Új vezetők a BTSZK budapesti információs irodáinak élén 

Új vezetők a BTSZK budapesti információs irodáinak élén

Huszonkét magyar kiállító a világ legnagyobb élelmiszervásárán 

Több mint 6 ezer kiállítót és 160 ezer látogatót várnak öt nap alatt a Rajna parti vásárközpontba.

Új igazgató az Abacus Business&Wellness Hotel****-ben 

Kálmán Zsolt személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki 2011. április 1-től a herceghalmi Abacus Business&Wellness Hotel**** élére.

Négy évszakos barátfüle Vásárhelyen 

Több mint száz középiskolás diák álmodta meg elképzeléseit egy élhető, vonzó városkép kialakítására a Hódmezővásárhely turisztikai célpontjainak népszerűsítésére kiírt kreatív versenyen. A 21 nevező csapat közül csak 9 kerülhetett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város önkormányzata által kiírt verseny döntőjébe. A középiskolák körében meghirdetett versenyt a GasztrOkosok fantázia névre keresztelt csapat nyerte, akik nem csak megnyerő előadás módjukkal, de túrós lepénnyel és barátfülével is elkápráztatták a zsűrit. A nyertes csapat két tagja a verseny nyereményeként ösztöndíjjal tanulhat majd tovább a BKF hódmezővásárhelyi tagozatán.
Ki lesz a világ legjobb konyhafőnök hölgye?

Ki lesz a világ legjobb konyhafőnök hölgye? 

A budapesti Onyx étterem Michein csillagjával hatalmas elismerés érte a női séfek társadalmát. A kitüntetett vendéglátóhely konyhafőnöke ugyanis Szulló Szabina, aki évek óta a talán legmagasabb színvonalon képviseli a hölgyeket a csúcsgasztronómiában. De azt se felejtsük el, hogy az alig egy esztendővel ezelőtti televíziós „Szakácskirály” versengésben is egy hölgy, az Arany Kaviár konyháján dolgozó Sára Zsuzsa végzett az élen.
Rekord számú kiállító és látogató a ProWein 2011-en

Rekord számú kiállító és látogató a ProWein 2011-en 

Tizennyolc magyar cég jelent meg az 50 országból érkezett 3600 kiállító között a 2011-es ProWein szakkiállításon, Düsseldorfban. Az egyik kiemelt téma volt, hogy mind fontosabb szerep jut a termőhelyeknek a marketingben.

Váratlan menesztések a bormarketing bizottságból 

Visszavonta négy tag megbízatását a borágazati marketingprogramok kidolgozásáért felelős bormarketing bizottságban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – tudta meg az agromonitor.hu.

Díjazták az év biogazdáját és biovállalkozását 

A 19. Biokultúra Találkozó keretin belül a Magyar Biokultúra Szövetség idén tizennegyedik alkalommal osztotta ki az Év Biogazdája és az Év Biogazdasága díjakat.
Meglepő és egyáltalán nem mulatságos (2. rész)

Meglepő és egyáltalán nem mulatságos (2. rész) 

Épp egy éve foglalkoztunk lapunkban a Rácz fürdő és a hozzá szervesen kapcsolódó ötcsillagos szálló, a Rácz Hotel & Thermal Spa átépítésének, engedélyeztetésének régóta tartó huzavonájával. Akkor az épületkomplexum egyik tulajdonosa, dr. Prekuta Bálint szólalt meg: „Ha a kezdetekkor csak a tizedét sejtem annak, ami történik ez ügyben, hanyatt-homlok elmenekülök, az álmaimat sutba dobva” – vallotta.

Immár hivatalos: A Hertelendyben főz tovább a Chateau Visz korábbi séfje 

Április 1-től a Relais & Châteaux Hertelendy Kastély új séfje a német Stefan Gebhardt, aki eddig a Chateau Visz konyháját vezette, amit 2010-ben az Év Éttermének választottak.

