1956 a turisztikai marketingben 

A nemzeti turisztikai marketing szervezet ez évi tevékenységében fontos szerepet játszik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának méltó megünneplése.

Gúzsba kötve táncolnak 

A hazai fesztiválok látogatottsága évre évre növekszik, ami viszont az állami támogatást illeti, épp az ellenkezője figyelhető meg. Egyre kevesebb pénz jut a közös kasszából a rendezvények megsegítésére, sőt sok esetben az ígért pénzösszegek jóval a rendezvény befejezése után érkeznek meg. Ez pedig nehéz helyzetbe hozhatja a szervezőket: a késedelmes fizetés miatt beszállítóik esetenként kötbérrel, bírósági perekkel fenyegetőznek.

Szüretelünk, de egy kicsit savanyú a szőlő 

Évekig próbálkozott Magyarország a Welcome to Hungary beutaztató vásár megszervezésével, ám az átütő siker elmaradt. Egyértelmű, hogy a nagy nemzetközi konszernek, a tengerentúli bevásárlók számára egy vagyunk a sok közép-európai ország közül, s magunkban nem jelentünk igazi vonzóerőt. Számukra legfeljebb Európa vagy ennek nagyrégiói (Nyugat-, Dél-, Középvagy Észak-Európa) jöhetnének számításba.

Turisztikai fejlesztési lehetőségek itthon és a régióban 

Szeptember közepén első ízben rendezték meg Budapesten a REevolutio közép- és délkelet-európai fejlesztési és befektetési kiállítást, projektvásárt és pályázati fórumot, amely lehetőséget kínált projektek és fejlesztők, fejlesztők és befektetők egymásra találására.

Túra ’56 nyomában 

Politikai események évfordulói ritkán kerülnek be a tour operatorok programjaiba.

Új régiós kiadvány 

A Magyar Turizmus Zrt. Középdunántúli Regionális Marketing Igazgatósága gondozásában megjelent a „Fogalommá vált értékek a királyi régióban” című kiadvány.

Értékesítési szeminárium Moszkvában 

A Kuoni konszern moszkvai képviselete értékesítési szemináriumot szervezett az orosz utazási szakma munkatársai számára október 19-én.

Balaton-promóció a Frankfurt-Hahn repülőtéren 

Két hetes Balaton-promóció vette kezdetét a héten a Ryanair október 31-én induló új sármelléki járata kapcsán a Frankfurt-Hahn repülőtéren.

Régi ételek új köntösben - Nouvelle Cuisine Magyarországon 

Október 19-én a Sofitel Budapest szállodában közös rendezvényt tartott az Étrend, Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Magyar Turizmus Zrt. „Megújul a magyar konyha” címmel.

Eredményesen zárta kapuit a BTS 

Október 18-19-én, több mint kétezer corporate látogató és 118 kiállító vett részt az idén negyedik alkalommal megrendezett Business Travel Show-n.

Business Travel Show (BTS): belépés névjeggyel 

Szerdán és csütörtökön a tavasszal átadott Europa Congress Center ad otthont az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Business Travel Show-nak.

Máltai deklaráció a piackutatás jelentősségéről 

A 37 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission - ETC) Kutatói Munkacsoportja (Market Intelligence Group) 2006-ban fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, amelynek alkalmából a szervezet az idei évet a piackutatás, vagyis a „Market Intelligence” évének nyilvánította.

Téli turisztikai börzék Dél-Németországban 

„Schnee & Wellness” címmel Dél-Németországban idén először mutatja be több ország és számos német régió téli turisztikai ajánlatát.

Indul a Falusi Turizmus Európai Hete 

Október 10-én a Magyar Turizmus Zrt. és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége közös sajtótájékoztatóján a résztvevők ízelítőt kaptak az október 14-22. között zajló Falusi Turizmus Európai Hete rendezvénysorozat kínálatából.

Szlovéniáé és Ausztriáé a legjobb országimázsspot 

Idén 39. alkalommal rendezték meg Karlovy Varyban a turisztikai filmek és multimédiás prezentációk nemzetközi fesztiválját, a Tourfilmet október 3-6. között.

Belgiumi forgatócsoport Magyarországon 

A múlt héten hazánkban forgatott a Vlaanderen Vakantieland stábja a Magyar Turizmus Zrt. meghívására.

Sikerrel zárult Hollandia nyugdíjas vására 

Sikeresen zárult az idei utrechti 50 Plus Beurs vásár. Szeptember 20-24. között a vásárt csaknem 90 ezer látogató kereste fel, az összesen 40 ezer m2-nyi vásári területen, ahol 563 kiállító vett részt.

