Augusztus első felére 5%-ra olvadt a forgalomcsökkenés a balatoni kempingekben  

A nyári szezon eddig eltelt időszakában 5%-kal csökkent a balatoni kempingekben töltött vendégéjszakák száma az elmúlt év forgalmához képest.

Csak egyszámjegyű a csökkenés a Nyugat-Dunántúlon 

A nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeik látogatottsága elsősorban a belföldi érdeklődés hanyatlása miatt csökkent az első félévben. Januártól júniusig összességében 5,2%-kal kevesebb vendég kereste fel a régiót mint egy évvel korábban, és 4,4%-kal kevesebb éjszakát töltött el.

Nagyot zuhant Veszprém megye 

2009 első félévében Közép-Dunántúl kereskedelmi szálláshelyein 279 ezer vendég 680 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 12%-kal, a vendégéjszakáké 11%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Extra jutalékot kínál a Rewe 

A Rewe konszern két önálló tour-operátor egysége, a kölni székhelyű, csomagtúrákat kínáló Rewe Touristik, illetve a frankfurti székhelyű, egyéni utazásokat szervező DER Group első ízben kínál közös jutalékrendszert a viszonteladók részére Németországban. Céljuk erősíteni pozíciójukat a TUI-val és a Thomas Cookkal szemben.

Átmeneti volt a fellendülés a német üdülési piacon 

Az utazási irodák eladásainak konszolidálódása júliusban megtorpant Németországban – derül ki egy múlt havi felmérésből.

16 százalékkal kevesebb külföldi Budapesten az első félévben 

2009. január–júniusban a Pest megyei kereskedelmi szálláshelyek forgalmában a hazai átlagnál kedvezőbb tendenciák érvényesültek, a budapesti turizmus esetében azonban az országosnál nagyobb visszaesés tapasztalható.

Védjegyet kapnának a szálláshelyek 

A szálláshelyekre vonatkozó hatályos szabályozás felülvizsgálatára létrehozott Szakmai Munkacsoport, igazodva a hatékonyabb ellenőrzési és minőségi rendszerekhez, valamint számos európai uniós tagállam gyakorlatához, új rendszer bevezetéséről döntött a standardizálás magyarországi jövőbeni alkalmazásáról.

A kreol konyha specialitásai a Lufthansánál 

2009. szeptember és október során egzotikus gasztronómiai élményben lesz részük a Lufthansa Németországból induló tengerentúli járatain a First és Business-Class-on helyet foglaló utasoknak: a légitársaság e két hónapra ugyanis megbízta John Besht, a híres New Orleans-i sztárszakácsot a fedélzeti menü összeállításával.

Szállodában heverik ki a Sziget fáradalmait a külföldiek 

A "szigetelő" külföldiek több mint 10 százaléka kereskedelmi szálláshelyen alszik - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Free Association Kft. által készített reprezentatív felmérésből, amelyet 2008-ban a Sziget Fesztivál magyar és külföldi közönsége körében végeztek.

14 százalékkal kevesebb a külföldi a kereskedelmi szálláshelyeken 

Júniusban is – akár az első öt hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2008-ban.

Mindent bevet az MT Zrt. a három legnagyobb könnyűzenei fesztiválért 

Magyarországon évente több ezer fesztivál kerül megrendezésre, amelyek közül számos képvisel jelentős turisztikai vonzerőt. A Magyar Turizmus Zrt. ezért kiemelt figyelmet fordít a fesztiválok népszerűsítésére. A Kulturális Turizmus Évének egyik pillére a „Fesztiválok, kulturális rendezvények”, 2010-ben pedig önálló témaévet szentel a nemzeti turisztikai marketingszervezet a fesztiváloknak.

Hová tűntek a német turisták? 

2000 és 2008 között 18,6 millióról 20 millióra nőtt a külföldi turisták által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma, de e kis mértékű növekedés jelentős piacátrendeződést takar. Az említett időszakban például a felére esett vissza a német turisták által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma, ezzel szemben a britek és a román állampolgárok egyre fontosabb szerepet játszanak a magyar turizmusban. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal által a minap közzétett összefoglalóból derül ki. A tanulmány a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmi mutatóinak alakulását elemzi a 2000-2008. közötti időszakban.  

Németország magyar szakácsokat, felszolgálókat és szállodás szakembereket toboroz 

A Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet Bonni központja (ZAV) és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) az 55/1990. (III.23.) MT rendelettel kihirdetett kétoldalú államközi egyezmény keretében július 29-én meghirdetett munkaerő-toborzást szervez németországi álláshelyekre a következő szakmákban szakács, felszolgáló, szállodai szakember (recepciós, szobaasszony, reggeli-szervíz), gyorsétkeztetési eladó szakmákban.

