Indul a Oneworld első belföldi norvégiai útvonala 

Már norvégiai belföldi járatokat is ajánl a Oneworld,  amelyek a Skandináviában üzemelő British Airways leányvállalat, a Sun Air által érhetők el.

BA: plusz egy napi járat Budapestre 

Március végétől a British Airways egy harmadik napi járat üzemeltetését indítja London Heathrow bázisrepülőteréről Budapestre.

Új BA-járat Londonba 

A British Airways bővíti Budapest és London között közlekedő járatainak számát. A 2009. évi nyári menetrendben az eddigi három helyett már négy BA-géppel juthatnak el az utazók Londonba és onnan a tengerentúlra.

BA: mobil check-in novembertől 

November elejétől a British Airways járataira már mobiltelefonjukról is becsekkolhatnak az utasok.

A T5-ös terminálra költöztek a British Airways járatai 

Október végén a British Airways valamennyi járata átköltözött a Heathrow 5 terminálra. A költözés nyomán a légitársaság összes repülőgépének 92 százaléka, azaz mintegy 510 - 360 európai és 150 tengerentúli - járata indul, illetve érkezik a T5-re. Ezek között van a Budapestről induló napi három (márciustól napi négy) British Airways járat is. A március 27-i nyitás óta mintegy 620 repülőgép érkezett Budapestről az ötös terminálra, ahonnan átszállással mintegy 300 úticél érhető el.

A világ legeredményesebb légitársaságai  

Az Aviation Week magazin felmérése alapján a világ 20 legeredményesebb légitársasága közül 8 a Oneworld légiszövetség tagja.

British Airways: válts osztályt a repülés előtt 

A British Airways kiterjeszti repülés előtt igénybe vehető upgrade szolgáltatását központi London Heathrow repülőterére is.

Távozik a oneworldből a Loganair 

Október 25-vel, a British Airways-szel érvényben lévő franchise megállapodás lejártával a Loganair kikerül a oneworld légiszövetségből.

Oneworld: öt új célállomás a téli menetrendben 

Öt új célállomás kerül be a Oneworld hálózatába az október 26-án induló téli menetrendi időszakban. Az öt új célállomás közül három Brazíliában, míg kettő Ázsiában található.

Új British Airways járat Budapest és London között 

A British Airways bővíti Budapest és London között közlekedő járatainak számát. A 2009. évi nyári menetrendben az eddigi három helyett már négy BA-géppel juthatnak el az utazók Londonba és onnan a tengerentúlra.

Télire csökkenti kapacitásait a Lufthansa 

A Lufthansa foglalkozik a gondolattal, hogy a 2008–2009-es téli menetrendi időszakra jelentősen csökkenti kapacitását.

Többfrontos küzdelem 

A hagyományos utazási irodák egész Európában, így nálunk is évek óta kettős szorításban élnek. Egyik oldalról a gomba módra szaporodó, utazási irodaként nem regisztrált, azonban bizonyos utazási szolgáltatásokat közvetítő vállalkozások, online értékesítési portálok, másik oldalról a hagyományos légitársaságok és a fapadosok próbálnak egyre nagyobb részt megkaparintani a forgalmukból. Az irodák saját internetes oldalak, foglalási rendszerek kiépítésével igyekeznek felvenni velük a versenyt, de megfelelő szabályozás híján egyértelmű versenyhátrányba kerültek.

Üzemanyagra cseréli menedzsereit a British Airways 

A British Airways légitársaság önkéntes távozási lehetőséget ajánlott 1400 menedzserének. A kiválasztottak között igen magas beosztásúak is vannak, írja a Napi Gazdaság.

Globális szállodai hűségprogramot indít az Accor 

Az Accor egy új, ingyenes, teljes mértékben internet alapú, globális, multi-brand hűségprogramot indít útjára A|Club néven. A 2008. szeptember 15-től 90 ország több mint 2000 hotelében érvénybe lépő A|Club program keretein belül a vendégek hűségpontokat gyűjthetnek a Sofitel, Pullman, MGallery, Novotel, Mercure, Suitehotel, Ibis és all seasons szállodákban.

Trösztgyanú több légitársaságnál 

Brüsszel vizsgálatot indítottt a British Airways, az American Airlines és az Iberia összefonódása ügyében.

Hamarosan felszáll az OpenSkies 

Az OpenSkies légitársaság, a British Airways leányvállalata május 19-én megkapta működési engedélyét az Amerikai Közlekedési Minisztériumtól.

