A világ legnagyobb, utazási irodákat tömörítő szervezete 2006-tól új rendszerben tartja találkozóit: ezentúl évente két nagy rendezvényt szervez, egy szakmai kiállítást, amelynek Orlando és Las Vegas felváltva ad otthont, illetve az International Destination Expo elnevezésű eseményt, amelyet minden évben más, idegenforgalmi szempontból jelentős városban rendeznek meg. Március 21–26. között Prága adott otthont az első International Destination Expónak, amely nagyszerű lehetőség volt a 300 közép-európai turisztikai szolgáltató számára, hogy találkozzon a több mint 700 amerikai utazási iroda képviselőjével. A rendezvény megnyitóján Dr. Walkó Miklós, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatósági tanácsadója Magyarország turisztikai adottságairól tartott előadást, a találkozó két szakszemináriumán pedig Gömöri Péter, az MT Zrt. New York-i képviseletének vezetője mutatta be az amerikai szakmának a magyarországi, illetve a Magyarországgal kombinált utazási lehetőségeket. A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében több turisztikai szolgáltató is bemutatkozott az amerikai utazási irodáknak, az amerikai szakembereknek pedig kombinált közép-európai, illetve magyarországi programokat szerveztek. A választható tanulmányutak alkalmával közel 150 amerikai utazási iroda tulajdonosa látogatott el Magyarországra.
700 amerikai utaztató ismerkedett régiónkkal
Ismét Közép-Európába látogattak az Amerikai Utazási Irodák Szövetsége (American Society of Travel Agents – ASTA) tagjai.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.