– Alig je­lent meg az új Bu­da­pest ki­adás, már­is újabb fel­ada­ta van?

– Igen, a ki­adó meg­bí­zott, hogy ké­szít­sem el a Blue Guide Hun­ga­ry har­ma­dik ki­adá­sát. Gon­do­lom, a pi­ac nö­vek­vő igé­nye és a kö­rül­mé­nyek gyors vál­to­zá­sa mi­att csök­ken az egyes ki­adá­sok kö­zöt­ti in­ter­val­lum. Az el­ső kö­te­tet 1990-ben ír­tam, a má­so­di­kat 1998-ban, s a har­ma­dik­nak egy éven be­lül ké­szen kell len­nie. A Bu­da­pest kö­tet el­ső ki­adá­sa pe­dig még 1996-ban je­lent meg.

– El­ol­vas­tam az új Bu­da­pest úti­köny­vet, s meg­le­pőd­tem: hi­he­tet­le­nül ala­pos mun­ka, még ne­kem, szü­le­tett pes­ti­nek is tu­dott új in­for­má­ci­ót ad­ni.

– Örü­lök, hogy ez a vé­le­mé­nye. Ne­kem az úti­könyv­írás el­ső­sor­ban sze­re­lem és hob­bi, nem eb­ből élek. Meg­jegy­zem, eb­ből nem is le­het­ne meg­él­ni. A ki­adó sem­mit nem fi­zet, csak utó­lag, az el­adott pél­dány­szám alap­ján. Vi­szont egy ki­adás nagy­já­ból 7000 pél­dány­ban je­le­nik csak meg, s rá­adá­sul Ma­gyar­or­szá­gon ke­ve­sebb, mint a fe­lé­be ke­rül a könyv, mint Nagy-Bri­tan­ni­á­ban.

– Ho­gyan tu­dott en­­nyi in­for­má­ci­ót ös­­sze­gyűj­te­ni kül­föl­di­ként, egy ide­gen or­szág­ban? Egy­ál­ta­lán, hogy ke­rült ide?

– 1982-ben jöt­tem elő­ször Ma­gyar­or­szág­ra, mint új­ság­író. Előt­te könyv­ke­res­ke­dés­sel fog­lal­koz­tam, de vál­ta­ni akar­tam. Ang­li­á­ban nem lett vol­na túl sok le­he­tő­sé­gem, Ma­gyar­or­szág vi­szont a ka­put je­len­tet­te szá­mom­ra a mé­dia vi­lá­gá­ba. Ma­gyarszak­ér­tő let­tem, 1986-ban köl­töz­tem ide, az­tán csa­lá­dot is itt ala­pí­tot­tam, s rend­sze­re­sen küld­tem in­nen tu­dó­sí­tá­so­kat. Ké­sőbb, ahogy egy­re job­ban meg­is­mer­tem az or­szá­got, jött az öt­let, hogy ír­jak egy úti­köny­vet. Ez a rend­szer­vál­tás ide­jén még ku­ri­ó­zum­nak szá­mí­tott, ak­kor még alig né­hány ki­ad­vány lé­te­zett csak er­ről a ré­gi­ó­ról.

– És mi­ért pont a Blue Guide ki­adót ke­res­te meg?

– A Blue Guide so­ro­zat ta­lán a leg­ré­geb­bi, leg­na­gyobb ha­gyo­mány­­nyal bí­ró an­gol úti­könyvso­ro­zat. A ve­vő­kö­re is elit: ez nem az át­lag­tu­ris­tá­nak író­dik, nem a backpac­ke­rekhez szól, mint mond­juk a Lonely Planet so­ro­zat. Te­le van tör­té­nel­mi is­mer­te­tők­kel, kul­tu­rá­lis in­for­má­ci­ók­kal. Azt mond­ha­tom, hogy ez a má­sik vég­let, az úgy­ne­ve­zett Gent­le­man Traveller ide­á­lis ké­zi­köny­ve, s az ös­­szes töb­bi úti­könyv az e két ki­ad­vány kö­zöt­ti ská­lán he­lyez­ke­dik el. De azért a Blue Guide is vál­to­zik, alkalmazkodik az egyre változó piac igényeihez, s egy­re több prak­ti­kus in­for­má­ci­ót tar­tal­maz, hi­szen ahogy vál­toz­nak az idők, en­nek is ala­kul­nia kell.

– Ne­héz egy Ma­gyar­or­szág­ról szó­ló úti­köny­vet meg­ír­ni?

– Az el­ső volt a leg­ne­he­zebb, kü­lö­nö­sen azért, mert a ki­adó­tól sem­mi­lyen tá­mo­ga­tást nem kap­tam. A sa­ját költ­sé­ge­men jár­tam be az or­szá­got, bár a Ma­gyar Tu­riz­mus Rt., a MÁV és a BKV is a ren­del­ke­zé­sem­re állt. A Tourinform iro­dák ugyan­csak sok hasz­nos anya­got ad­tak, de na­po­kat töl­töt­tem a Par­la­ment könyv­tá­rá­ban és a Szé­che­nyi Könyv­tár­ban is.

– Mit gondol, men­­nyi­re be­fo­lyá­sol­ja az úti­könyv tar­tal­mát az író sze­mé­lyes íz­lé­se?

– Nyil­ván igen erő­sen, s ez alól én sem vagyok kivétel. Leg­in­kább éppen a ki­eme­lé­se­ken lát­szik, pél­dá­ul a most meg­je­lent Bu­da­pest úti­ka­la­uz­ban. De sze­rin­tem ez a vá­ros ön­ma­gá­ért be­szél: hi­he­tet­len meny­­nyi­sé­gű, csak­nem száz mú­ze­u­ma már ön­ma­gá­ban ku­ri­ó­zum. Én azt szok­tam mon­da­ni: ha be­teg vagy, ne or­vos­hoz menj, csak sé­tálj le a Mar­git híd­ra, és nézd meg on­nan a vá­rost. A lát­vány töb­bet ér, mint bár­mi­lyen or­vos­ság.