Új cafeteriaelem: Széchenyi Pihenő Kártya 

A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással - adta hírül az MTI.

Modern ruhát kap a lájtkóla 

Karl Lagerfeld, a Chanel világhírű tervezője, aki elismert fotós és művész is, ismét újraálmodta a light kólás üvegek külsejét - írja az mmonline.

Rauch-Kékkúti együttműködés 

Január óta a Rauch kereskedelmi képviselői csapata a Kékkúti termékeinek értékesítését is ellátja a kiskereskedelmi szektorban - írja a Marketinginfo.

Megújult a Mercure weboldala 

A megújult dizájnnal és a felhasználóbarátabb keresési funkciókkal találkoznak ezentúl az ügyfelek a Mercure weboldalán.

Asztali patika, kisleltár és citromlécsöppentő 

A régi éttermekről írott soroknak szomorú aktualitást ad egy minapi hír: ismét leégett a hűvösvölgyi Balázs vendéglő. Immár negyedszer, és most talán végleg füstté vált, meglehet, csupán az a négy gravírozott ezüstkanál maradt belőle, amelyet az egyik vendéglős leszármazott mutatott kevéske örökségeként a tévé képernyőjén.

Reklámosok figyelem: ügynökséget keres a Pernod Ricard 

Vodkái népszerűsítéséhez keres ügynökséget a Pernod Ricard. A társaság meghívásos tenderen választja ki azt a céget, amely a jövőben a Wyborowa, Luksusowa és Fris vodkákkal kapcsolatos marketing feladatokat látja majd el - írja a mmonline.

Interjú Stefan Gabhardttal bisztróőrületről, az elődről, elismerésről, oktatásról, célokról 

Az éttermek versengései során első ízben került vidéki konyha a lista élére: 2010-ben a Balatontól néhány kilométerre található Chateau Visz nyerte el a kitüntető címet. Ennek apropóján készült exkluzív interjúnk Stefan Gebhardttal, az Év Étterme német konyhafőnökével.

A sör, a likőr, a hidegkonyha, a fagylalt és Hrabal 

„Fél esztendeje tartózkodom Magyarországon, és bevallom, az egyik ok, amiért kitűnően érzem magam, a magyar ételek és italok – kezdte köszöntőjét Helena Bambasová, a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete. – Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a hagyományos cseh ételek és italok megtalálják helyüket a magyar piacon.”

Környezetvédelem Coca-Cola módra 

Az italgyártó Nagy Britanniában újrahasznosító üzemet hoz létre, ami megduplázza az ország teljesítményét a műanyag palackok feldolgozásában - írja a Marketinginfo.

Reklámügynökség kezeli a McDonald's közösségi oldal megjelenéseit 

Március elejétől a Karmamedia felel a McDonald's teljes hazai közösségi média jelenlétéért - adta hírül a Médiainfo.

Mégis távozik a Chateau Visz konyhájáról Stefan Gebhardt 

Bár korábban kérdésünkre néhány napja még cáfolták a hírt, mégis elhagyja az "Év Étterme" címmel kitüntetett Chateau Visz-t a német konyhafőnök. Utódlására francia szakembert szerződtettek a Somogy megyei kastéylszálló illetékesei, a német konyhafőnök Magyarországon folytatja. 

Szorosabb irányítás alá vonja a marketinget a Burger King 

Marketing igazgató helyett a márka és az operatív üzleti folyamatok irányításáért közösen felelős globális vezetőt nevezett ki a Burger King. A gyorsétterem-lánc kevesebb mint egy éve kinevezett nemzetközi marketing igazgatója, Natalia Franco távozik a cégtől, a pozíció pedig egy átszervezés keretében megszűnik - értesült a MarketingWeek.