A kedvező magyar üzemanyagárakra hívja fel a figyelmet az ADAC 

A németországi nyári szünet beálltának alkalmából az ADAC autósklub egy összehasonlító tablázatot tett közzé elektronikus hírlevelében és honlapján, amelyben az egyes európai országok üzemanyagárait veti össze.

Összeállt a világ természeti csodáinak mezőnye 

Internetes szavazáson dől el, mi lesz a világ hét csodája a legszebb természeti képződmények közül. A döntő 28 fős mezőnyét az Unesco szakemberei válogatták össze, de innen már a netezőkön múlik minden.

Bulgária a válság idéjén  

A régió többi országához képest kisebb mértékben, 7,6%%-kal csökkent a turistaforgalom Bulgáriában A kiutazó magyar turisták száma elérte a 17 ezer főt, ez 35%-os növekedés az elmúlt év hasonló időszakához képest.

Párától gyöngyöző, hideg sör és a Budapest Adventure 

Frankfurt, Berlin, Stuttgart és Hamburg után Bajorországban folytatódik a Budapest Adventure átfogó németországi kampánya. Az elkövetkezendő hetekben, a bajorok sör iránti hódolatára alapozva, összesen 32 500 db, Budapest Adventure mintával ellátott söröspohár alátéttel találkozhatnak 65 trendy, fiatalos bajor vendéglátóhely vendégei Augsburg, München, Nürnberg, Passau és Regensburg városokban.

Budapestet népszerűsíti a stuttgarti GOOD NEWS magazin 

A Magyar Turizmus Zrt. júniusi, német újságíróknak szervezett sajtóútjának eredményeként egy A3-as oldal nagyságú cikk jelent meg Budapestről a stuttgarti GOOD NEWS magazin júliusi számának utazási mellékletében.

Új járatot indít Budapestről a Wizz Air 

Elindítja Budapest - Düsszeldorf (Weeze) járatát a Wizz Air. Az új járat 2009. szeptember 21-től, kezdetben heti 2 alkalommal, hétfőn és pénteken közlekedik majd. A téli menetrendben a járatsűrűség heti 3 alkalomra nő.

Három külképviseleten szűnt meg az ügyfélfogadás július 10-től 

A Kormány 1095/2009. (VI. 16.) Korm. határozatában döntött az egységes külképviseleti hálózat felülvizsgálatával kapcsolatos egyes feladatokról. Ennek végrehajtása keretében néhány magyar nagykövetség, illetve főkonzulátus megszűnik, és az általuk ellátott konzuli feladatokat a Magyar Köztársaság más nagykövetségei és főkonzulátusai veszik át.

India turizmusát vizsgáló kutatást készített az ETC és a UNWTO 

A 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) és a Turisztikai Világszervezet (World Tourism Organization, UNWTO) együttműködésében készült el az India turizmusát vizsgáló elsődleges kutatás.

Újabb egészségturisztikai lehetőség a magyar szolgáltatók számára is 

A napokban meghozott német bírósági döntés most már teljesen egyértelművé teszi a külföldi fogászati kezelések finanszírozásának menetét a német állami betegpénztáraknál biztosítottak számára.

Parádés légibemutatóval avatták a Hertelendy Kastély leszállópályáját 

Július 4-én szombaton nagyszámú vendég, köztük a sajtó képviselői részvétele mellett Magyarország legkiválóbb műrepülő pilótái látványos légibemutatóval avatták fel a Somogy megyei Kutas-Kozmapusztán található, ötcsillagos Hertelendy kastélyszálló nem nyilvános leszállópályáját.

Májusban is folytatódott a csökkenés a kereskedelmi szálláshelyeken 

2009. január–májusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma – 16, illetve 9%-kal – maradt el az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 14, illetve 10%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12%-kal mérséklődött.

Merre tovább? 

Az egészségturizmussal foglalkozó hazai szakemberek színe-java részt vett azon a konferencián, amelyet a hét magyarországi fürdőt üzemeltető Spa Hungary Holding Zrt. (SHH) szervezett. Mindenki egyetértett abban, hogy óriási lehetőségeink vannak az egészségturizmusban, bár a sikerhez vezető utat már nem mindenki látja egyformán.

Júliusban indul az orosz kaszinóturizmus Európában? 

