Új marketingigazgató a Magyar Turizmus Zrt-nél 

2010. szeptember 6-án kezdte meg munkáját a Magyar Turizmus Zrt. új marketingigazgatója Debreceni János, aki 1995-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem külgazdaságtan és marketingkommunikáció szakán.

Személyi változások az Accor Magyarországnál 

A Mercure Budapest Buda igazgató helyettesi pozícióját 2010. szeptembertől Palotai Csaba, a Mercure Budapest Buda F&B Manager pozícióját 2010.szeptembertől Hajas Viktor, a Novotel Budapest Centrum Értékesítési Igazgatói pozícióját 2010. augusztus végétől Gámán Veronika látja el.

Új vezérigazgató a Heineken Hungáriánál 

Nigériából érkezett a Heineken Hungária Zrt. új vezérigazgatója – Oladele Ajayi a cég nigériai leányvállalatánál volt értékesítési igazgató, s ő az első afrikai menedzser a Heineken csoportnál, aki egy közép-európai vállalatot irányíthat. Elődje, Michiel Egeler a Heineken kelet-közép-európai régiós igazgatójaként folytatja pályafutását.
Új marketing igazgató a McDonald’s-nál

Új marketing igazgató a McDonald’s-nál 

Augusztus elsejétől az osztrák Jörg Pizzera tölti be a legnagyobb hazai gyorsétterem-lánc marketingigazgatói pozícióját. Feladata lesz a jelenleg 100 étteremből és 34 McCaféból álló magyarországi McDonald’s marketingstratégiájának kialakítása és a marketing csapat vezetése. A szakember Simkó Lászlót váltja a poszton, aki az elmúlt 3 évben irányította a gyorsétterem-lánc marketing tevékenységét.

Whisky - vizeletből? 

Ha szereted a whiskyt, biztosan sok félét megkóstoltál már. Ilyet azonban még biztosan nem! Egy londoni művész idős cukorbetegek vizeletéből párolja a nemes italt - adta hírül a Harmonet.

Kínában készül a magyar gyümölcspárlat 

Egy magyar befektetői csoport kétéves előkészület után gyümölcslepárlót létesített Kínában. Az üzem néhány hete megkezdte a régióban eddig ismeretlen ital értékesítését, az új termék Unikornis néven kerül a kínai polcokra - írja a Magyar Nemzet.

Whiskyből - üzemanyag 

A whiskygyártás bizonyos melléktermékeiből is lehet bioüzemanyagot gyártani, s az új módszert skót tudósok fejlesztették ki - olvastuk a Stop.hu-n.

Új igazgatók és szakemberek a Magyar Turizmus Zrt.-nél 

Amint az ismeretes, 2010. június 17-e óta a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Magyar Turizmus Zrt. felett. A nemzeti turisztikai marketingszervezet vezető posztjain számos új szakemberrel találkozhatunk.

A francia GEO magazin 8 oldalas riportban mutatja be Budapestet 

Az MT Zrt. és a BTH Kft. szervezésében látogatott a múlt héten Budapestre a francia GEO magazin újságírója Christelle Pangrazzi, aki elsősorban Budapest fürdői, a fürdők építészete, a város szokatlan látnivalói és gasztronómiája, a város kávéházi élete iránt érdeklődött.

Bagdány Gábor a Boutique Hotel Zara értékesítési igazgatója 

2010. augusztus 13-án kezdett a Boutique Hotel Zara új értékesítési igazgatója, Bagdány Gábor.

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye a Magyar Nemzet cikkéről 

A Magyar Nemzetben 2010. augusztus 10-én „Vége a párhuzamosságoknak” címmel megjelent írás szerint „ősszel egységes szakmai szervezetbe vonják össze a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséget (ITD Hungary), az Agrármarketing Centrumot és a Magyar Turizmus Zrt.-t a kormány elképzelései szerint.”

