Nemzetközi Dunafesztivál Ulmban 

2006. július 7-16. között 5. alkalommal rendezik meg Ulmban a nemzetközi Duna Fesztivál, amelynek idén Magyarország a németországi Kulturális Évad alkalmából kiemelt vendége.

Asztali örömök az Észak-Alföldön 

Az Észak-Alföld igazi Hungarikum: a puszta – benne a Hortobágy, – az egyetlen olyan tájforma, amelyet Európa magyarnak ismer. Szatmár és a Bereg pedig élő múzeumként mutatja meg, hogyan nézett ki a török uralom előtti Magyarország településszerkezete. A táj és ősisége természetesen meghatározza a helyi ételeket is: nem véletlen, hogy a pásztorok gulyása, a nemzetközileg legismertebb magyar étel éppen e régióhoz kapcsolódik.

Fellendülőben az ökoturizmus 

Május 24-én az idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az Európai Nemzeti Parkok napját, amelynek keretében Európa-szerte öko-programsorozat várta az érdeklődőket.

Megújult, és kritikus MATUR tagozat 

A MATUR megújult budapesti tagozata május 16-án tartotta első találkozóját.

Corps Touristique Deutschland: magyar alelnök a szövetség élén 

A Németországba települt Nemzeti Turisztikai Képviseletek és Vasúttársaságok Szövetsége (Corps Touristique Deutschland) július 4-i közgyűlésén a tagság az elnökség négy aspiráló tagjából a szervezet alelnökévé választotta Dr. Erdei Jánost, a MT Zrt. Németország-Ausztria-Svájc régió igazgatóját.

A Balaton továbbra is olcsóbb versenytársainál 

A Magyar Turizmus Zrt. a 2006. évi főszezon elején kutatást végzett, amelyben a Balaton, a legnépszerűbb európai tengerpartok, illetve a Balaton versenytársainak számító legfontosabb tavak turisztikai szolgáltatásainak átlagárát összehasonlította össze.

DERTOUR utazásszervező kiállítás 

Az egyik legjelentősebb német utazásszervező, a DERTOUR november 15-18. között tartja katalógusbemutatóját Magyarországon, az eseményen a legjelentősebb német utazási irodák 200 képviselője vesz részt.

Sikeres program: 60 ezerrel több vendégéjszaka Magyarországnak 

A Magyar Turizmus Zrt. 2004-ben indította el Konferencia Nagyköveti Programját, amely az eddig lezajlott öt fordulója alatt körülbelül 60 ezer vendégéjszakát szerzett Magyarországnak.

Felmérés készült a Nyitott pincék napja akcióról 

A Magyar Turizmus Zrt. a Nyitott Pincék Szövetséggel együttműködve június 4-én idén első alkalommal rendezte meg a Nyitott Pincék Napját.

Workshop Oroszországban 

Az Oroszországban működő több mint 60 nemzeti turisztikai képviselet közül 15 képviseletvezető kapott meghívást az orosz Turisztikai Minisztérium által Irkutszkba és Ulan Udeba szervezett prezentációra és workshopra.

Magyarországra jönnek a legjelentősebb német utazási irodák 

Hazánkban szervezik meg a Német Utazási Szövetség (DRV) 2008-as közgyűlését, született meg a döntés a DRV június 21-én tartott elnökségi értekezletén.

Az állam csak utat ad a repterekhez 

„Nem a központi költségvetés forrásait kellene igénybe venni a magyarországi repülőterek fejlesztéséhez” - hangsúlyozta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Népszabadság és a Turizmus Kft. közös szerdai konferenciáján, amelynek középpontjában a hazai repülőtér-fejlesztések és a kapcsolódó befektetési lehetőségek álltak.

Budapest a „Bild der Frau” című női magazinban 

Németország egyik legkedveltebb női magazinja, a hetente megjelenő „Bild der Frau”, ezen a héten Budapestet mutatja be utazási rovatában.

Nincs pénz fesztiválokra 

A Magyar Fesztiválszervezők Szövetsége (MFSZ) június 15-én az Új Színház Stúdió színpadán tartott prezentációjában, majd az ezt követő kötetlen beszélgetés során arra kereste a választ, hogyan lehet a finanszírozási nehézségekkel küzdő fesztiválpiac helyzetén változtatni, a fesztiválok tervezhetőségén és kiszámíthatóságán javítani, mert idén nyáron is több rendezvény küzd pénzügyi nehézségekkel.

Lezárult a holland rádiós kampány 

A Magyar Turizmus Zrt. hollandiai Sky Radioban lezárult hirdetési kampányát követően a rádió weboldalán meghirdetett nyereményjátékon részt vevők között egy hétvégi kétszemélyes balatoni utat sorsoltak ki.

„Zamatos, kalandos Észak” autóskampány 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága a régió turisztikai attrakcióinak népszerűsítése, valamint a beutazás élénkítése érdekében nyár elejére különleges akciót szervez.