Fő trendek: fenntarthatóság, biztonság és kényelem 

A világ legnagyobb csomagolási szakvására, a Düsseldorfban május 12-18. közt rendezendő interpack iránt ugyanúgy érdeklődnek a piaci szereplők, mint a legutóbbi, recesszió előtti, 2008-as vásárt megelőző időszakban. Ezt mutatja, hogy a három évvel ezelőttihez hasonló az előzetes helyfoglalások aránya: „60 országból 2.700 kiállítót várunk” – jelentette be Bernd Jablonowski, az interpack projektigazgatója egy budapesti rendezvényen.

„Hiányzik a Sanyi bácsi” 

Nem is volt még igazán idős – 68 évesen, megbékélve a sorssal, súlyos kórtól szenvedve ment el -, mégis, aki csak ismerte, Sanyi bácsinak szólította Madarász Sándort, a hazai cukrász társadalom egyik ismert, nagy alakját.

Személyi változások a Kékkútinál 

Év elejétől Csete Noémi látja el a Kékkúti Ásványvíz Zrt. kereskedelmi igazgatói feladatait.

A Coca-Cola célkeresztjében a tinédzserek 

A zeneipar kulisszatitkaiba avat be a Coca-Cola legújabb, tiniket célzó nemzetközi kampánya. A Coca Cola Music első reklámfilmjéhez a One Night Only együttes írt egy új számot Can You Feel It címmel, a dal és a hozzá tartozó klip elkészülésének hátterét pedig a kampány weboldalán mutatják be a közönségnek - írja a Marketinginfo.

A Wellness Hotel Gyula Superior nyitócsapata 

Gyula és a Dél-Alföldi Régió első négycsillag superior kategóriájú szállodája, az április 01-én nyitó Wellness Hotel Gyula****Superior az alábbi vezető munkatársak segítségével kívánja megkülönböztetett figyelemben részesíteni vendégeit:

Mi a baj a nemzeti turizmusmarketinggel? 

A Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) budapesti tagozatának elnöksége időszerűnek tartja, a hazai turisztikai országmarketing kérdéseivel kapcsolatos álláspontjának újrafogalmazását, amelyről nyílt szakmai állásfoglalást is kiadott. A MATUR budapesti tagozatának témával kapcsolatos meglátásai olvashatók az alábbiakban: 

Környezetvédő kólacsomagolás 

Teljesen újrahasznosítható anyagokból készült palackot dob piacra az egyik nagy kólagyártó, ha a növényi összetevőkkel végzett kísérletek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket - adta hírül a Somogy TV.

Kostyál Gábor Zamárdiban folytatja 

A Vendég & Hotel értesülése szerint Kostyál Gábor lesz Zamárdi nyáron nyíló, új szállodája, a négycsillagos Hotel Wellamarin Leisure & Wellness konyhafőnöke.

A Tchibo két új eszpresszó kávéval bővíti kínálatát 

A Tchibo két új eszpresszó kávéval bővíti kínálatát 2011. március 1-től. A Tchibo Espresso Sicilia Style az erős, karakteres délolasz íz világot, a Tchibo Espresso Milano Style pedig az elegáns, enyhén gyümölcsös érzetű, északolasz íz harmóniát kínálja a kávé és a mediterrán életérzés szerelmeseinek.

Új Humán Erőforrás igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél 

Új Humán Erőforrás igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél

Meghalt a Heart Attack Grill reklámarca 

Meghalt a Heart Attack Grill reklámarca

MT Zrt-BTSZK: közös Budapest-stratégia 

A Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítása érdekében szorosabbra fűzi együttműködését a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. (BTSZK) - tájékoztatta a Turizmus Online-t az MT Zrt.

Pixie, a legkisebb Nespresso 

A Pixie, a Nespresso legújabb modellje praktikus, gyors és intuitív készülék, amely abszolút illik a tökéletes megoldást kereső kávéimádók modern életstílusához. Forradalmian új technológiai megoldásainak köszönhetően minimális helyigénnyel rendelkezik és rendkívül rövid idő alatt, a lehető legkisebb energiafogyasztás mellett is tökéletes kávét készít.