Glaser Gyula távozik a hőgyészi Apponyi Kastélyszálló éléről 

Amint azt a szakmai lapok már korábban sejtetni engedték, hivatalossá vált: Glaser Gyula távozik a hőgyészi Apponyi Kastélyszálló éléről. A hírt az érintett erősítette meg a Turizmus Online-nak.

Az idei nyár meglepetései a Szentkirályitól 

Egyedi megnevezés, különleges ízek, természetes anyagok: jégtea és jégvíz – A Szentkirályi Ásványvíz Kft. idén nyáron sem hagyja meglepetések nélkül fogyasztóit: az egyedi fantázianévvel ellátott jégvíz és jégtea azok számára készült, akik szeretik az egészséges, jó ízű és hűsítő italokat.

Nem akarja felszeletelni a pizzát? Vágja fel az asztalt! 

Elad Kashi desing-terve csak annyiban újdonság, hogy még senkit nem láttunk, aki ötvözte volna az étkezőasztalt, a tányért és a préselt tálcát egy szeletelt pizzával.

3D-s térkép készült a Király utcáról 

Elkészült az első 3D-s budapesti térkép, amely a Király utca kulturális és vásárlási lehetőségeit mutatja be egyedi formában. A kiadványon egy Király utcai túraútvonal is szerepel, amelytől az utca kereskedelmi és kulturális életének további felpezsdülését várják. A 3D-s tájékozódást segítő eszközhöz a Király utcai üzletekben és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. turistainformációs pontjain lehet hozzájutni. 

Tőtös Zsolt a Borsodi Sörgyár élén 

Augusztus 1-jétől Tőtös Zsolt tölti be a Borsodi Sörgyár Zrt. vezérigazgatói pozícióját.

Elindult a Häagen-Dazs első magyarországi atl-kampánya 

Budapestre koncentrál a Häagen-Dazs első itthoni atl-kampánya. A 67 óriásplakát kreatívjait egy cseh ügynökség készítette - írja a Kreatív.

Két keréken teker a McDonald's 

Bringa-biztos kölykök és Kontrás Diplomások részvételével indult el a "McDonald's BringaMánia" programja - adta hírül a Marketinginfo.

A SPAR a magyar tájegységek gasztronómiáját népszerűsíti 

A SPAR évek óta eredményesen működik együtt magyar termelőkkel, gyártókkal, érdekképviseleti szervezeteikkel. A kereskedelmi lánc idén egész éven át tartó kampánytában a magyar termékeket népszerűsíti - írja a Marketinginfo.

Bizarr termékfejlesztés: Igyon sört kitömött mókusból! 

Kitömött állatokba töltött sört hozott forgalomba egy skóciai cég. Az ital nemcsak különleges csomagolása miatt bizarr: ötvenöt fokos alkoholtartalmával erősebb, mint a legtöbb skót whiskey - olvastuk a HírExtrán.

A Red Bull szááárnyakat ad régi jó munkatársainak is 

A Red Bullnál nincsenek unalmas hétköznapok. A cégtől alig pár hete búcsúzott Büttl Krisztián, aki brand managerként öt éven át edzette izmosra a Red Bull szárnyait, majd egy hirtelen jött balkanyar és ötnapos arculatváltás után, a cég gondolatfókuszáló Marketing igazgatójává lépett elő.

Környezetbarát csomagolóanyagokra vált az Unilever 

Az Unilever a világ első multinacionális FMCG vállalata, amely elkötelezte magát, hogy papír és karton csomagolóanyagait fenntartható forrásból származó anyagokra cseréli meghatározott időn belül. Öt éven belül a papír és karton csomagolóanyagok háromnegyede fenntartható forrásból származó vagy újrahasznosított papírból készül majd, tíz év múlva pedig ez az arány már 100 százalékra nő - adta hírül a Piac és Profit.

