceánjáró hajón dolgozó magyar. Hiába támasztanak szigorú követelményeket a munkáltatók, sokan képzettség nélkül és alacsony nyelvtudással vágnak neki a nagy kalandnak.

Életbe lép a nyári menetrend a BKK hajójáratain 

Pénteken életbe lép a nyári menetrend a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hajójáratai és a Margitszigetre közlekedő 26-os busz esetében is.

Kerékpárszállító hajókat indítanak a Balatonon 

Négy önkormányzat megállapodott a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, hogy már az előszezonban, május 1-jétől induljanak a kerékpárszállító hajók a kikötőik között - közölte Balassa Balázs, Szigliget független polgármestere.

Még mindig lángokban áll az utasszállító komp Mallorcánál 

Már egy napja oltják, eddig sikertelenül a tüzet egy utasszállító kompon Mallorcától 18 mérföldre a tengeren, a lángok megfékezésébe már a haditengerészet is bekapcsolódott - közölte a spanyol sajtó szerdán.

Elkészült a Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó 

Az alsóörsi kikötőben van az eredeti formájában újraépített Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó.

Megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény 

A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény szombaton.

2014 a balatoni hajózás éve volt 

A Balatoni Hajózási Zrt. bevétele 5,8 százalékkal nőtt tavaly, a társaság 2,2 milliárd forintos árbevétel mellett várhatóan 88 millió forintos nyereséggel zárja a 2014-es évet.

Különös rekord: 33-szor utazott a luxus tengerjárón 

Egy amerikai férfi öt hónapig hajókázott a Carnival Elation fedélzetén.

Hétfőtől változik a hajók menetrendje 

A Balatonon hétfőtől őszi menetrend szerint közlekednek a személyhajók - tájékoztatta Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágvezetője az MTI-t szombaton.

Mozgó kultúra a Dunán 

A ’Rivers of Europe’ (RIVE) egy olyan kultúrákon átívelő összművészeti kezdeményezés, mely egy közös történelmen, kultúrán és értékeken nyugvó, de egy új regionális gondolatba ágyazott európai identitás kialakítását célozza. 

Hétfőtől változik a balatoni hajómenetrend 

Hétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók, és a komp is rövidebb ideig jár Szántós és Tihany között - tájékoztatta a Balatoni hajózási Zrt. az MTI-t pénteken.

Hajók borús időben: a Balaton így is gyönyörű 

H. Szabó Sándor ismét új perspektívából mutatja meg a Balatont - ezúttal nem a levegőből, hanem a vízről fotózva.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!