Egyre többen foglalunk az interneten 

Közel minden második magyar utazó az interneten foglal repülőjegyet, szállást vagy más szolgáltatást. A nagyvilágba vágyódó magyar állampolgárok 90 százaléka használja utazása előtt tájékozódásra a világhálót, és minden ötödik légi utas igénybe veszi a légitársaságok számítógéppel elérhető kényelmi szolgáltatásait, derült ki a British Airways közelmúltban végzett internetes felméréséből.

Lufthansa csökkenti kapacitását a téli szezonra 

A Lufthansa foglalkozik a gondolattal, hogy a 2008/2009-es téli menetrendi időszakra jelentősen csökkentse kapacitását. Az FVW turisztikai szaklap szerint 5% fog kiesni az utasforgalomban felkínált üléshelyekből.

Hármas légiösszefogás 

A British Airways, az American Airlines és a spanyol Iberia együttműködési megállapodást írt alá.

British Airways számok 

A British Airways forgalma az április-júniusi időszakban 2,8 százalékkal 2,6 milliárd fontra nőtt. A társaság az üzemanyagárak tartósan magas szintje ellenére is nyereséges maradt, jóllehet, az operatív eredmény 35 millió fontra csökkent, szemben a 2007. év megegyező időszakában elért 266 millió fonttal, ahogy ezt korábbi hírünkben már olvashatták.

Mélyrepülésben a British Airways 

A British Airways a június 30-án zárult első üzleti negyedévben az egy évvel korábbitól 90 százalékkal elmaradó, 27 millió fontos adózott eredményt ért el.

Második járatát indítja az OpenSkies 

Az OpenSkies, a British Airways transzatlanti légitársasága bejelentette, hogy október 15-étől Amszterdam és New York között elindítja második járatát.

BA: fúziós tárgyalások az Iberiával 

A British Airways (BA) a héten bejelentette, hogy tárgyalnak a spanyol Iberia légitársasággal egy lehetséges fúzióról.

Takarékosabb gépekre vált a British Airways  

A British Airways vezérigazgatója, Willie Walsh tervei szerint a cég flottájának régebbi gépekből álló részét az őszi-téli szezonban kivonják a forgalomból.

Száz napos a T5 

Egyre kedveltebb az immár száz napja működő Heathrow Terminál 5. (T5). Március óta a British Airways közel ötmillió utasa vette már igénybe a modern repülőtéri szolgáltatásokat, és a brit légiforgalmi vállalat több mint 38 ezer járata landolt vagy szállt fel innen.

Nyitott égbolt megállapodás az Unió és Ausztrália között 

A jövő hónapban uniós hivatalnokokkal igyekszik véglegesíteni az ausztrál közlekedési miniszter, Anthony Albanese az Európai Unió és Ausztrália között tervezett Nyitott égbolt-megállapodást.

Chennai is felkerül a Cathay Pacific útvonalhálózatára 

Indiai menetrendszerinti útvonal hálózatának bővítése részeként a Cathay Pacific heti négy járattal megkezdte üzemelését Hong Kong és Chennai között.

Folytatja együttműködését a British Airways és az Amadeus 

Június elején a British Airways és az Amadeus bejelentették, hogy újabb 10 évvel meghosszabbítják partnerszerződésüket. Az új kontraktus 2017-ig érvényes.

Elismerések a British Airways-nek 

A British Airways nyerte el a tekintélyes OAG (Official Airline Guide) nemzetközi utazási és szállítmányozási információs szervezet által 26. alkalommal kiosztott „Legjobb Tengerentúli Légitársaság”, valamint a „Legjobb Üzleti Osztály”díjat.

A BA hibridekre cseréli céges autóit 

A British Airways az idei Környezetvédelmi Világnap alkalmából bejelentette, hogy az értékesítési osztálya által használt összes járművet új, környezetbarát, hibrid típusú gépjárművekre cseréli le.

Télire összemegy a Ryanair útvonal-hálózata 

A Ryanair fapados légitársaság várhatóan hamarosan bejelenti, hogy az idén télen 20 repülőgépet parkoló pályára állít a csökkenő kereslet miatt – értesült a Travel Weekly.

Új légijáratok Temesvárra 

A British Airways, a LOT és a görög Aegian Airlines is jelezte, hogy járatokat kíván indítani a temesvári Traian Vuia repülőtérre.