Egészség Nap wellness- és gyógyturisztikai ajánlatokkal 

Október 8-án az egészséges életmód iránt érdeklődőket egész napos rendezvényre várták a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Magyar Tudományos Akadémia előtt.

A Falusi Turizmus Európai Hete 

A Farm és Falusi Turizmus Európai Szövetsége – az EuroGites – idén második alkalommal mutatja be a falusi turizmus szektor kínálatát a Falusi Turizmus Európai Hete rendezvény keretében, október 14-22. között.

A hónap küldőországa: Skandinávia 

A nyári szünet után tegnap a szokott nagy érdeklődés mellett lezajlott a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) „A hónap küldőországa” című előadássorozatának újabb prezentációja a Béke Radisson SAS Hotelben. Kiss Kornélia, az MT Zrt. Kutatási igazgatója ezúttal Dániát, Finnországot, Svédországot és Norvégiát mutatta be.

Tanulmányút Szatmár-Beregben 

Az Agentura Adventure Utazási Iroda a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának támogatásával szeptember 25-27. között szatmár-beregi study-tour szervezett.

Tour-operátorok a Beregi Szilvaúton 

Szabolcs-Szatmár–Bereg megye turisztikai újdonságainak és idegenforgalmi rendezvényeinek bemutatása céljából a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság és a Szatmár-Beregi Szilva Út Egyesület október 6-8. között szakmai tanulmányutat szervez nyugat-dunántúli belföldi utazásszervezők részére.

Régi arc új helyen: Répássy Erika a HostHungarynél 

Az idei év elején alakult, a prémium vendégkör fogadására specializálódott Host Hungary Kft. Répássy Erika személyével bővült, aki operations managerként csatlakozott a beutaztató iroda csapatához.

Magyarországon ülésezett az Európai Gyalogos Turista Szövetség 

Amint arról pénteki hírlevelünkben már beszámoltunk szeptember 28. és október 1. között Magyarországon tartotta 37. konferenciáját az Európai Gyalogos Turista Szövetség (ERA- European Rambler’s Association), a természetjárók nemzetközi érdekképviseleti szerve.

A természetjárás a középpontban 

Szeptember 28. és október 1. között Magyarországon tartja 37. konferenciáját az Európai Gyalogos Turista Szövetség, amely nevének megfelelően a természetjárók nemzetközi érdekképviseleti szerve, valamint az Európát átszelő tizenegy „E” út (Európát átszelő hosszú távú turistaútvonal) megalkotója és fenntartója.

Budapest az egyik legkedveltebb desztináció a vonattal utazó olaszok körében 

A vonatot választó olaszok körében Budapest olyan nagyvárosokkal vetekszik az első helyekért, mint Berlin, München, Bécs, Salzburg és Prága.

Kiosztották a Pro Turismo díjakat 

Dr. Lamperth Mónika, önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Turisztikai Világnap alkalmából 12 szakembernek adományozott Pro Turismo Díjat a Pro Turismo díjbizottság javaslata alapján a turisztikai tevékenység irányításában, tervezésében, szervezésében, és a nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

Jók vagyunk az orosz piacon 

A hagyományos őszi moszkvai turisztikai szakvásárt ettől az évtől kezdődően az ún. „Krokus Expo” vásárváros területén rendezték meg.

Külföldi turisták az 1956-os forradalom nyomdokain 

Politikai események vagy azok évfordulói ritkán kerülnek bele a hazai és nemzetközi tour operatorok programjaiba.

Tourinform iroda nyílik Hévízen 

Az országos hálózat legújabb – egyben a Balaton-régió huszadik – irodája a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület kezdeményezésére, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével nyílik meg.

Budapesten ülésezik az ETC és az ECT 

A 35 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC), az Európai Városok Szakmai Szövetsége (European Cities Tourism, ECT), valamint a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében szeptember 20. és 21. között Budapesten kerül megrendezésre a 2006. évi TourMIS Workshop.

MIBEX vásár Moszkvában 

Ma ér véget Moszkvában az idén első alkalommal megrendezett „MIBEX” elnevezésű MICE tematikájú szakvásárt.

Entente Florale Europe: sikeres magyar szereplés 

Komoly elismerésben részesültek a magyar települések az idei nemzetközi „Virágos Európáért” (Entente Florale Europe) környezetszépítő versenyen; város kategóriában Nagyatád arany, falu kategóriában Orfű bronzérmet kapott.

Turisztikai fejlesztési lehetőségek itthon és a régióban 

A múlt héten első ízben rendezték meg Budapesten a REevolutio Közép- és Délkelet-Európai Fejlesztési és Befektetési Kiállítást, Projekt Vásárt és Pályázati Fórumot, amely lehetőséget kínált projektek és fejlesztők, fejlesztők és befektetők egymásra találására.