A Duna értékeire hívják fel a figyelmet 

Június 5-27. között a WWF (World Wildlife Fund) Magyarország igazgatója, Márkus Ferenc a Duna magyar szakasza mentén végiggyalogolva hívja fel a figyelmet a folyó természeti értékeire, a fenyegető veszélyekre és a fejlesztési lehetőségekre.

Nyertes magyar turisztikai filmek 

Sikeresen szerepelt Magyarország a „U. S. International Film and Video Festival” nemzetközi filmversenyen.

Észak-Magyarország nyári kampány-nyitó 

A régió közigazgatási vezetői, aranyérmes borászok, a RIB és az RMI vezetői, népviseletbe öltözött vendéglátók ismertették Észak Magyarország nyári vendégváró programjait.

Hova utaznak idén nyáron a magyarok? 

A magyar lakosság nyári utazási terveiben előkelő helyen szerepel a belföldi üdülés – fejtette ki Dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója egy rendezvényen.

Tourinform iroda nyílt Pákozdon 

Május 29-én, hétfőn megnyílt az ország 151. Tourinform irodája Pákozdon, a Mészeg-hegyi katonai emlékhelyen.

A Balatonnál is élvezhetjük a németországi futball-világbajnokságot 

A Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai szolgáltatók és az önkormányzatok közreműködésével listát készített azokról a településekről, szállodákról és vendéglátóhelyekről, ahol a vendégeknek lehetőségük lesz figyelemmel kísérni a németországi futball-világbajnokságot.

Magyar turizmus, 2005 

A Magyar Turizmus Zrt. gondozásában elkészült a magyar beutazó-, illetve a belföldi turizmus legfontosabb jellemzőit ismertető Turizmus Magyarországon 2005 című magyar és angol nyelvű CD. Az adatok mellett elemzéseket is tartalmazó adathordozó megrendelhető az MT Zrt. honlapján. A hazai lakosság utazási szokásaival külön fejezet foglalkozik, és azt is megtudhatjuk, melyek a Zrt. idei tevékenységének leghangsúlyosabb elemei. Négy, országnépszerűsítő reklámfilm is helyet kapott rajta. Most következzen néhány érdekes adatsor.

Aggódnak a Balaton környéki szolgáltatók 

Nyugtalanok a balatoni üdülőkörzet vállalkozói, mert a hosszú távú időjárási előrejelzés szerint a június és a július még az elmúlt két évhez viszonyítva is hűvösebb, csapadékosabb lesz, ráadásul nyakukon a németországi futball-világbajnokság.

Kik lettek a legjobbak? 

Eredményt hirdetett a szakértőkből álló zsűri a Turizmus Trend és a Hungexpo Rt. által az idén először szervezett „Kiadvány Trend” versenyben, amelyre közel száz pályázat érkezett. A szakmai zsűri (Szigeti Péter, a Kreatív kommunikációs szaklap főszerkesztője, Mészáros Péter, a lap művészeti vezetője, dr. Szalók Csilla, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense és Bíró Attila, a Sanoma Kiadó munkatársa) mellett az UTAZÁS kiállításon szavazott a nagyközönség is.

Régi-új igazgató a Tisza-tónál 

Gyermekgondozási szabadságáról visszatért Molnár Anita, és április 1-jétől ismét a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Irodájának igazgatójaként tevékenykedik.

Az ígéret földje 

Japán tavaly Magyarország 10. legnagyobb küldőországa volt. A szakemberek további növekedést jósolnak, bár az idén vissza is eshet a kelet- ázsiai országból hozzánk utazók száma. Általában a japánok ugyanis Münchenen át repülnek Magyarországra, oda viszont alig lehet repülőjegyet kapni a futball-vb körüli időszakban.

Balaton 

A korábbi problémák dacára - hol a víz volt kevés, hol a kínálat egyenetlen, hol az ár magas -, a magyarok legkedveltebb belföldi nyaralóhelye változatlanul a Balaton. A tó szépségkúrát vett: minőségi wellness szállodák, új és megújuló termálfürdők, szépülő strandok, hajó és vitorláskikötők jelzik a változást, javul a tó imázsa.

A hónap küldőországa: Csehország és Szlovákia 

Csehországot és Szlovákiát mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) „A hónap küldőországa” című rendezvénysorozatának tegnapi prezentációja során Kiss Kornélia, az MT Zrt. kutatási igazgatója a Művészetek Palotájának Üvegtermében.

IMEX vásár Frankfurtban 

Ma kezdődik és június 1-jéig tart a MICE-iparág legnagyobb seregszemléje Frankfurtban, az IMEX (Incentive Travel, Meetings and Events Exhibition) szakmai vásár, ahol 140 ország 3000 kiállítója mutatkozik be, a rendezvényre 7 500 szakmai látogatót várnak.