Költözések Shanghaiban 

A Cathay Pacific, a Dragonair és a Finnair áthelyezte üzemelését Shanghai Pudong repülőtér új, 2-es termináljára.

BA: folytatódik a költözés Heathrow-n 

A következő hónapban folytatódik a British Airways járatok költözése a London Heathrow repülőtér ötös termináljára.

BA: Gatwick - New York 

A British Airways új járatot nyit New York JFK és London között.

BA: Dublin a London City repülőtérről 

Dublin a British Airways tizedik olyan célállomása lesz, ahová a légitársaság London City repülőtérről biztosít közvetlen összeköttetést ez év június 1-jétől.

30 millió dollár értékű befektetési program New York-ban 

A British Airways május 21-én bejelentette, hogy a New York JFK nemzetközi repülőtéren 30 millió dollár értékű, közel másfél évig tartó programot indít, amelynek során a légitársaság továbbfejleszti az üzleti utasoknak nyújtott földi szolgáltatásait a repülőtér terminál épületében.

Hamarosan felszáll az OpenSkies 

Az OpenSkies légitársaság, a British Airways új leányvállalata május 19-én megkapta működési engedélyét az Amerikai Közlekedési Minisztériumtól. Az új légitársaság júniustól kezdődően a Párizs Orly - New York JFK útvonalon üzemeltet járatokat.

Sikeres üzleti évet zárt a British Airways 

A folyamatosan emelkedő üzemanyag árak ellenére is tovább tudta javítani pénzügyi eredményeit a British Airways a március 31-én zárult 2007/2008. üzleti évben.

További tengerentúli járatok költöznek át a T5-re 

A British Airways és a Heathrow repülőteret üzemeltető BAA bejelentette, hogy június 5-én újabb tengerentúli járatokat költöztetnek át a Heathrow Terminál 5-re.

Új online szolgáltatások a British Airways-től 

Továbbfejlesztette online szolgáltatásait a British Airways (BA). A légitársaság közel egy éve vezette be magyar nyelvű online foglalási rendszerét, a szintén magyar nyelvű online check-in-t és az ehhez kapcsolódó online beszállókártyát.

Visszaestek a légitársaságok reklámköltései 

Sok utazási iroda és néhány szálloda a turisztikai szektor átlagánál jóval többet költött reklámra az idei év első nyolc hónapjában. Mélyen alulmúlták viszont tavalyi teljesítményüket a légitársaságok.

A technológiai fejlődésnek mindig az utast kell szolgálnia 

A British Airways légitársaság egyre fontosabb szerepet tölt be a magyarok tengerentúli utaztatásában, és két számjegyű növekedésre számít 2007-ben a magyar piacon mind az utasok számát, mind a bevételt illetően. A magyar nyelvű online foglalási rendszer augusztusi debütálása után, az online beszállókártya szeptemberi bevezetésével honfitársaink is virtuálisan közvetlenül az internetről léphetnek a gépek fedélzetére. Ennek kapcsán adott interjút lapunknak Anna Ingham-Grant.

Internetről a fedélzetre 

A British Airways (BA) internetes szolgáltatásportfóliójának legújabb tagja, az online beszállókártya szeptemberben debütált Magyarországon, így már a kezdeti fogadtatásról is beszámolhattak a BA szakemberei október végi sajtótájékoztatójukon.

Átszervezi New York-i járatait a BA 

A British Airways októberben megszünteti a Manchester−New York JFK között közlekedő járatait.

Később költöznek a BA hosszú távú járatai 

Júniusra módosította azt a végső időpontot a British Airways, ameddig 120 hosszú távon üzemelő járatát a Heathrow négyes termináljáról a közelmúltban átadott ötösre költözteti.

Hosszútávon nem lesz hatása a T5-ös káosznak 

Elhamarkodottan kiáltanak farkast azok az angol híradások, amelyek azt taglalják milyen negatív hatásai lehetnek a Heathrow ötös terminál (T5) nyitása körül zajló káosznak a brit turizmusra és a British Airways-re (BA) nézve, állítja írásában a Travelmole turisztikai portál a TripAdvisor kutatási eredményeinek tükrében.

Nő a brit üzleti utazás 

A napokban kiadott éves Barclaycard Business Travel Survey (BBTS) eredményei szerint a brit üzleti utazók kevésbé pesszimisták Nagy-Britannia gazdasági helyzetét tekintve, mint azt az elemzők lefestik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!