Online nyereményjátékot indított a Borsodi 

Állj a sör végére! címmel új, nyári online promóciót indított a Borsodi Zenei Fesztiválok a "sör-produkció-pletyka-nyeremény" kulcsszavak jegyében - közölte a szervező Up Music. A videofeltöltéssel egybekötött nyereményjáték lényege, hogy minél viccesebb és kreatívabb módon kerüljön átadásra egy doboz Borsodi, amit példaértékű videókkal Nagy Feró és a Subscribe együttes tagjai illusztrálnak a promóció felvezető szakaszában.

Használjuk a gondolat erejét a fogyáshoz! 

Kutatók szerint a sikeres fogyókúra kulcsa az lehet, ha agyunkat úgy állítjuk be, hogy az étel, amit éppen elfogyasztani készülünk, igenis elegendő lesz nekünk. Tehát az agyban dől el, hogy jól lakunk-e egy adott ételmennyiségtől, vagy sem, hangzott el a Táplálkozási Viselkedések Egyesületének éves találkozóján.

Kerekes Gábor a ceglédi Aquarell hotelnél 

Július 12-től a Best Western Hotel Aquarell Cegléd csapatát erősíti Kerekes Gábor, a nemrég bezárt budapesti Román Turisztikai Képviselet öt év után leköszönt vezetője.

Új ügyvezető a Gundelnél 

Alföldy Tádé tölti be a CP Holding, ezen belül is 2004 óta a Danubius Hotels Group érdekeltségébe tartozó, 1894-ben épült világhírű Gundel éttermet és kapcsolódó üzletágait üzemeltető Gundel Kft. ügyvezető igazgatói posztját 2010. július 16-tól.

Új marketingigazgató a SIÓ-nál 

Aniot Dávid június vége óta tölti be a piacvezető gyümölcslégyártó és -forgalmazó  SIÓ-ECKES Kft. marketingigazgatói pozícióját.

Alaszka büszkesége: füstölt lazac ízű vodka 

A vodka az Egyesült Államokban is a legkedveltebb szeszesitalok közé tartozik, és sokfélét lehet belőle kapni: dinnyéset, epreset, szedreset, és még ezer mást. Egy alaszkai szeszfőzde azonban most úgy döntött megpróbálkozik valami egészen furcsával: a lazac ízű vodkával.

Váltás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság élén is: Pintér István az új igazgató 

Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter 2010. július 12-ével felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, helyére Pintér Istvánt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki.

Menesztették a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatóját is 

Szűcs Balázs július 8-án távozott posztjáról.A Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója és vezérigazgató-helyettese 2007. januárja óta töltötte be e posztokat.

A magas adó miatt nem ihatunk palackozott fröccsöt 

Mindenki azt hiszi, hogy ő találta fel, mégsem forgalmazza senki. A pincészetek szerint lenne igény a palackozott fröccsre, és külföldön is nagy sikere van, Magyarországon azonban a jövedéki adó ellehetetleníti a gyártást- írja az Index.

Hamarosan megvásárolható a tökéletes whisky 

A skóciai Glenfiddich lepárló piacra dobja a whiskykészítés tökélyének számító, 50 éves házasítatlan (vagyis egyféle gabonából készült, single malt) malátawhiskyjét palackonként 10 ezer fontért (3 millió forint). A világhírű szeszfőzde közlése szerint a következő évtizedben évente 50 üveg kerül a kereskedőházak polcaira - írja a Mix Online.

Új elnök a Magyar Sörgyártók Szövetége élén 

A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) a mai napon bejelentette, hogy 2010 júliusától Mádi László tölti be a Szövetség elnöki posztját.

Váltás a Magyar Turizmus Zrt. élén 

Váltás a Magyar Turizmus Zrt. élén

Új szakember a Hotel Silverben 

Július 1-től új szakember erősíti a hajdúszoboszlói négycsillagos Hotel Silver csapatát.