Erdei János Hévízen folytatja 

Erdei János, a Magyar Turizmus Zrt. régiós igazgatója szerződésének lejártával, 2007. január 1-jétől újra visszatér a privát gazdaságba.

Változó fénytörésben 

Megváltozott az utazás módja és a turisták szemlélete. A fapados repülőjáratokon mindenhová eljutók rövid úton, koncentrált élményeket keresnek; egyszerűen szeretnék magukat jól érezni és idegen tájak, népek egyediségét, eltérő szokásait megismerni. Mindez újfajta megközelítést, megjelenítést, új formavilágot igényel a turisztikai propagandában.

Értékteremtő finomságok 

Az evés-ivás annyira a mindennapjainké, hogy hajlamosak vagyunk elfelejtkezni magasabb szintű, kulturális hozadékáról. Pedig az épített környezet (védett pincesorok, kandallós kastélytermek), a tárgyak (tarkán pingált cserépedények, szőttesek, szép ívű boroshordók), sőt a szellem (nemzedékek során megőrzött receptek, bordalok, versek, novellák) is gyarapodik általa.

Zamatos, kalandos észak 

Észak-Magyarország, ahol a hegyvidék az Alfölddel találkozik, mindkét termőtáj adottságait élvezi, ráadásul néprajzilag is az ország egyik leggazdagabb területe. Gasztronómiáját gomba, erdei gyümölcs, vad, pisztráng és jó bor, tájjellegű ételek színesítik. Amit esznek és isznak a helyiek, abban benne van nemcsak a táj termő adottsága, a történelem, a hagyomány, a népszokás, de még a tájra jellemző szavak, kifejezések, a népi humor, vagyis a „hely szelleme” egészében.

Kastélyaink helyzete, hasznosításuk problémái 

Az ódon épületek világszerte egyre keresettebb turisztikai vonzerők, ezért a kastélyok, kúriák, várak korszerű hasznosítása, többrétű, összetett funkcióval való ellátása nemcsak épített örökségeink megmentéséhez, hanem a hazai turizmus fejlődéséhez is hozzájárulhat. Meglévő épületeink számához képest azonban még mindig elenyészően kevés a jó hazai példa.

Csak az ötezresünk hiányzik 

A Turisztikai Világszervezet (WTO) felmérése szerint a kongresszusi turizmus a szolgáltatásgazdaság legdinamikusabban fejlődő iparága. Magyarország eredményei e területen biztatóak, ugyanakkor az infrastrukturális adottságok a lehetőségektől elmaradnak.

Budapest megszállókat keres 

A budapesti szállodák kezdeményezésére 2006. decembertől Budapest Winter Invasion elnevezéssel közös kampány indul a budapesti szállodák, a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt., a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. és a Budapest Airport Zrt. részvételével a fővárosi hotelek utószezoni forgalmának növelése és a tartózkodási idő meghosszabbítása érdekében.

Üdülési csekkel féláron 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Szállodaszövetség és a Magyar Turizmus Zrt. júniusban elindította a Félpénzes napok üdülési csekkel c. programot, az akcióban az MSZSZ 100 szállodája vett részt.

Turisztikai rendszerváltozást ígér az államtitkár 

„Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium több mint testőr szerepet szán magának a turisztikai szakma felügyeletében” – hangsúlyozta a Magyar Turizmus Zrt. vezetőségével folytatott augusztusi tanácskozást követő sajtótájékoztatón Újhelyi István, a tárca államtitkára.

Őszi séták Budapesten 

A Magyar Turizmus Zrt. tavaly ősszel „Budapest építészete” címmel study-tourt szervezett külföldi újságírók számára.

Budapesti Bor és Gasztronómiai Napok 

Idén második alkalommal hirdetett pályázatot a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága „Budapesti Bor és Gasztronómiai Napok – Terítéken a magyar konyha” címmel.

Új régiós kiadvány 

A Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága gondozásában megjelent a „Fogalommá vált értékek a királyi régióban” című kiadvány.

Online platformon az apartmanszállodák 

Szállodai szobák helyett kedvező árú, konyhával felszerelt és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó komplett lakásokat kínál www.appartementhotels.com weblapján, a müncheni DERAG HOTEL AND LIVING német online portál mindazon üzletemberek vagy magánszemélyek számára, akik hosszabb időt kívánnak eltölteni egy városban.

Pesten az amerikai „Nagy Ő” 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására Budapesten forgatják az amerikai "Bachelor" című sorozat egyik elődöntőjét.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!