Dr. Walkó Miklós a Magyar Szállodaszövetség Szakmai Tanácsadó Testületének tagja 

A Magyar Szállodaszövetség Választmánya több jelölt közül Dr. Walkó Miklóst választotta a 20-fős Szakmai Tanácsadó Testületében megüresedett helyre.

Bemutatkoztak a Balaton régió borai is Brüsszelben 

Civil kezdeményezés alapján a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet és a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével került megrendezésre a magyar borok idén már második borkóstoló rendezvénye Brüsszelben.

Zöld kávé a Nescafétól 

Zöld kávé a Nescafétól

Személyi hírek: Lifestyle Hotel**** MÁTRA 

2011 szeptemberében nyit a Mátraházán található, egykor közkedvelt 3-csillagos szállodaként üzemelő Bérc Hotel teljes rekonstrukciója nyomán elkészülő LIFESTYLE HOTEL**** MÁTRA.

Az Irsai Olivér tetszett leginkább a franciáknak a párizsi borkóstolón 

Két nap alatt több ezer francia vendég kóstolta meg a magyar borokat azon a párizsi mezőgazdasági kiállításon, amelyen szinte a világ valamennyi meghatározó bortermelő nemzete is ott van.

Hazánk Varsóban és Krakkóban mutatkozott be a turisztikai szakmának 

A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi képviselete, Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Igazgatósága (BKD-RMI) és Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága road show-t szervezett Lengyelországban. Február 17-én Varsóban 75, majd február 18-án Krakkóban 65 turisztikai szakember előtt nagyszabású bemutatkozás zajlott. Mindkét városban felsőkategóriás szállodákban rendezték meg a szakmai találkozót.

Véget ért a Dreher önismereti játéka 

2010. augusztus és 2011. január között zajlott a Dreher Sörgyárak Önismereti játéka, amely részét képezte a sörgyár Felelős Alkoholfogyasztás Programjának. A nyereményért és az alkoholfogyasztásról kapott hasznos információkért közel 15.000 játékos játszott - adta hírül a Marketinginfo.

Turóczi István a Tokaj Reneszánsz egyesület új elnöke 

A Royal-Tokaji Pincészet vezérigazgatóját, Turóczi Istvánt választotta elnökének a magát a tokaj-hegyaljai minőségi borászatok érdekvédelmi és közösségi szervezetének meghatározó Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesülete - adta hírül az Agromonitor.

A Cluso-val dolgozik a SIÓ 

A tavaly ősszel kezdett stratégai szakasz lezárását követően, januárban írt ki kreatív tendert a SIÓ-ECKES. A kétfordulós pályázaton indult négy ügynökség közül, a cég a Cluso-t választotta kreatív fejlesztésre és kivitelezésre.

Különválik a Sió-Eckesnél a marketing és a PR 

A cégen belül a vállalati PR funkció különválásával változik a marketing és a PR terület, Nagy Györgyi új pozícióban - írta meg az Élelmiszer Online.

A Jövő Fiatal Vállalkozóját keresi a Dreher 

A Dreher Sörgyárak Zrt. „A Jövő Fiatal Vállalkozója" pályázattal idén immár ötödik alkalommal nyújt lehetőséget a vállalkozó kedvű 18-32 éves fiataloknak, hogy egy-egy jó üzleti ötletüket, álmukat megvalósítsák - írja a BrandTrend.

Pályázat borosüveg cimke tervezésre 

A Dr. Wein Company, borászattal foglakozó cégcsoport meg kívánja újítani a palackos borain évek óta használt címkéket, ehhez keresnek, olyan címketerveket, amelyek a kor ízlésének megfelelnek.

Pukkanós vodka: hárombubis, vagy ötbubis? 

A szénsavval dúsított vodkát Moszkvában hozzák először forgalomba. Ha a fővárosban sikeres lesz, indulhat az ország(sőt világ)hódító menet.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!