Június utolsó napján bezártak Oroszország kaszinó és játékbarlangjai. A most érvénybe lépett rendelettel a játékszenvedélyben szenvedők számának visszaszorítását igyekszik elérni az orosz kormány, a helyi kaszinóoligarchák azonban megteremtik külföldön a lehetőséget, hogy honfitársaik tovább játszhassanak.

Tematikus ajánlatok több ezer német egyesületnek 

Az MT Zrt. németországi képviselete 2009 évi markertingmunkájában kiemelt figyelmet szentel az évek óta hanyatló buszos turizmusnak, amiben erős támaszra lelt a Magyar Utazásszervők és Utazásközvetítők Szövetségében (MUISZ).

Többmilliós hírértéket és 1500 vendégéjszakát hoz az Újságírók Világjátéka 

A mintegy 12 ország újságíróit tömörítő OIM (Organisation Internationale des Medias) nevű szervezet minden évben megrendezi saját világbajnokságát, az OIM Games-t, amit az Újságírók Világjátékaként (Jeux Mondiaux des Journalistes) tartanak számon. Az esemény szervezői a Magyar Turizmus Zrt. lobbi tevékenységének köszönhetően Magyarországot, Balatonfüredet választották az idei világjáték helyszínéül.  

Áfaemeléseket fontolgatnak a németek és az osztrákok  

Néhány nappal a magyar áfakulcs 20-ról 25 százalékra emelése előtt szinte követhetetlen kavalkád alakult ki Németországban és Ausztriában az áfanövelés kérdése kapcsán. Miközben a politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal „árasztják el” a médiát, több vezető közgazdász is úgy véli, mindenképpen szükség lesz a forgalmi adó mértékének emelésére az élénkítés miatt megszaladt deficitek lefaragásához.

Tiltakoznak a vendéglátósok a dohányzás betiltása ellen 

"A dohányzás szabályainak további szigorítása tagjaink egyöntetű véleménye alapján jelentős mértékű azonnali forgalomkiesést eredményezne a magyar vendéglátásban. Ez ebben a válságtépázta időszakban az 5 %-os ÁFA-emelés hatásaitól sújtott ágazat számára végzetes következményekkel járna, ezért tiltakozunk ellene" -  áll a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének a Napi Turizmus számára küldött közleményében.

Az alacsony árakkal kampányol a Visit Britain 

Idén robbanásszerű növekedésre számítanak a turizmus területén Nagy-Britanniában, a VisitBritain több millió fontos „Többet Nagy-Britanniából kevesebb pénzért!” nevű kampányának köszönhetően. A turisztikai szolgáltatókkal összefogásban indított, az alacsony árakra fókuszáló kampány április elején kezdődött, és június végéig tart. Ez az elmúlt évek legnagyobb ilyen jellegű beruházása Európában, hiszen 1,8 millió fontot fektettek bele, és 18 országban fut a kampány.

Német pillanatok   

Csütörtök délután Petra Hedorfer, a Német Nemzeti Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatója Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Lövőház utcai székházában ünnepélyes keretek közt megnyitotta a Berlini Fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából meghirdetett fotópályázatára beérkezett legjobb műveket bemutató "Ein Augenblick Deutschland - Német pillanatok" című kiállítást.

Buszra szállnak a turisták 

Újra népszerű Európában a buszos utazás. Legalábbis erre utal, hogy a magyarországi beutazóturizmusban átlagosan 10-15 százalékos bővülés tapasztalható a buszközlekedésben

Rossz világ jár a kiállítás- és rendezvényszervezőkre 

Kevesebb a kiállító, és a vállalatok egyre kisebb helyet bérelnek a vásárokon. A szervezőcégek kénytelenek újabb "lábakat" növeszteni, ha át akarják vészelni a gazdasági válságot. Sokat ér most a kreativitás.

A Rewe piacvezetői álmokat dédelget a Thomas Cook felvásárlásával? 

A Napi Turizmus előző számában már írtunk arról, hogy a Thomas Cook brit-német utazásszervező cégóriásban többségi tulajdonnal rendelkező Arcandor fizetésképtelenné vált. Az Arcandor részvényeiért szívesen ringbe szállna a német túraszervező, a Rewe. Persze, az is kérdés, hogy mennyire engedheti meg magának a német piac harmadik legnagyobb túraszervezője, hogy felvásárolja a Thomas Cook-ot?

Javul az európai fürdők vízminősége 

A fürdővizek minőségéről készült és az Európai Bizottság, valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által ma bemutatott éves jelentés szerint 2008-ban az Európai Unió fürdőhelyeinek nagy többsége megfelelt az uniós higiéniai követelményeknek.