Magyar fesztivál a berlini Kulturbrauereiban 

Május 19-21. között az Ungarischer Akzent (Magyar Kultúrévad) keretében magyar fesztivált rendezett Berlin népszerű szórakozó-és kultúrközpontja, a Kulturbrauerei.

A 2005-ös év szakdolgozata 

A Magyar Turizmus Zrt. által életre hívott „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” pályázatra 2005 őszén 12 felsőoktatási intézmény minden korábbinál több, összesen 44 végzős diák szakdolgozatát juttatta el.

700 amerikai utaztató ismerkedett régiónkkal 

Ismét Közép-Európába látogattak az Amerikai Utazási Irodák Szövetsége (American Society of Travel Agents – ASTA) tagjai.

2005-ben javult a turizmus egyenlege 

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint a vendégforgalom tekintetében rendkívül sikeres 2005. évben a külföldi turisták magyarországi költése 168 millió euróval (5,1%), a magyar turisták külföldi kiadásai pedig mindössze 45 millió euróval (2%) haladták meg a 2004. évben mért összeget – tájékoztatott dr. Kolber István a turizmust is felügyelő fejlesztési miniszter.

Workshop Moszkvában 

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete MICE témájú rendezvényen vett részt május 24-én a moszkvai „Golden Ring” hotelben.

Budapest megelőzi Londont, Prágát és Brüsszelt 

Az ICCA (International Congress & Convention Association – Nemzetközi Kongresszusi és Konferencia Szövetség) minden évben összeállítja toplistáját, amely a nemzetközi szövetségek által évente más-más országban rendezett konferenciák szerint rangsorolja a világ országait és városait.

Nyitott Pincék Napja 

A „Nagy Ízutazás 2006” kampányév egyik legjelentősebb eseménye a Nyitott Pincék Napja, amelyet a hazai borturizmus élénkítése érdekében, hagyományteremtő szándékkal indít útjára a Magyar Turizmus Zrt. és szakmai partnerei.

Golf Expo Moszkvában 

Május 19-20-án idén harmadik alkalommal rendezték meg a moszkvai Radisson SAS Slavjanskaja szállodában a „Golf Expo” szakvásárt.

Üdülési csekkel a belföldi turizmus ösztönzésére 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Szállodaszövetség és a Magyar Turizmus Zrt. közös akciójaként meghirdették a Félpénzes napok üdülési csekkel c. programot.

Zenélő Pécsi Gasztronómia 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága összefogott hét pécsi belvárosi étteremmel (Kalamáris, Aranykacsa, Pezsgőház, Hotel Palatinus Étterme, Minaret Étterem, Elefántos Ház, Hotel Pátria Étterme) és a Pécsi Partners Kft.-vel, hogy 2006-tól minden év július 1. és augusztus 31. között felrázzák a pécsi nyári állóvizet.

Balatoni prezentáció 

Május 18-án Balatonalmádiban tartotta meg balatoni prezentációját a Magyar Turizmus Zrt. A megjelent több mint 200 utazási szakembert és újságírót Rosta Sándor, a Balatoni RIB elnöke köszöntötte.

Komárom-Esztergom Megye a Wächtersbach vásáron 

Idén 13. alkalommal mutatkozik be a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, valamint a térség turisztikai vállalkozói a május 20-28. között megrendezésre kerülő 58. Wächtersbachi Vásáron. Komárom-Esztergom megye a németországi Main-Kinzig járással ápolt partnerkapcsolati együttműködésének kiemelt rendezvénye ez a vásár.

MICE workshop Moszkvában 

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete hagyományteremtő szándékkal szervezte meg május 17-én első önálló MICE témájú workshopját a moszkvai kereskedelmi képviselet épületében.

Francia és szlovák újságírók a Közép-Dunántúlon 

A Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság és a Magyar Turizmus Zrt. francia és szlovák külképviseleteinek tavaly megkezdett hatékony együttműködése keretében immár a harmadik VIP újságírói study-tourt szervezi a régió az újságírók részére.

Megújult a MATUR budapesti tagozata 

A MATUR megújult budapesti tagozata május 16-án tartotta első találkozóját a Kossuth étterem-hajón.

Fellendülőben az ökoturizmus 

Május 24-én idén nyolcadik alkalommal rendezik meg az Európai Nemzeti Parkok napját, amelynek keretében Európa-szerte – így hazánkban is – öko-programsorozat várja az érdeklődőket.

Ülésezett a moszkvai utazási irodák klubja 

Moszkvában május 15-én tartotta kibővített soros ülését a Magyarországot programozó moszkvai utazási irodák klubja.

Országos Tourinform Találkozó 

Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén rendezték meg május 9-11. között a Magyar Turizmus Zrt. Országos Tourinform Találkozóját.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!