Már megvan a jövő évben nyíló szoboszlói szálloda igazgatója 

A tervek szerint 2011. augusztus 1-jén új építésű, négycsillag superior kategóriájú hotel nyílik Hajdúszoboszlón.

Utcára nyílik a hotelszobaajtó 

Az üzleti utazók és az egyedül repülő családlátogatók jól ismerik az utazással járó kiüresedést, a repterek és szállodák szinte kongó magányát. A szociohotel ötlete ezt az alapigényt tovább gondolva hozott létre egy merőben új szállodatípust, amely minden ízében szakít a korábbi hotelformákkal.

Váltás a Boutique Hotel Zara élén 

László Angéla, aki 2008. végétől vezette a Boutique Hotel Zarát, családi okok miatt, júliustól megválik a szállodától, a jövőben Franciaországban folytatja pályafutását.

Új értékesítési vezető a zalakarosi MenDan-ban 

Június 28-tól Böde Flórián a MenDan Thermal Hotel & Aqualand****superior értékesítési vezetője.

Új külsővel jelentkezik a Coca-Cola Light 

Karl Lagerfeld készítette a diétás dobozos kóla új ruháját. A barna italtól függő francia divatdiktátor limitált szériás Coca-Cola light-ja egyelőre csak Párizsban kapható - írja a hvg.hu.

Elhunyt Wolff Péter 

A Nemzeti Turisztikai Bizottság titkársága megrendüléssel és mély fájdalommal tudatja, hogy június 24-én elhunyt Wolff Péter, az NTB szakmai társelnöke.

Görög ízek a Gallicooptól 

A napokban a boltok polcaira került a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. legújabb fejlesztése, a Gyros-tál. A Magyarországon jelenleg egyedüli készítmény különlegessége, hogy a fogyasztó az eddig kapható csomagolt grillezett pulykahús helyett fűszerezett, nyers pulykacombot vásárolhat.

chocoMe – a személyre szabható csokoládé 

Elérhetővé vált a személyre szabott csokoládé élménye, azaz elindult a chocoMe koncepció. Az egyedülálló ötlet megvalósítója, Mészáros Gábor prémium összetevôkbôl készült táblás csokoládét kínál az érdeklôdôknek, amelyre ki-ki kénye kedve szerint maga válogathat a különleges feltétekbôl egy internetes oldalon. A chocoMe bemutatkozó eseményén táblás csokoládék és prémium Brill pálinkák egyaránt szerepet kaptak.

Számítógép a konyhában: e-cooking PC 

Talán most még különösen hangzik, de ha kicsit belegondolunk és hunyorogva megpróbálunk egy jövőbeni konyhát elképzelni, bizonyára felrémlik benne egy monitor is valahol, … valamelyik falon. Józan ésszel nehéz olyan jövőt elképzelni, hogy egy helyiség ahol annyi időt töltünk, ne rendelkezzék valamilyen internetes kapcsolattal és ne tudjunk az itt töltött idő alatt adatokhoz, információkhoz hozzáférni és a külvilággal kényelmesen kapcsolatot tartani.

Önszabályozás a magyar sörreklámokban 

„Felelős sörreklámozás önszabályozással” címmel jelentést adott ki az Európai Sörgyártók Szövetsége (BOE), amely az európai söripar önszabályozási gyakorlatát összegzi, illetve értékeli az Európai Önszabályozó Szervezet (EASA) szakértőinek bevonásáva - áll a Magyar Sörgyártók Szövetségének közleményében - írja az Agromonitor.

Magyar vezető az Electroluxnál 

2010. június 1-jével dr. Gönczy Sándor személyében magyar szakember került az Electrolux európai tűzhelygyártásának élére.

Új Food and Beverage igazgató a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodában 

Jean Wendling személyében új F&B igazgató érkezett a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodába.

Új kereskedelmi igazgató a Tchibonál 

2010. május 1-jétől új kereskedelmi igazgató vette át a Tchibo Budapest Kft. kereskedelmi osztályának vezetését.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!