Négy hónap: kétszámjegyű csökkenés a turizmusban 

2009. január–áprilisban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma – 16, illetve 8%-kal – elmaradt az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 14, illetve 8%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12%-kal mérséklődött - áll a KSH legfrissebb Gyorstájékoztatójában.

Olajsejkek a láthatáron? 

A fejlett világ öregedő társadalmainak köszönhetően az egészségturizmus szerepe nőni fog a jövőben. Egy amerikai tanulmány szerint 2012-re az ágazat globális forgalma elérheti a kétmilliárd dollárt. Ebből hazánk is jó eséllyel veheti ki a részét – derült ki azon a budapesti konferencián, amelyet egy szaúdi társaság szervezett.

Az ismeretlen kelet 

Húsz éve, hogy a berlini fal és a két világrendszert kettészelő vasfüggöny leomlott. Az eltelt két évtized alatt Németország keleti államai jelentős idegenforgalmi pozíciót szereztek maguknak odahaza, bár a magyaroknak újra fel kell fedezniük őket.

Teljes gőzzel a válság ellen 

A válság ellenére kitűnő hangulat és optimizmus jellemezte a közelmúltban Rostockban megrendezett 35. Germany Travel Mart (GTM) vásárt. Németországot sem kerülik el a gondok, de a résztvevők nemcsak át akarják vészelni a nehéz időket, hanem szembe is szállnak a krízissel.

Tanulmányút a török tengerpartra 

A TUI „VIP Study Tourt” szervezett április végén a magyarok körében közkedvelt török tengerparti üdülőhely, Antalya környéke, az ottani all inclusive szállodák megtekintésére. A kellemes túrára munkatársunk is meghívást kapott. A 22 fős csoport a TUI és a TUI Utazási Központok munkatársaiból állt. Az egyhetes program főként beleki, kemeri, larai és sidei szállodák bejárását, illetve a környék természeti kincseinek, kulturális örökségének megismerését foglalta magában.

Az ezüst korosztály a jövő célcsoportja 

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal előrejelzései szerint a német lakosság és ezzel együtt a német turisták átlagéletkora folyamatosan növekszik. Amennyiben az utazási hajlandóság a mai szinten marad, úgy 2020-ra a német utasok mintegy fele az 50 év feletti korcsoportba tartozik majd.

Hogyan reagálnak a német turisták a krízisre? 

Többek között ezzel a kérdéssel foglalkozott a német FUR (Forschungsinstitut für Urlaub und Reisen) május 28-án, szokásos éves konferenciáján, melyet idén a Starnbergi tó partján fekvö, festöi Bernriedben rendeztek meg.

Kutatás Oroszország és Kína turizmusáról 

A közelmúltban elkészült két kutatás a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (ETC) és a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) együttműködésében Oroszország és Kína turizmusáról, amelynek lebonyolításában és a tanulmány elkészítésében az ETC kutatói csoportjának tagjaként aktív részt vállalt a Magyar Turizmus Zrt. is.

Májusi programeső országszerte 

Bor- és városünnepek, népi vetélkedők, vásárok, sportrendezvények közül válogathatnak májusban a turisták. A jókedvű evésivás elmaradhatatlan kiegészítője a programoknak. Érdemes útra kelni, mert idén kedvezményes szálláskínálat is társul a rendezvényekhez; ezeket az MT. Zrt. külön kiadványban gyűjtötte össze.

Növekednek a terhek 

Szavakban a turizmust is támogatja a Bajnai-kormány, a nyilvánosságra hozott válságkezelő intézkedésekben azonban ez nem tükröződik. A szakma képviselői úgy látják, a terhek növekedése mindenképpen jóval meghaladja majd a könnyítéseket.

A Balaton lesz Európa legbiztonságosabb tava?  

Új hajót és defibrillátorokat kap a rendőrség a balatoni vízi mentésekhez, egyebek mellett ez is elhangzott a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei alakuló ülésén Keszthelyen. Havonta tartanak közös körözési akciót és fokozott ellenőrzést a szezonban.

Hol laknak a szállodákból eltűnt külföldiek? 

Az első negyedévben nem csökkent a hazánkba érkező többnapos látogatók száma, sőt, fogyasztásuk kétszámjegyű növekedést mutatott. A magyarok viszont 3 százalékkal kevesebben utaztak külföldre - derül ki a KSH legújabb gyorstájékoztatójából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!